Vajon mi segíthet bennünket abban, hogy képesek és hajlandóak legyünk minden résztvevő fél számára élhető és szeretettlejes kapcsolatokat felépíteni és fenntartani? Ebben az adásunkban ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat, megosztjuk reflexióinkat és személyes élményinken keresztül igyekszünk közelebb kerülni vágyott állapotunkhoz: ;-) A mostani beszélgetésünkhöz Lytton mint témagazda adja az „ütemet”: Aki magányos az tényleg nem tud kapcsolatot építeni, nem képes kapcsolatban élni vagy elképzelhető, hogy önmagával sincs kapcsolata? Alapelv: lehet szeret teljes és egészséges kapcsolatokat építeni? Szükséges önmagunkhoz (is) kapcsolódni? Mi is az az ún. „Self Love” és ezt ki hogyan éli meg? „Self Love”=Önzés? Az önszeretet laikus és pszichológiai olvasata. Az addikció is önszeretet? Mi van ha „túltoljuk” túlzásba visszük a „Self Love”-ot? Az önszeretet valóban egy tanulási folyamat ami így folyamatos fejlődés is és ami által tényleg szimpatikusabbak lehetünk? Ha szereted magad akkor a „Nagy Ő”-t is könnyebben megtalálod? Amikor belépünk egy kapcsoltba mindig cipelünk magunkkal valamit... Ha már képes vagy egyedül élni és közben nem mész a a saját magad agyára, akkor állsz készen igazán egy kapcsolatra? Az embert kell/érdemes megérteni vagy a vele való kapcsolatot magát? Miért érdemes definiálni egy kapcsolatot? Magánéleti és munka kapcsolatok: miért érdemes ezeket külön definiálni és nem túl lépni ezek határait?