Legutóbb Darren Aronofsky, a "Pi", a "Rekviem egy álomért", a "Fekete hattyú", "A pankrátor" és a "Noé" rendezőjének filmjeiről beszélgettünk: Aronofsky neve egyet jelent a kíméletlenül személyes, testi és szellemi végletekig menő filmnyelvvel, amelyben a megszállottság sosem pusztán egy karakter jellemvonása, hanem az emberi lét pokolba vezető útikalauza.
Darren Aronofsky vizualitása sosem pusztán stílus, hanem filozófia: képei mindig a szélsőséget keresik, a gyönyör és a borzalom határmezsgyéin mozognak. A gyorsmontázs, a test közelképe, a groteszk fény-árnyék játék, a testnedvek és sebek plasztikus ábrázolása mind a földi tapasztalat nyers igazságát hangsúlyozza. Ugyanakkor a csillogó fények, a lebegő kameramozgások és a misztikus képi rétegek a transzcendens iránti vágyat is közvetítik.
Gondolatiságában Aronofsky egyszerre misztikus és biológiai, egyszerre apokaliptikus és intim. Ő az a rendező, aki a hit, a matematika, a drog, a testkultusz, a szakrális mítosz és a teremtés kérdéseit egyazon logikába fűzi: az ember örökös küzdelmét a véges test és a végtelen vágy közötti feszültségben. Filmjeiben az ember mindig önmagát pusztítja, mert mindig többet akar, mert mindig az Istennel kíván vetélkedni - és ebben a pusztulásban talál rá saját tragikus szépségére.
Nehogy zaciba adjátok a lejátszótok, mielőtt meghallgatjátok az Aronofsky-adásunk, a végén a legutóbbi filmjet is értékeltük.
A beszélgetés résztvevői:
Balázsy István
Laska Pál
A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:
