"A pókokkal vívott csatát követő napon Bilbó és a törpök még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tettek, hogy kiutat találjanak, mielőtt éhen és szomjan vesznek. Felálltak, és támolyogva elindultak arra, amerre tizenháromból nyolcan az ösvényt sejtették – de sohasem derült ki, hogy igazuk lett volna-e."
"Libasorban haladtak. Az ösvény bejárata olyan volt, mint egy homályos alagútra nyíló boltív, amelyet két hatalmas, összehajló fa alkotott: annyira vének voltak, úgy belepte őket a repkény meg a zuzmó, hogy pár elfeketedett levélnél többet nem is hordoztak. Az ösvény keskeny volt, ide-oda kanyargott a fák törzsei között."
"Másnap reggel Bilbó arra ébredt, hogy szemébe süt a nap. Ugrott, hogy megnézze az órát, és odategye forrni a vizet – aztán rájött, hogy nem otthon van. Így hát leült, fürdőre és hajkefére vágyakozva. Nem volt egyik sem, nem volt továbbá tea, pirítós és szalonna se reggelire, csak hideg bárány- meg nyúlsült. Utána pedig készülődnie kellett az induláshoz."
"Bilbó megmenekült a koboldoktól, de arról sejtelme se volt, hogy hol van. Elvesztette csuklyáját, köpönyegét, élelmét, póniját, gombjait és barátait. Egyre csak kóborolt, míg a nap hanyatlani kezdett nyugaton – a hegyek mögött. Árnyékuk ráfeküdt Bilbó útjára, és ő visszanézett. Azután előrenézett, és csak dombhajlatokat meg lejtőket látott maga előtt, amelyek mind a fák közt időnként kivillanó alföldek és síkságok felé futottak."
"Amikor Bilbó kinyitotta a szemét, nem volt biztos benne, hogy tényleg kinyitotta, mert éppen olyan sötét volt, mint azelőtt. És senki se volt a közelben. Képzelhetitek az ijedelmét! Nem hallott semmit, nem látott semmit, és nem is érzett semmit, csak a padló kövét."
"Sok ösvény vezetett fel azokba a hegyekbe, és sok hágó vitt át rajtuk. De a legtöbb ösvény csalás volt és ámítás, nem vezetett sehová, vagy pedig rossz helyre vezetett; és a legtöbb hágón nyüzsögtek a gonosz dolgok és rettenetes veszedelmek. A törpök és a hobbit azonban, Elrond bölcs tanácsával meg Gandalf tudásával és memóriájával felvértezve, a megfelelő utat választották a megfelelő hágóhoz."
"Aznap nem énekeltek, és nem meséltek történeteket, pedig az idő jobbra fordult; sőt másnap sem és harmadnap sem. Kezdték úgy érezni, hogy veszély leselkedik rájuk mindenfelől. A csillagok alatt vertek tábort, és a lovaknak több harapni valójuk akadt, mint nekik, mert fű volt bőségesen, de a zsákjaikban alig maradt valami, még azzal együtt is, amit a trolloktól szereztek."
"Bilbó felpattant, belebújt a köntösébe, és átment az ebédlőbe. Senkit sem talált ott, csak egy jókora, sietős reggeli maradványait. Iszonyú rendetlenség a szobában, piszkos edények halmai a konyhában. Mintha minden egyes lábasát és fazekát használták volna. A mosogatnivaló olyan riasztóan élethű volt, hogy Bilbó kénytelen-kelletlen elhitte: a tegnap esti vendégség nem csak rossz álmai közt szerepelt, mint remélte."
"Élt egyszer egy földbe vájt üregben egy hobbit. De nem ám amolyan kellemetlen, piszkos, nyirkos üregben, amely tele van gilisztadarabkákkal, és undorító a szaga, és nem is száraz, csupasz, homokos üregben, ahol nincs mire ülni és nincs mit enni: hobbitüregben élt, márpedig az maga a kényelem."
