Igen, eldőlt, az új sorozatunk címe a Nekrocellulóz lett! Egy újabb remekművet választottunk a Lovecraft eZine listjáról… Az, hogy ez az adás ilyen rövid lett, nagyjából mindent elmond a filmről.
Ismét egy új sorozatot indítunk, amelyben lovecraftiánus, lovecrafti filmfeldolgozásokat, vagy azoknak csúfolt filmeket beszélünk ki. A Lovecraft eZine oldalról elcsórtunk egy listát, a tervek szerint ezeket a filmeket fogjuk kitárgyalni. Nincs sorrend, véletlenszerűen választunk, de te is választhatsz filmet a listáról, de ajánlhatsz olyat is, ami nem szerepel a felsorolásban.
Ez nem a „mini” folytatása, mert abban nem csak filmekről volt szó… és rögtön az első adásnál meg is akadtunk, mert szeretnénk egy jó alcímet adni a sorozatnak, de sajnos recsegnek-ropognak a fogaskerekek, és semmi frappáns nem jutott eszünkbe. Ha van egy jó ötleted, akkor ne tartsd magadban.
U.i.: Ami az adás elején történik… Hát ez van, általában így készülnek a KAP adások. Előre is bocs.
Túléltük a nyarat (elvileg), az ősz berúgta az ajtót, ráadásul nem is jött üres kézzel, ugyanis hamarosan érkezik az Azilum #32 magazin! A podcast első felében kiderül, hogy mi lesz a magazin témája és a tartalomba is belekóstolunk egy kicsit. Utána pedig Vidra mutatja be Maurice Lévy: Lovecraft – Tanulmány a fantasztikumról kötetét.
A Necronomicon utolsó oldala - Magyaroszág egyetlen lovecraftiánus hírlevele: https://tbahirlevel.substack.com
A Kocka Aether Podcast 14. adásának első felében bemutatjuk magát az Azilum magazint, arról beszélgetünk, hogy mi is ez a magazin, mikor és hogyan jött léte, egyáltalán miért, miről szólnak a lapszámok, kinek lehet érdekes… Rá kellett jönnünk, hogy rohadtul nincs egy általános bemutatónk a magazinról. Utána pedig kitérünk az Azilum #31 magazin tartalmára és Maurice Lévy tanulmánykötetére is.
Az adás második felében pedig Vidra mesél a Chameleon Comix által magyar nyelven kiadott, Jonathan Green: Sötétség Arkham felett kaland-játék-kockázat könyvéről.
A Multiverzum Kiadónál megjelent a Howard Phillips Lovecraft utolsó napja című képregény, és elmondtuk róla a véleményünket, utána pedig összefoglaltuk az Azilum magazin olvasói felmérésének eredményeit.
Patonai Anikó Ágnes lovecraftiánus kisregénye nyerte a Zsoldos-díjat; belekukkantottunk az Azilum magazin olvasói felmérésébe; kiderítettük mihez kezd Puzsér Róbert a Necronomiconnal.
Visszatértünk, bár valójában nem is mentünk sehova. Hírösszefoglaló az elmúlt körülbelül egy hónap lovecraftiánus híreiből – bejelentések & megjelenések vegyesen. Most kivételesen nem Toma akadt ki.
U.i: Toma véletlenül Gombos Mátét mond, pedig Gondos Máté viszi a ttrpg hírlevelet
Ahogy azt legutóbbi mini adásunkban már említettük (már ha kronológiai sorrendben hallgatjátok a podcastet, ha nem, akkor majd említeni fogjuk), filmek terén kicsit visszautaztunk a múltba, megtalálni azt a pontot, ahol a lovecrafti filmadaptációk szépreményű kezdeményezésekből Azathoth másnapos rémálmába fordultak az irodalmi és stilisztikai hűség helyett hitvány félreértelmezésekkel és domborodó női idomokkal.Első nagyobb állomásunk a két legkorábbi rejtett lovecrafti adaptáció, az 1963-as The Haunted Palace Roger Cormantől a legendás Vincent Price-szal a főszerepben, mely valójában a Charles Dexter Ward esetének adaptációja, és az 1965-ös Die, Monster, Die! Boris Karloffal a főszerepben, mely nyomasztó angillai házak között dolgozza fel a Szín az űrbőlt némi gótikus beütéssel. A filmek minőségéről talán elmond annyit az az apróság, hogy ezúttal nem volt szükségünk sörre gyors traumafeldolgozás céljából… a többit meg úgyis megtudjátok, ha meghallgattátok a részt.
