Újabb mélypontokat ért el a választási kampány a héten: miközben a legnagyobb ellenzéki párt támogatói adatbázisa rejtélyes módon „kiszivárgott”, Orbán Viktor miniszterelnök a bankárvilág pártjának titulálta a Tiszát. A kormány a gazdasági elemzőket is betámadta, amire ráerősítve a közszolgálati média meghekkelte egyikőjük szavait. Az egyik legolvasottabb lap kormányközeli tulajdonba került, Orbán Viktor pedig népes kísérettel a Fehér Házig repült. Volt tehát min vitatkoznia az Ez Viszont Privát a heti csapatának, Wéber Balázs vezető szerkesztőnek, valamint Imre Lőrinc és Vég Márton újságírónak.
A héten (2025. 10. 30.) bizonyossá vált, hogy stagnált a magyar gazdaság az első háromnegyed évben – a miniszterelnök által vizionált repülőrajtból semmi sem lett. A Fidesz hamisított Magyar Péter-videókkal és a májkrémre kiterjesztett árréstoppal kampányol, de egyre inkább leszakad a Tiszától. És miközben Lázár János ferihegyi vasutat vizionál, az általa felügyelt vasúti cégek csaknem egy éve képtelenek helyreállítani egy nemzetközi fővonalat Veszprém közelében. Mi áll a háttérben? Mit láttunk október 23-án? Miért billent meg a Sziget? És mit hozhat az Orbán-Trump találkozó? Erről is vitatkozott lapcsoportunk, a Klasszis Média szubjektív műsorában, az Ez Viszont Privátban Wéber Balázs vezető szerkesztő, valamint Herman Bernadett főmunkatárs és Vég Márton újságíró.
Az elmúlt években összességében tapodtat sem mozdult a magyar gazdaság, 2025 végén a 2021-es szinten állhat Magyarország. A választási évre fordulva már most is láthatunk egy 1500 milliárd forintnyi plusz költségvetési kiadást, ami a jövőbeli, még nem ismert osztogatásokkal együtt akár a duplájára is ugorhat. Ennek az igazi terhei a következő kormányzati ciklusban csapódhatnak le, ami - bárki is nyeri a választásokat-, kiigazításokat, megszorításokat hozhat magával 2026. áprilisa után – hangzott el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában, aminek vendége Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője volt.
A fenntarthatóság nem pusztán értékválasztás, hanem gazdasági realitás. A CIB Bank ESG-vezetője, Máté Károly arról beszél, hogyan integrálja a bank az ESG-szempontokat a kockázatkezelésbe, termékfejlesztésbe és finanszírozási döntésekbe. A beszélgetés gyakorlati példákon keresztül mutatja meg, miként válhat a fenntarthatóság a versenyképesség új forrásává.
A héten kül- és belpolitikai fronton sem unatkozhattunk, ráadásul a kettő sok esetben össze is függött – mint például Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktorhoz intézett dicsérete az egyiptomi békecsúcson. Közben a kormány bedobta Varga Judit nevét, elkerültük a bóvlit, Orbán Viktor pedig kizárta az euró bevezetését. Az Ez Viszont Privát legújabb adásában Csabai Károly főszerkesztő, Bozsó Péter és Imre Lőrinc újságíró beszélgettek.
Világháború nem lesz, az orosz-ukrán háború ugyanakkor nem csendesedik, és mintha visszatért volna a hidegháború, jelentette ki Kis-Benedek József a Klasszis Média műsorában, a Klasszis Podcastban. A biztonságpolitikai szakértő, a Magyar Tudományos Akadémia hadtudományi bizottságának a tagja szerint Oroszország a Szovjetunió korábbi területeit szeretné fennhatósága alá vonni, ugyanakkor aligha fog egy NATO-tagországot megtámadni. „Az oroszok nem buták”, fogalmazott.
