
Három éve ismerhetjük Anna, Dani, Kami, Kata és Oli hangját, akik már évek óta a Válasz-utak csapatának tagjai. A fiatalok a műsor ideje alatt váltak felnőtté és egyben rádióssá, mindeközben egy nagyon erős összetartó közösség is formálódott belőlük. Érettségi előtti időszakban azonban a tanulásé és az első nagy megmérettetésé a főszerep. Így egy időre elbúcsúzott a felvételiző csapat és átadta a stúdiót a fiatalabbaknak. Most azonban újra leültek a mikrofon köré. Hogy miként élték meg a szünetet, miért jöttek vissza és mi történt velük azóta? Erről is vallottak az egyetemista csapat első adásában.
Szerkesztő: Belényi Barbara