Egy fanyúl ismét egy megjelenés előtti játékot hozott a lovagok várába. A nyúl gyomrában az A Gest of Robin Hoodot is jegyző Fred Serval régóta készülő játéka, az (első) angol polgárháborút absztraháló, ütésvivős wargame, az A Very Civil Whist lapult. I. Károly hatalmának megszilárdítása után Mr. Jackpot és dzé egy Top10-zel kedveskednek a hallgatóknak. Sorra veszik, milyen játékokat ismernek, amelyek használnak egy (vagy több) fizikai elemet klasszikus játékokból.
Oliver Cromvell ifjúsági könyv a Molyon
A lovagok a zord Északi-tenger partjaihoz látogatnak, hogy Uwe Rosenberg szülőföldjén a Mester iránti tiszteletből tőzegbányászattal és lentermesztéssel foglalkozzanak egy alacsony vérnyomású két órán keresztül. A parasztgazdaságot elhagyva a Grimm fivérek életét kísérik végig születésüktől a náci rezsim mese-kisajátításáig, majd a fríz nép eredetéről beszélgetve megérkeznek mítoszromboló jelleggel Mata Hari vélt vagy valós kémtevékenységéig.
Hitler törpéi a Spagettiben - 2:03:58-tól
Ismét egy rendkívüli adással jelentkezünk. A nagy érdeklődés övezte Arcs minikampányát dzé Mr. Jackpot NÉLKÜL játszotta végig, így az adás egyfajta interjú és mesedélután Cole Wehlre nagyszabású űreposzáról. Mivel közös élmény nem volt, ezúttal a második szegmens elmaradt. Hallgassátok szeretettel.
Arcs: The Blighted Reach Expansion
Rég került már egy igazi absztrakt játék a lovagok asztalára, nagy örömmel csaptak hát össze az Undaunted sorozatot is jegyző szerzőpáros játékában. Egy oda-vissza meccs után egy rövid gorilla-kitérőt követően kincskeresésbe kezdtek. Az kalózkodás aranykorában William Kidd kapitány útját kísérték végig, majd egy Forrest Fenn 2010-ben elásott kincsesládáját keresgélték a Sziklás-hegységben.
A lovagok I. Erzsébet udvarába látogatnak, hogy végigkísérjék a Szűz Királynő uralkodásának véres évtizedeit. A Here I Stand örököseként tündöklő epikus játék elemzése után a szerzetesség gyökereit veszik szemügyre. A remeték, oszlopszentek és önkéntes elzártságban élők után diplomáciai útra indulnak keletre, végignézik az első kémhálózat létrehozását és az utolsó lefejezést Magyarországon.
Folytatódik (a második résszel) a “Zsoldos-díjas szerzők a Rossznyavalyán” sorozatunk! Juhász Viktor író, műfordító és reneszánsz ember volt a vendégünk, hogy az igen unortodox “narratív wargame”, a Purple Haze vietnámi dzsungelébe elkísérjen minket. Miután a túlélők bevánszorogtak a bázisra, egy jó shotgun-joint mellett elbeszélgettünk narratív designról, szövegírásról, mesterséges intelligenciáról, a lila szín története és a nemlétező tárgyak kiállítása pedig már csak hab volt a tortán. Tartalmas beszélgetés volt, hallgassátok szeretettel!
Heroinfüggő katonák otthon - tanulmány
Nemlétező tárgyak kiállítása - pl halvány lila dunszt
Purpura simplex, avagy a megmagyarázhatatlan lila foltok a PUbMeden
A lovagok ez alkalommal valóban lóra ülnek, és az Öreg Világ végét próbálják elhozni Eric M. Lang klasszikusnak számító játékában. A Chaos in the Old World megszakértése után meglepő módon témánál maradnak. Szemlézik az Apokalipszis Lovasait, és megjelenésüket pszichológiában, alkoholizmusban és egyéb vidám helyeken. dzé egy vidám listával pedig azt veszi sorra, a Lovasok a való világban mikor, hol és hány áldozatot szedtek.
Elmélyült Nagyböjtöt kívánnak a Rossznyavalya Lovasai!
A lovagok csuklyát húznak, gyertyát gyújtanak és belopakodnak az Illuminátusok titkos találkozóhelyére, ahol egy többé-kevésbé absztrakt játék közepén találják magukat, ahol felváltva győzködik Mozartot és Pálffy grófot, hogy az ő páholyuk a legjobb megoldás a világ jobbá tételére.
Mr. Jackpot bizonyul a jobb konspirátornak, így dzé angyali (de melyik angyal?) türelemmel hallgatja végig az Illuminátusok (és ortogonálisan a Szabadkőművesek és Rózsakeresztesek) történetét, az obligát Martinovics-szálat is beleértve.
dzé Lucifer és a Sátán identitásán mélázik, majd egy közel háromórás dokumentumfilmet ajánl, ha valaki szintén azon szeretne töprengeni, vajon ki irányítja világunkat (ŐK), és a nyugati világ tényleg paradigmaváltás előtt áll-e.
Hypernormalisation dokumentumfilm
A két játékos lovag egy harmadikkal egészült ki különkiadásunkban. A karácsonyi adománygyűjtő liciten felajánlott Rossznyavalya-élményt Jani lovag nyerte, akit vendégül láttunk, majd űrhajóba pattanva felkerestük a Heraklon-csillagcsoportot, hogy véres küzdelemben döntsük el a szektor kincseinek sorsát. Az idén 10 éves, Warhammer 40k világában játszódó Forbidden Stars után kibújtunk a csatapáncélból és egy békesör mellett kielemeztük a játékot. Köszönjük a felajánlást, köszönjük a játékot!
