A Pertu második születésnapját újra házon kívül ünnepeltük, ez alkalommal a 4. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál keretében! Évadzáró epizódunkban a Pertu – Az első száz című kötet bemutatójáról készült felvételünket láthatjátok, ahol Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kozma Orsolya társszerző, Bodor László ötletgazda és Máthé Kincső szerkesztő-műsorvezető mesélt arról, hogyan lett a hangból szöveg, a képből kötet, a szándékból pedig komoly közös ügy. Köszönjük, hogy ilyen sokan velünk ünnepeltetek, és bízunk benne, hogy még többen lesztek kíváncsiak az eseményről készült különkiadásra!
Dr. Pető Mária fizikus és fizikatanár, a Székely Mikó Kollégium pedagógusa és a helyi tehetséggondozó központ vezetője mindenekelőtt a megértés jelentőségében és a válaszok mögött rejlő újabb kérdések felkutatásában hisz. Fizikát tanít és ennél jóval többet: diákjai látásmódját, életszemléletét igyekszik a jó mederben tartani. Miközben szakmai és pedagógusi munkásságát az évek folyamán Mentor-, Gábor Dénes- és Orbán Balázs-díjakkal is méltatták, aközben tudja, hogy ezek az elismerések további felelősséget is rónak rá – sem a tanításban sem a kutatásban nem adja alább. A Pertu legújabb epizódjában a fizika általi világmegismerés, de az ismert világ mögötti fontos kérdések is terítékre kerülnek, ajánljuk szeretettel!
Introvertált kézdivásárhelyi gyerek volt, akit rendszeresen cikizett, szekált a korosztálya, de mint mondja, az ebből fakadó bizonyítási vágy hajtotta őt mindig is előre. Rancz Zsolt vállalkozó, író és reklámgrafikus, a Wameleon Design tulajdonosa tipikus jó gyerekből vált egy mindig lázadó, csípős nyelvű cégvezetővé, aki ma már teljesen a saját szabályai szerint élhet. Hiszi, hogy az obszcén szavakkal azokat is olvasásra sarkallhatja, akik korábban nem lapoztak könyvet, tudja, hogy egy reklámnak mindenekelőtt meghökkentőnek kell lennie, de ma már érti azt is, hogy miért kell néha a lelassulnia. A Pertu legfrissebb epizódjában a fiatal erdélyi vállalkozó vívódásai és sikerei is hangsúlyos szerepet kapnak, ajánljuk szeretettel!
A maximalizmusnak nem titka, hanem ára van, vallja Antal Hajnal divattervező és táskakészítő, aki az élet minden területén igyekszik a legtöbbet kihozni magából – legyen szó gyerekkori versmondásról, táncról és énekről, de akár egy komoly modellkarrier vagy egy vállalkozás felépítéséről is. Tervezőként a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a divat hármasa iránt kötelezte el magát, miközben önismereti mentorként a nőiség megélésének bátor és szókimondó biztatását is zászlajára tűzte. Mindezekről és egyebekről is részletesen mesél a Pertu legújabb epizódjában.
Mátray László Kaszás Attila-, Őze Lajos- és Jászai Mari-díjas színművész, a Tamási Áron Színház tagja és a Hunyadi sorozat Szilágyi Mihálya filmvásznon és a színpadon, magyar és nemzetközi alkotásokban is számtalanszor bizonyított már. A legújabb Pertuban viszont nemcsak az eddigi szakmai pálya, hanem a református temető melletti domboldal és a gyerekkori bandázások, az egyetemi szerelem és a jelenlegi párkapcsolat, illetve az alkoholprobléma és a belső vívódás is főszereplővé válik, miközben Laci konfliktuskerülő énjét, mosolygós és humoros oldalát is megismerhetjük. Miért olyan nehéz székelyföldi férfiként megengedni magunknak, hogy gyengék lehessünk? Derüljön ki a válasz ebből az epizódból!