Podcastünk eddigi adásaiban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ha lovecrafti adaptációkról van szó, akkor minél kisebb a költségvetés és minél több kreatív megoldásra kényszerül a stáb, valahogy arányosan javul az eredmény minősége. Ez alapján a H. P. Lovecraft Történelmi Társaság (HPLHS) színtiszta rajongásból és minimális költségvetésből készített filmadaptációinak a valaha készült legjobb daraboknak kellene lenniük. A csapat motivációja az volt, hogy úgy filmesítsék meg Lovecraft két művét, a Cthulhu hívását, majd a Suttogás a sötétbent, mintha azok Lovecraft idejében készültek volna. Előbbit sokan a szerző műveiből készült egyik legtökéletesebb adaptációnak tartják, míg utóbbit… hát utóbbitól már fekete-fehér hangosfilm révén a színészek szava nem, a miénk annál inkább elakadt, de szerencsére találtunk annyi erőt (és sört), hogy megbirkózzunk a feladattal.
Ha lovecraftiánus asztali szerepjátékról van szó, a Chaosium-féle Call of Cthulhu ugrik be először mindenkinek, utána a Trails of Cthulhu (esetleg a Cthulhu Dark), amivel nincs is semmi gond, csak hát a sorból gyakran lemarad az egyik legzseniálisabb próbálkozás, a Delta Green, mely annak ellenére, hogy veterán CIA, FBI ügynököket, volt tengerészgyalogosokat és kommandósokat állít szembe a Cthulhu-mítosz és más természetfeletti jelenségek rémeivel, hasonlóan súlyos hangulattal és nyomasztó, horrorisztikus elemekkel operál. A Kocka Aether tagjai Lazarus vezetésével egy ideje már küzdenek az egyik legelső Delta Green kalanddal, melyben a rejtély végére ugyan még nem értek, ellenben TöMa karakterének már sikerült átdöfni a karját és elektrosokkolni, ráadásul mindezt színjózanul és puszta segítőkészségből. Ha ez nem lenne elég motiváció, hogy miért jó a gyakran az X-Aktákhoz hasonlított játék, hát hallgasd meg miket mondunk róla.
Epikus hosszúságú hetedik adásához ért a Kocka Aether, ezzel pedig végre ahhoz a témához, amit az utóbbi év során többször pedzegettünk, mint a… na erre pont nem jut eszembe semmiféle frappáns, mert sok volt a sör, de a lényeg, hogy sokszor. Eljött a téma, ami után elképzelhető, hogy az ünnepeket majd valahol Mexikóban töltjük álnéven a rajongók haragja elől, de hiába, egyszerűen muszáj volt végre beszélnünk a Stuart Gordon és Brian Yuzna égisze alatt készült “Lovecraft-adaptációkról”, mint a Re-Animátor trilógia, a Necronomicon és a Dagon, és arról, hogy mi ezekkel az igen súlyos probléma lovecrafti szemszögből. Vagyis ittunk pár keményebb sört és elkezdtük hol a filmeket, hol egymást ekézni, de hát ez valahol sejthető volt.