2024 utolsó adásában a hős lovagok nyomozósapkát húznak és pipár gyújtanak (nem először és nem utoljára). A Consulting Detective egy rejtélyét megoldva (Sherlock közepes elégedettségére) pihenésképpen a magánnyomozás történelmébe merülnek el pár színes figurán keresztül. Végezetül pedig a már hagyománynak mondható évértékelő következik az év csalódásaival és az év 5 legjobb játékélményével. Köszönjük egész éves figyelmeteket, jövőre teljes gőzzel folytatjuk!
Consulting Detective: The Baker Street Irregulars BGG
Markovics Botond: Felfalt Kozmosz
Consulting Detective a Steamen
Városi séta a bűn nyomában - Hosszúlépés
Kicsit hazabeszélve és kicsit megkésve, de bemutatjuk nektek az aszimmetrikus, kétszemélyes Ironwoodot.
Akkora ünnepet ülnek Rossznyavalya várának lovagjai az 50. adás alkalmából, hogy nem is bírják egyedül: a Kockák és Kártyák Lovagjait is segítségül hívják. A Dice and Decks csapatával kiegészítve utaznak át a galaxison Voidbornokat kerülgetve és győzelmi pontokat hajszolva a Mindclash Games új játékában, a Revenantban (a KS még fut, ha értitek, mire célzunk).
A játék után számtalan bugyrot járnak be a hős lovagok a szokásos asszociációs küldetésben, filmekről, könyvekről, titkosításról, hírszerzésről, szentségtelen szövetségekről is esik szó, és természetesen az előbbiekhez szorosan kapcsolódó hónaljszex sem maradhat ki.
DnD Youtube: https://www.youtube.com/channel/UC0nY-OTw7wDmL0MqAI3RhLQ/featured
Könyv: Christopher Andrew - Titkos világ I-II. - A hírszerzés története
Jackpot és dzé a századfordulós Bécsbe utaznak, hogy Sigmund Freud nyomában járva elmerüljenek az emberi tudat mélységeibe. dzé kómába zuhan, Jackpot viszontáttéttel kiemeli. A Newro okozta lelki sérüléseket a magyarországi pszichológia történetének áttekintésével heverik ki.
Amivel játszottunk még:
Kleinheincz Csilla - Alvilági szövedék - mikológiai fantasy
Crafting Arzium - Ryan Laukat dokumentumfilm
Domokos Lászlóné Löllbach Emma
Rohammal bevettük Középföldét. Meglepő módon ilyen megosztó játékunk ritkán volt.
Hosszabb szünet után maratoni adással tér vissza a két bőbeszédű lovag. Esseni beszámoló és játékélmények után nem először, és vélhetően nem is utoljára utaznak a Második Világháború korába, de most kivételesen nem hadosztályokat, hanem kémeket vezényelnek a Földközi-tenger két oldalán. Az Operation Barclay után a felöltöztetett hullák nyomába erednek a bátor - és szaglóérzékkel nem rendelkező - hősök, a középkori Rómától Indonéziáig, majd visszaérkeznek a Nagy Kémjátszmába.
Amit hallgattunk:
Mai téma: Operation Barclay
Amivel még játszottunk:
Quatermaster general East front
Amivel talán fogunk:
Knizia trilógia: SILOS, EGO, ORBIT Kickstarter
A kora őszi forróságot a szibériai sztyeppéken próbálják túlélni a lovagok, hősiesen tűrve a modern eurojátékok szárazságát és kietlenségét. Miután az utolsó szőrmén is túladnak, a hosszú telet azzal töltik, hogy kedvenc neveket tartalmazó játékjaikról mesélnek egymásnak: egy újabb Top10-zel búcsúznak hátralévő életük leghűvösebb nyarától.
A Négyszögletes Asztal Lovagjai még sosem utaztak ennyire messzire: több száz millió évvel ezelőttre visz az útjuk, ahol különböző állatok bőrébe bújva hódítják meg az őskontinenseket. Phil Eklund nagyívű trilógiájának középső darabja, a BIOS: Megafauna kerül az asztalra, hogy aztán innen magas és alacsony emberek, alufóliasisakok és sosemvolt ősi civilizációk megkerülésével a költészet pöcegödréig vezessen az intellektuális országút.
Dzsakapoto-szama és Dzé-szama a Szengoku-korszak végének ikonikus csatáját vezénylik le. Többször. A Szekihagarai ütközet(ek) előtt, alatt és után a tehetséges tábornokoknak van ideje megbeszélni a sztriptízt, a női nindzsák létjogosultságát is, pihenésképpen pedig beülnek egy nō-előadásra, hogy átérezzék az elesett katonák szenvedését.
Második szegmens: 55:20
Jackpot bíró hiába kajtat a Sherwoodi erdőben Dzé Hood után, nem leli nyomát. A GMT vadonatúj, kétszemélyes játékának szemlézése után az ostromlók méginkább elmerülnek a bűn mocsarában, és gonosztetteket tartalmazó társasjátékok Top 10-es válogatását osztják meg egymással.
Köszöntjük kedves hallgatóinkat, a mai mérkőzésen két nagyszerű edző, Mr. Jackpot és dzé mérik össze tudásukat. A pályán emberek is orkok feszülnek egymásnak, a pályán kívül két lángelme! Vajon a legendás Blood Bowl - avagy ahogy kis hazánkban hívják: Vérfoci - melyik műsorvezető-géniusznak fekszik majd jobban? És vajon mi köze a vámpíroknak VIII. Ince pápához? És a lacrosse ősének az észak-amerikai indián felkelésekhez? Maradjanak velünk, a második félidőben minden kiderül!
Blood Bowl BGG
fumbbl.com - ha kipróbálnád online