Tóth-Fazekas Andrea Túlélők-sorozatában egy rendhagyó podcastet hallgathatnak: ezúttal ő válaszol a kérdésekre! Aki kérdezi őt: Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője. A beszélgetésben – ahogy azt már megszokhatták – szó lesz istenélményről, túlélésről, csodáról, és arra is választ kaphatunk, miért nem hallhatjuk most egy ideig Andrea podcastjait.
A Túlélők új epizódjában Tapolyai Emőke klinikai- és pasztorálpszichológus Tóth-Fazekas Andrea vendége, aki több mint 20 éve foglalkozik vezetői mentorálással, egyéni és párterápiával. Téma a túlélés lélektana, továbbá az újévi fogadalmak haszna, az elmúlt év tanulságai és személyes túlélős élmények.
A mostani adásban egy kollektív témát hozok, amely sokunk mindennapi életére hatással van az elhallgatott, feldolgozatlan traumák miatt. Egy idei, 2020-as döntés értelmében a háborúkban megerőszakolt nők emlékezetére állítanak emlékművet Budapesten, 2023-ban. Csak a II. világháború alatt több százezer nő és család lett áldozata a tömeges nemi erőszak háborús bűnének, amely mára történelmi tény, nyíltan beszélhetünk erről. A nemi erőszak mindig is kapcsolódott a háborúkhoz, ennek tömeges formája azonban nem általános. Most Pető Andrea történész professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a vendégem, aki e témát 20 éve kutatja. 2018-ban megírta az „Elmondani az elmondhatatlant” című könyvet, amelyben interjúkkal, kutatásokkal tárja elénk a témát, és arra jut, hogy a „II. világháború alatt elkövetett nemi erőszak története nélkül nem teljes az a kép, amit megtudhatunk Magyarországról.”
Mi történik, ha fogyatékkal élő gyermek születik a családba? Vendégem Tulkán Katalin, aki férjével 8 és 4 éves gyermekük mellett a 15 hónapos Down-szindrómás Panni lányukat is neveli. Amikor kiderült, hogy babájuk Down-szindrómával születik, Kati tartott ettől a helyzettől. Most már szívesen beszél életükről, mert fontosnak tartja elmondani, hogy általában a félelem nagyobb, mint a valóság nehézségei, és a gyermek létezése, az iránta érzett szeretet minden nehézséget felülír.
Kamaszkorában kezdte borítékos sorsjeggyel, később a rulett lett a kedvence, majd krupiénak állt, hogy rájöjjön, hogy tudna többet nyerni, végül pedig jött minden: nyerőgép, Blackjack, póker. Az „all in”-t akkor dobta be, amikor összes anyagi forrását és családját is elvesztette – ekkor volt 30 éves. A mélypont elérése után kezdett csak el gyógyulni, tudatosan. Később szenvedélybeteg-segítő vált belőle, mára pedig visszatért eredeti szakmájához, műszaki területre. Ő Majer Balázs, aki túlélte a szerencsejáték-függőséget.
Vendégem Olaj Anett, az abortusz.hu oldal szerkesztője. Nyíltan vállalja, hogy hiba volt abortálnia fiatalkori egyéjszakás kalandjából származó gyermekét. Erre azonban csak évekkel később döbbent rá, amikor tervezett gyermekével volt várandós. Ma azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet az abortusz csapdáira és a posztabortusz-szindrómára, amely mindenkit utolérhet és mélyen károsíthat. Anett ma ötödik gyermekével várandós, és beszélgetésünkkor mindenórás.
Vendégem Kő Boldizsár képzőművész, akinek munkáit kicsik és nagyok is ismerhetik, hiszen szobrokból alkotott játszótereket készít. Ezek a színes, népmesei ihletésű játszóterek olyanok, mintha térbeli mesekönyvek lennének. Most azonban nem munkája szépségeiről kérdezem, hanem beszélgetésünk vezérfonalát az a mondat adja, amelyet a "Belső tárlat" című könyvéből idézek: „A magyar értelmiséginek két útja van, az egyik az alkoholizmus, a másik sajnos járhatatlan.”
Vendégem a Jószolgálat-díjas Raffael István, aki roma férfiként egyedül neveli ikergyermekeit, mert felesége a szülés után 12 órával elhunyt. Túlélte a gyászt, felvállalta az egyedülálló apaságot. Miközben megéli a társadalmi előítéleteket mint roma szülő, családsegítő szociális munkája mellett arra is energiát fordít, hogy gyermekvédelemmel kapcsolatos tanácsokat adjon önkéntesen. Sőt, azon is dolgozik, hogy egyre több romát foglalkoztassanak a munkáltatók. Nemrégiben életvezetési tanácsadóként is elkezdett tevékenykedni – biztosan sikeresen, hiszen a legfontosabb vizsgatantárgyából hitelesen doktorált: gyerekei, Blanka és Noé már ötévesek és jól vannak!
Ebben az adásban vendégem egy olyan lány, aki prostituáltként élt. Nem volt könnyű olyan embert találni, aki kimenekült ebből a helyzetből, tud és akar is nyilatkozni életének erről a szakaszáról. Beszélgetőpartnerem, a 28 éves Boglárka, azért teszi ezt, mert küldetéstudata van: nem hagyja, hogy múltja legyőzze, eltökélte, hogy azon fog dolgozni, hogy minél többeket megmentsen ettől az életformától. Biztonsága és új életlehetősége miatt ebben a beszélgetésben a nevét, korát és hangját megváltoztatjuk. Ez a legelső alkalom, hogy nyilatkozatot ad egy olyan lány, aki a Névtelen Utak Alapítvány segítségével felépült, így egy kicsit mindenki izgul a beszélgetés miatt... Én is.