A Kocka Aether hatodik adásában lehet, hogy egy ügyes marketingfogás áldozatai lettünk, de mi ezt egy másodpercig sem bántuk, mert Budai Dénes és Szűcs Gyula képregénye profi minőséget képvisel. A Café Postnucleart jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki szereti a posztapokaliptikus történeteket, ha pedig a ’80-as ’90-es években voltál gyerek, külön kincseket tartogat neked a képregény. Lehet, hogy a kelleténél egy kicsit többet nosztalgiáztunk ebben a podcastben, de ezt nézd el nekünk, te is meg fogod érteni (most, vagy majd egyszer a jövőben).Amúgy az a Rambo egyébként Lance Bean a Contra videójátékból, akit meg John Ramboról mintáztak, szóval...
A Delta Vision könyvkiadó április 20-án bejelentette, hogy még idén ősszel meg fog jelenni magyar nyelven a Call of Cthulhu asztali szerepjáték, meg még pár jóság hozzá a jövőben. Az eddigi legsörösebb adásunkban Venris (a.k.a. Balogh Gergő) volt a vendégünk, aki a magyar nyelvű kiadás projektvezetője. Egy dolog biztos, Venris fanatikus Kultista, aki elkötelezett a magyar kiadás, és ami nagyon fontos, a magyarországi közösség iránt. Jó sörök, korrekt válaszok, bíztató tervek a játék és a közösség jövőjével kapcsolatban. Fhtagn!
A Kocka Aether negyedik adásában ittunk két jó sört, beszélgettünk egy kicsit az Azilum magazin aktuális, huszonötödik lapszámáról (még előrendelhető!), a Weird Tales ponyvamagazinról, na és persze a 2018-as Call of Cthulhu videojátékról is. Zoo_Lee javasolta, hogy rendszeresítsük a „Szükségtelen Cthulhu”, esetleg a „Már Megint Cthulhu”, de az is lehet, hogy a „Váratlan Cthulhu” plecsniket a bortóképeken... Még nem készült el, mert nem döntöttük el, hogy melyiket fogjuk használni. Erről majd indítunk egy szavazással egybekötött nyereményjátékot (vagy nem). Ha meghallgatod az adást, megérted, hogy miért lesz erre szükség.
Közel 20 év után is még mindig a Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth a legjobb lovecraftiánus videojáték? Ennyi év után még mindig etalonként kell kezelnünk? Öreg is, csúf is... Biztos vannak nála sokkal jobb lovecraftiánus játékok. Biztos vannak?Igen, tudjuk, hogy a Checkpoint Podcast már feldolgozta a DCotE-t! Nagy tisztelői vagyunk Grath és Stöki munkásságának (na és persze Mazurnak és Sasának), éppen ezért le is róttunk tiszteletünket a Nagy Öregek előtt az adásban. Azonban mi galád módon elvetemült H. P. Lovecraft rajongók vagyunk, és mi ebből a szemszögből vizsgáltuk a játékot. Ströki és Grath ebben az adásban beszélgettek a játékról: https://bit.ly/checkpointdcote
Feltettük magunknak a kérdést, hogy mi a helyzet Guillermo del Toro híres, vagy éppen hírhedt, „Az őrület hegyei” forgatókönyvével? Egyáltalán mi a bánat van ebben a scriptben, hogy mindenki megvadult tőle, és azt követeli, del Toro azonnal álljon neki a forgatásnak? Jó ötlet lenne mozivászonra vinni Az őrület hegyeit? Jó ötlet lenne, ha del Toro készítené el ezt a filmet? Vagy fogja az egészet, tekerje össze jó szorosan és...
... avagy a pancser piktor esete a baseballozó boszorkánnyal. Elgondolkoztál már azon, hogy mióta várunk egy igazán jó, pöpec, vagy merjünk nagyot álmodni, és esetleg egy rohadt jó H. P. Lovecraft filmfeldolgozást? Még nem gondoltál bele? Persze, hogy nem, mert már belegondolni sem merünk. Egyre inkább elveszni látszik a remény, a Guillermo del Toro féle Cabinet of Curiosities két releváns epizódja – amitől sokan, sokat vártak –pedig nem csak ránkba*ta a koporsófedelet, de már el is kezdte leszögezni azt.