Csősz Boglárka üzletasszony, modell, színésznő és producer épp olyan sokoldalú, mint amennyire tudatos nő, számára a szabadság sosem volt alku tárgya. Gyerekként a tudáséhség hajtotta, a kvantumfizika és a csillagászat is érdekelte, később pedig a modell- és színészi karrierjét épp olyan következetesen építette fel, ahogyan ma az üzleti életben, a belsőépítészet világában ténykedik. A Pertu legújabb részében az egykori erdélyi szépségkirálynő mesél arról, miért választotta a függetlenséget egy török elit családdal szemben, hogyan lett luxusfeleség és címlaplány, miért fontos számára a nők helyzete a mai világban, illetve mennyire foglalkoztatja őt a jelenben a családalapítás és az anyaság kérdése.
___ 🎬🎙️ ___
Kató Ibolyával, a KIDA és a Pető Fejlesztő- és Képzőközpont ügyvezető igazgatójával, illetve Ft. Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspökével és a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökével élmény beszélgetni. A Pertu legújabb részében két egészen különleges személyiség és két igazán impozáns életút kerül górcső alá, miközben olyan oldaláról is megismerhetjük a házaspárt, amelyről mind ez idáig ritkán meséltek. Hogy volt az első stoppolós találkozás, aztán miként lehetett törekvéseken és megvalósításokon túl, hittel életben tartani ezt a kapcsolatot? Többek közt ezekre a kérdésekre is megtaláltuk a választ a legfrissebb epizódban.
Miklós Ervin klubelnök, a Háromszéki Ágyúsok vezetője, a 2025-ös hoki VB helyi főszervezője és a Jégkorong Szövetség elnökségi tagja abban hisz, hogy a barátság ott kezdődik, ahol még nincs szerepe a pénznek. Ez már önmagában is sokat elárul róla, de a Pertu vadiúj részében ennél jóval több is kiderül még vele kapcsolatban: megszólal a szülő és a férj, az egykori feketemunkás és a mindenkori gazdasági szakember, sőt, a vérbeli hokirajongó is mesél a háromszéki jégkorong múltjáról, jelenéről.
Mindig érdekli őt az érem másik oldala is, miközben egy igazán álmodozó, folyton kreativitást kereső lélek. Virág Ágota fotográfus a lencse tudatosabb oldaláról láttatja a világot szépnek: legyen szó akár az újszülöttek vagy egy ifjú pár, de akár az ikertestvérek fényképezéséről, számára a kedvenc fotótéma a mindenkori ember. A Pertu legfrissebb epizódjában a csernátoni Haszmann család egy újabb tagját ismerhetitek meg, akit szintén egy életre „megfertőzött” a gyermekkori otthoni miliő, és aki a fotózásban nemcsak az alkotást, hanem a tanítást és a tudás átadását is fontosnak tartja.
„Amikor belenéztem a tükörbe, mindenki szembenézett velem, csak Hunyadi nem.” Ilyen vívódásokkal indult Kádár L. Gellért kalandos útja a törökverő magyar hős megformálásakor, és jaj, mennyi minden történt már azóta! Volt címlapon és elmesélte a múltját, nevezték románnak és kitanult egy teljesen új szakmát, hazalátogatott és valódi barátokat is szerzett a forgatás alatt. Történet, ami még csak most kezdődik, mintha. Mégis már 1995 óta tart. Táncházak és legényes, diákszínház és egyetem, társulati létezés és a rajongások: zongora, gitár, könyvek és önismeret. És persze a párkapcsolat – a Pertu legfrissebb epizódjában mindent elmesélünk a fiatal színésszel kapcsolatban, amit bele lehet szuszakolni egy több mint másfél órás beszélgetésbe.
