1. 2023 óta véres polgárháború dúl Szudánban. A harc a hatalomért folyik két muzulmán hadúr között, a keresztények pedig mindkét tábor áldozatai. 150 ezer halálos áldozat – a nemzetközi közvélemyény, a nyugati sajtó közönyössége mellett. XIV. Leó pápa vasárnap az Úrangyala elimádkozása után felszólalt a szudáni konfliktus, a nők és gyermekek, védtelen civilek ellen elkövetett válogatás nélküli vak erőszak ellen. Nigériában is hosszú ideje tart a véres erőszakhullám, amely legtöbbször ott is a keresztények ellen irányul. Donald Trump amerikai elnök felszólította a nigériai kormányt, hogy állítsa meg a keresztények elleni támadásokat, különben az Egyesült Államok katonai beavatkozást is mérlegelhet. -- Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezzük.
2. Október 21-én beiktatták Japán első női miniszterelnökét, akit a japán vaslédinek is neveznek, hiszen Margaret Thatcher a példaképe, de metál lédinek is hívhatnák, ugyanis korábban egy heavy metál banda dobosa is volt. Ki Takaicsi Szanae, milyen reformokat kell végrehajtania a gazdasági nehézségekkel és súlyos demográfiai problémával küzdő Japánban? Mit szólnak hozzá a japán férfiak? Vendégünk Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója. | külpolitikai beszélgetések
| Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Show more...