Beszélgetőtársam tíz évet élt hajléktalanként, de igazi túlélő! Diplomáját ezalatt szerezte meg, két éve pedig már albérletben él, nemrég még nyaralni is tudott saját keresetéből. Vendégem: Nagy Zsuzsi. Átbeszéljük a hajléktalanokkal kapcsolatos sztereotípiákat és mindazt a sok egyedi történést és döntést, amik őt a hajléktalanságig vitték. Végül pedig kiderül, hogyan sikerült szakítania ezzel az életformával.
Beszélgetőtársam Bagyó Sándor. Ő a VMSZ, vagyis a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Több mint 20 éve foglalkozik vízimentéssel, de számos más mentési területen is tevékenykedik, és a Nemzetközi Életmentő Szövetség oktató-trénere is. Négy gyermek édesapja. Hogy miért lett vízimentő, nem is kérdés: az anyatejjel szívta magába annak a napnak minden izgalmát, amely szülei tragédiájának indult, végül mégis túlélők lettek: édesapja egy süllyedő hajóból egyesével mentette ki az utasokat.
Mai adásunkat az FGSZ Földgázszállító Zrt., a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának partnere támogatta.
Mai vendégem Temesvári Orsolya, akit sokan Phoenix Girlként is ismernek. Orsit két évvel ezelőtt elgázolta egy autós a zebrán, ennek következtében eltört a gerince, nyaktól lefelé lebénult, és kerekesszékben éli életét. Ma is segítségre szorul abban is, hogy ezt a beszélgetést felvehessük, mert csak egyik kézfejét tudja mozgatni. Orsi a baleset előtt aktív életet élt, rendszeresen önkéntes adománygyűjtő futó volt a Suhanj! Alapítványnál, ahol sérült emberekkel sportolt együtt – így számára sosem volt teljesen idegen a kerekesszék, de biztosan nem gondolt arra, hogy egyszer majd bele is kell ülnie.
Nagy öröm számomra, hogy Orsi az eddigi Túlélők-adások hallgatója, és úgy döntött, hogy megkeres engem. Az a célja, hogy a kerekesszékes életet övező tabukat ledöntse, ezért olyan dolgokról beszél, ami egy egészséges embernek eszébe sem jut. Ebből a hozzáállásából gyűjtök én bátorságot, hogy az elsőre talán butaságnak tűnő kérdéseimet feltegyem a beszélgetés során.
A mai beszélgetéshez olyan Túlélőt kerestem, akinek története happy enddel végződött. Bár nekem azok az élettörténetek adnak erőt igazán, ahol példát kapunk arról, hogyan lehet folyamatos krízisben talpon maradni, de tudom, hogy vannak olyan hallgatók, akiket a pozitív végkifejletű sorsok erősítenek meg. Ma egy ilyet hallhatunk.
Illés Anitával beszélgetek, aki 12 éve olyan autóbalesetet szenvedett, amelynek következtében halálközeli élménye volt: kívülről látta önmagát. Harminc műtétet végeztek rajta az egy évig tartó kórházi felépülése során, miközben kérdéses volt, vissza tud-e majd térni korábbi életéhez. Többek között arról kérdezem, hogy történt a baleset, mire emlékszik ebből, miben változtatta meg az életét, és ez a változás mennyire volt tartós.
Ma Kristáné Soós Melindával beszélgetek, aki két éve vesztette el 15 éves fiát, Gergőt. A tragédia váratlanul érte őket: 2018. augusztus 11. ugyanolyan kellemesnek ígérkezett, mint a többi fürdőzéssel töltött nap a Balatonon. Melinda és családja jól ismerte a tavat. Gergő és testvére, Noémi ketten voltak a vízibiciklin, amikor egy ugrás után Gergő nem tért vissza többé. A család úgy gondolja, ha lett volna mentőfelszerelés az eszközön, testvére megmenthette volna Gergőt. Mégsem hibáztatnak senkit. Számomra azért is igazi túlélő Melinda és családja, mert nem sokkal a tragédia után elkezdtek tenni azért, hogy kötelező legyen a mentőfelszerelés a vízibicikliken, hogy mással ne történhessen hasonló eset.
Mai vendégem számára a karanténhelyzet nem ismeretlen, ugyanis három éve leukémiát, azaz vérrákot diagnosztizáltak nála. Minden erejével küzdött: blogot indított, hogy ezzel is segítsen magán és másokon, missziójának tartotta, hogy fényképein keresztül bemutassa betegtársai életét és ledöntse a kezelésektől megváltozott testről a tabukat. Szenvedélye a fotózás, az Art&Leukemia című önarcképével 2018-ban megnyerte a Huawei és a National Geographic közös mobilfotó-pályázatát.
Amikor felhívtam, hogy egyeztessük a mai adás felvételével kapcsolatos részleteket – merthogy ez most az önkéntes karanténból történik, online –, mindjárt leszögezte, hogy nem fogja töviről-hegyire elmesélni az egész történetet, sőt, a blogolást is felfüggesztette, mert betegsége kiújult, és már nem szeretne a múltról beszélni, csak a jelenről és a jövőről.