Első ránézésre senki sem mondaná meg, hogy a román rögbiválogatott tagja, de a látszat néha csal! Téglás Heléna sportoló, a Kolozsvári Universitatea játékosa előbb a tatamin, aztán a gyepen, újabban pedig a rögbipályán is bizonyított már. Mint mondja, rengeteg sportágnak volt már szerelmese, így az egyetem befejezése után edzőként és testneveléstanárként is szívesen tevékenykedne. A Pertu legfrissebb epizódjában a gidófalvi és fotosi gyerekkortól kezdve, a karate, az atlétika és a fociedzéseken át, egészen a rögbizős és motorozós jelenig elevenítjük fel Helénke inspiráló életútját.
Vitéz Bartha Mihály magyar honvédi ezredes és táborparancsnok élettörténete máig szervesen kötődik az Úz-völgyéhez. 1944-ben a 11. Székely Határőr-zászlóalj nehézfegyver századának tagjaként, a háborút követően pedig felelősségteljes, emlékező veteránként vette ki részét az ottani történésekből. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett száz éves Misi bácsival a Pertu századik részében beszélgetünk, miközben köszönetet mondunk a tőle tanult felismerésért is, miszerint mindig „lesz valahogy, sohase volt úgy, hogy ne legyen.”
Számára a költészet nem az örökkévalóságról, hanem a hitelességről szól. Czilli Aranka költő- és írónő, a Magyar Írószövetség és a Magyar PEN Club tagja már zsenge korban megtanulta, hogy „akkor kell írni, amikor nem lehet nem írni” – ráadásul máig eszerint éli az életét. A Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyartanáraként nap mint nap azért dolgozik, hogy diákjait olvasás- és irodalomszeretetre nevelje, miközben odahaza három saját lurkó adja az alkotáshoz szükséges inspirációt. Imád fotózni és jelenleg egy ritmikus, rímes prózán, illetve egy lírai utazókönyvön is dolgozik, miközben őszintén vállalja azt is, hogy fontos az elismerés. A Pertu legfrissebb epizódjában ilyen és ehhez hasonló érdekességek derülnek ki róla, ajánljuk figyelmetekbe a legújabb részt!
Jószívű manipulátornak nevezi magát, aki őszintén hiszi, hogy a szeretetet és a pozitív gondolatokat kötelességünk megosztani a világgal. Grubisics Levente, a Sepsi Rádió tulajdonosa és programigazgatója sokak számára ismerős lehet, hiszen Háromszék egyik legrégebbi rádiós műsorvezetőjéről van szó. Grubi közel három évtizedes szakmai múltja tanúbizonyság arra, hogy a médiás jelenlét nemcsak hivatás, hanem életforma is lehet, miközben a Rotary Club tagjaként és közösségi szerepvállalásai révén igyekszik jól szolgálni a társadalmunkat. Rendezvényszervező, aki büszke az elért eredményeire, de aki mégis vallja, hogy a legfontosabb szerep számára az apaság, hiszen gyermekei, Kristóf és Kamilla azok, akik igazán bearanyozzák a mindennapjait.
A világon elsőként irányíthatott egy kórust a Machu Picchu csúcsán, ráadásul háromszéki kislányból „nőtte ki magát” a szakma egyik legelismertebb karnagyává – Ungureanu Anna élettörténete tényleg lebilincselő! A Marin Constantin alapította Madrigal Nemzeti Kamarakórus vezető karmestere és a Cantus Mundi program művészeti vezetője felnőttekkel és gyerekekkel is megszeretteti az éneklés szépségét, miközben erős önismerettel és spirituális nyitottsággal éli meg a hétköznapjait. Hiszi, hogy egy jó karnagy mindenekelőtt nagyon jó muzsikus kell legyen, és ezt a hegedűs múltja is méltán igazolja. A Pertu legújabb részében egykori tanítóiról és mestereiről, de mostani tanítványairól és élményeiről is mesél, ajánljuk figyelmetekbe!