Szeptemberben elindult az Otthon Start program, ami máris alaposan felbolygatta alakáspiacot. Vannak olyan lokációk, ahol az árak is emelkedtek, de hosszabb távon, ha a kínálat is felzárkózik a kereslet mellé, a jelenlegi folyamatok kisimulhatnak – erről beszélt Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Klasszis Podcast legújabb epizódjában. Az Otthon Start Programiroda vezetője hozzátette: Budapesten számítanak alegtöbb ingatlanfejlesztésre, 30-50 ezer újlakás hiányzik most a fővárosi palettából.
Az Orbán Viktor által ígért repülőrajt helyett a magyar gazdaság továbbra is a kifutópályán vesztegel: a héten újabb kínos adat látott napvilágot az iparról, és a fogyasztás sem pörgeti a gazdaságot. Hogyan lesz ebből gazdasági növekedés? Miből finanszírozzák majd az újabb választási osztogatást? Miért ragaszkodik a kormány az orosz olajhoz? Miért bízik jobban egy „háborús vezetékben”, mint a horvátban? Miért tudta növelni előnyét a Tisza az ellenkampány ellenére is? És mit jelent a „cseh Fidesz” győzelme Magyarországra nézve? Erről is vitatkozott hangsúlyozottan szubjektív műsorunkban, az Ez Viszont Privátban Gáspár András lapigazgató, Wéber Balázs vezető szerkesztő és Vég Márton újságíró.
Hogyan lehet egy mini magyar vállalkozásból 16 év alatt olyan vállalatot csinálni, ami felkelti egy hatalmas multinacionális nagyvállalat érdeklődését. Erről készített interjút a Klasszis Média Egerszegi Krisztiánnal a MiniCRM Zrt. igazgatósági tagjával a Piac és Profit főszerkesztője, Hollós János.
Nagyjából egy az egyben megtörténtek azok a költségvetési plusz kiadásokat érintő kormányzati intézkedések, amiket a 2022-es választások előtt is láthattunk – mondta el az ING Bank vezető elemzője a Klasszis Podcast legújabb epizódjában. A további meglepetésfaktor még a GDP 0,2-0,3 százalékára rúghat. De arról is beszélgettünk Virovácz Péterrel, hogy valós veszély-e, hogy az S&P Global októberi felülvizsgálata során leminősíti, és a bóvli kategóriába teszi Magyarországot, illetve a forint szárnyalása mellett sem mehettünk el szó nélkül.
A héten ismertté váltak a kormány és a Tisza Párt egyaránt 5-5 pontból álló azon kérdései, amelyekre várják a választópolgárok reakcióit. Az Ez Viszont Privát legújabb adásában ezek mentén beszélgetett Csabai Károly főszerkesztő, Herman Bernadett főmunkatárs és Imre Lőrinc újságíró. Például az édesanyák és a fiatalok adómentességéről, a társasági adóról, valamint arról, hogy Magyar Péter már az egymilliárd forint feletti vagyonokat is megadóztatná.
A héten írtuk meg, hogy az első félévben 80 milliárdba került nekünk az a közmédia, amelynek híradója egy friss kutatás szerint is a kormánypárt kommunikációs céljainak van alárendelve. De mire lesz elég a fideszes médiahenger? Miért közelít a kormánypárt népszerűsége a Tiszáéhoz? Mire gyúrnak a Harcosok klubja edzőtáborában? Mennyire közügy Gyurcsány Ferenc magánélete? Mit mutatnak a friss KSH-s béradatok, és mi a valóság? Mi köze Hajdú B.-nek a NER-hez? És kik azok a dolgozó szegények? Erről is vitatkozott az Ez Viszont Privát e heti adásában Wéber Balázs vezető szerkesztő, valamint Bózsó Péter és Vég Márton újságíró.