Kovászna város polgármestere, Gyerő József ügyvédként és köztisztviselőként is vallja, hogy a titulus egyben szolgálatot, az őszinteség pedig bizalmat is jelent. A Pertu legfrissebb részében szakmázáson, infrastruktúrán és kivitelezéseken keresztül vezet az út a háromszéki üdülőváros jelenlegi helyzetéig, miközben a városvezető személyes, kevésbé publikus életútját is megismerhetjük. Balett és karting, sízés és horgászás, szaxofonozás és joggyakorlás is terítékre kerül tehát a legújabb epizódban. Ajánljuk figyelmetekbe az alábbi linkeken:
___ 🎬🎙️ ___
🔸YouTube: https://bit.ly/3WuM17n
🔹Spotify: https://bit.ly/42sr9yG
🔸Apple Podcast: https://bit.ly/3Eod1Nr
✅Instagram: https://bit.ly/3mFvKPr
✅TikTok: https://bit.ly/3omMbAE
„Löketet adnak” egymásnak, miközben ugyanolyan maximalizmus hajtja és néha kergeti is őket. A Pertu legújabb részében Gereben Líviát, a Sepsi-SIC kosárlabdázóját és csapatkapitányát, illetve Pásztori István szakosztályvezetőt, a 2024-es Konyhafőnök győztesét látjuk vendégül, akik úgy a saját karrierjük, mint a párkapcsolatuk szempontjából is mindig a legjobbra törekszenek. Legyen szó a sport iránti elkötelezettségről vagy az élethez való ragaszkodásról, az egyéni sikerek eléréséről vagy a közös célok megfogalmazásáról, Livi és Isti gondolkodásmódja szinte mindenben azonos. Étel- és életszeretetről, szurkolókról és teljesítményekről is szó esik a friss epizódban, ajánljuk szeretettel!
Kiss-Bartha Annamária közgazdász számára a fenntarthatóság és az innováció nemcsak szakmai irány, hanem felelősségvállalás is. A Solfarm családi vállalkozás társtulajdonosa mezőgazdaság terén a hagyomány és a technológia ötvözetében hisz, miközben helyi tanácsosként is azonos elveket képvisel. Szívügye a társadalmi kohézió, hétköznapjaiban pedig a család az első, így édesanyaként is vallja, hogy a közös gyengeségeink erősítenek. A Pertu legújabb részében a családi vállalkozással járó kalandokról és kihívásokról, a sport és az utazások nyújtotta feltöltődésről, illetve a szülővárosa iránti rajongásáról is mesél.
Préda Barna néprajzkutató, helytörténész és író nemcsak Zalánpatak történelmét kelti életre a könyveiben, de az általa alapított falumúzeum révén a helyi emlékek méltó megőrzésében is kulcsszerepet vállal. Amatőr hadtörténész, igazi gyűjtő és 2017 óta a Vitézi Rend tagja, aki egykor gyermeki lelkesedésből tanult meg hegedülni, és aki összesen 1348 kilométert tekert le egy biciklis zarándokút keretében. Hiszi, hogy „az embernek egyetlen szülőföldje és sok kötelessége” van, miközben minden értékmentő cselekedetét ez a Tamási idézet hajtja. A múlt és az ősök tiszteletéről, egykori mentorairól és a jövőre vonatkozó elképzeléseiről is mesél a Pertu legújabb epizódjában.
István Ildikó népdalénekes számára az éneklés egyszerre hivatás és gyógyír – segít feldolgozni a gyászt és a bánatot, de az öröm legnagyobb forrása és a legerősebb kifejezőeszköze is lehet. Egykori tánctanárként és máig aktív énekoktatóként generációkkal ismerteti meg a hagyományszeretet mibenlétét, miközben barátaival és a Folker együttes csapatával folyamatos koncertekre, fellépésekre jár. A vele készült Pertuban az általa kiadott Tüzet viszek című könyvről, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában folytatott tevékenységéről, a kapott díjakról és elismerésekről, illetve a családi kötelékekről is szó esik.