Nem volt vitáktól mentes a Klasszis Média szubjektív műsorának, az Ez Viszont Privátnak az e heti adása sem. Kell-e félnünk a Lengyelországot ért orosz provokáció miatt? Miért elfogadhatatlan, ami Gázában történik? Volt-e nyertese Kötcsének? Ki járna jól és ki rosszul a Tisza adóterveivel? Jogosan akasztotta ki a bankokat a kamatstop? Szembemegy-e Nagy Márton Orbán Viktorral? Ki állja az Otthon Start program cechjét? És meg lehet-e vásárolni a szavazókat? Akik mindezt megvitatták: Csabai Károly főszerkesztő, Wéber Balázs vezető szerkesztő és Herman Bernadett főmunkatárs.
Olyan hosszú és komplex autópálya-fejlesztés még nem történt Magyarországon, mint amilyen most zajlik az M1-esen – mondta a Klasszis Podcastban a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója. Szimicsku László a munkálatok és az autósokat érintő korlátozások mellett arról is beszélt, hogy a koncessziós társaság milyen bevételekből gazdálkodik, és mi történne vele egy esetleges kormányváltás esetén.
A magyar miniszterelnök és a NER-vezérkar a magyar nemzeti érdekkel ellentétes vonalvezetést visz, legyen az a magyar-ukrán, a magyar-Balkán vagy a magyar-euroatlanti viszony, jelentette ki Káncz Csaba a Klasszis Média műsorában, a Klasszis Podcastban.
Fapadosról ismét magángépre váltott a NER, amely a horvát tengerparton már a 2026-os választási győzelem tervén dolgozik. De mi van abban az osztogatáson kívül? Miért hirdet a 15 éve kormányzó Fidesz gigantikus országépítési programot? Mit láttunk Magyar Péter országjárásának révfülöpi állomásán? Miért nem lehet bemenni Hatvanpusztára, ha nincs ott mit titkolni? És miért alkalmaz kettős mércét a kormány a Barátság kőolajvezeték és Munkács bombázása ügyében?Erről is vitatkozott a Klasszis Média szubjektív műsora, az Ez Viszont Privát e heti adásában Csabai Károly főszerkesztő, Wéber Balázs vezető szerkesztő és Litván Dániel újságíró.
Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó - szóba kerülnek adózási és jogi kérdések, de akár a családi ügyek, magánügyek vagy épp a gyerekek dolgai is. Fodor Bélával, az MBH Bank Private Banking egyedi értékesítés és partneri kapcsolatok igazgatójával családi értékekről, generációkon átívelő döntésekről és a jövő biztonságáról beszélgettünk.
2022. november 30-án mutatták be a nagyközönség számára a ChatGPT mesterséges intelligencia chatbotot, és sikeréről mindent elmond, hogy 2 hónap alatt 100 millió felhasználó töltötte le az alkalmazást. Csak összehasonlításképpen: a TikToknak ehhez 9 hónapra, a Youtube-nak 1,5 évre, a Facebooknak 4,5 évre volt szüksége. A Klasszis Podcast legújabb adásában körüljártuk az AI legégetőbb és legaktuálisabb kérdéseit.
Hogy került megint csődhelyzetbe Budapest? A Pride-üggyel mindenképp öngólt lőtt a Fidesz? Az MNB-től és az ÁSZ-tól is kapott komoly pofonokat a kormány, amely jelentős devizaadósságot volt kénytelen felvenni - miből lesz akkora osztogatás, ami kiegyenlíthet egy 15 százalékpontos Tisza-előnyt?
Hogyan alakul az infláció a kereskedelmi háborúk árnyékában? Mi lesz a dollár és az arany szerepe a jövőben? Milyenek az európai gazdaság kilátásai? Milyen szerepe lehet az EFT-eknek a befektetési portfóliókban? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Klasszis Podcastban Cinkotai Norberttel, a K&H Értékpapír vezető elemzőjével. Aki átfogó képet adott a gazdasági kihívásokról és lehetőségekről, miközben észrevételeivel hozzájárult ahhoz, hogy a kisbefektetők tudatosabban hozzák meg a pénzügyi döntéseiket.