"/.../ Természetesen, van boldogság. De az merőben más. Magam is emlékszem néhány boldog percemre. Hogy mikor voltam legboldogabb? Hát elbeszélhetem, ha akarod. /.../"
Azon az úton vagyok, hogy az életet szépnek találjam. Azebédlõben bágyadt füstölt hús-szag üti fel a sátorfáját, ami avacsorai paszulyból keletkezett. Nagyon szeretem a vastagételt, a feleségem délrõl félretett nekem egy kis ecetes paszulyt, kisütött hozzá egy darab kolbászt, befûttetett a hálóba,megvetette az ágyamat, tudja, hogy ilyen lucskos, strapás decemberi napon olyan vagyok, mint egy buta itatóspapír, felszívom mindazt a fanyar, fekete pacnit, amit az élet rosszul mûködõ töltõtolla elpotyogtat. Különösen ilyen hóleves, csapadékos napon szinte borússá iszom magam az idõ ködös lucskával, miért is egy családiasan megrendezett mûsorral kell abennemi dolgokat ellensúlyozni.
"Mihalkáné így szól az urához:– Nézd, kérlek, Béla, itt van Grossmantól a fuvarlevél, el kellküldeni a Pétert szekérrel a vasúthoz, ide tettem az aprópénzt,és még egyszer mondom, ha ezer koronással fizetnek, ne váltsmegint, mert felvitetlek a klinikára. Ide dugtam alája az aprót, sami itt van ebben a kis rekeszben, azt ne keverd össze ezzel amásikkal, ez a fa-pénz. Én most elmegyek Jancsóékhoz, tudod,a Kishíd utcába, múlt szombaton volt az eljegyzés, megnézemmagamnak a menyasszonyt, és talán ott van a võlegény is. /.../"
eltűnt? Nos, pontosan ez történt nemrégiben egy egerek-lakta, barátságos helyen, ahol a derék Szemfüles Szörény is élt. Szörény és erdei barátai természetesen nagyon elszomorodtak ezen. Ellenben Ormányos, a Vakond, aki a fényt és az élénk színeket még jobban gyűlölte, mint az egereket, boldog volt. Lehet, hogy éppen ő lopta el a színeket? És ha már így áll a dolog, mit lehet tenni? Egyáltalán visszaszerezhetőek a színek?
"Abban az időben élünk, mondta Le Bon ötven évvel ezelőtt, amikor az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. A változás akkor nemcsak hogy ártalmatlannak, hanem kívánatosnak látszott. Voltak, akik atömeget zendülésre izgatták. Marx és a szocializmus apostolai, anélkül, hogy tettüknek jelentıségével csak távolról is tisztában lettek volna, lázadást készítettek elő. Ha tudták volna, hogy az uralomra jutó tömeg az emberiség nagy eszméit egyáltalán nem úgy fogja megvalósítani, ahogy hitték, sőt, mivel magával kell hoznia magát, mint ahogy egész lényét és természetét is magával hozta, az összes eszmék megvalósításának lehetőségében való reményt egyszerően át fogja húzni, az apostolok forradalmasító irataikat minden bizonynyal nem írták volna meg olyan könnyelműen. /.../"
"Oszter lángosos lánya azon a nyáron szökött meg. Cukor Dani vitte el, így beszélték az izgatott felnőttek, pedig igazából a vonat vitte, a legkisebb Cukor gyerek csak mellette ült, és ijedten szorongatta Oszter Brigi kezét. Két nap múlva vissza is jöttek, én meg kiábrándultam a lányszöktetésekből. Ha egy olyan lánnyal, mint a Brigi, csak Szolnokig lehet jutni, akkor ebbe a férfiségbe kár belekezdeni. /.../"
A múlt század közepébe, egy angol protestáns közösség szigorú-praktikus világába vezet Eleanor Porter egykor méltán nagy sikerű gyermekregénye, követve az árván maradt kislány élettörténetét és a játékot, amellyel élni tanít kicsinyeket és nagyobbakat. Régi sérelmektől megkeményedve és a boldogság gondolatát is elfelejtve éli puritánul egyszerű és hasznos életét Polly kisasszony, a Harrington kastély jómódú úrnője. Napjai átgondolt tevékenységek sorával telnek, magányát csak Nancyvel, a mindenessel és Tommal, az öreg kertésszel osztja meg. Egy júniusi napon azonban megérkezik a kastélyba a kisasszony elárvult unokahúga, Pollyanna, aki jelenlétével felforgatja nemcsak Polly kisasszony, de az egész, szigorú szabályok szerint szervezett kisváros életét is. A Harrington ház úrnője hiába írja elő Pollyannának a hasznos élet szabályait, hiába bünteti meg heveskedéseiért és a szabályok áthágása miatt, a kislány alaptermészetét nem tudja megváltoztatni. Pollyanna ugyanis egy szokatlan - meghalt édesapjától tanult - játékot alkalmaz a nehézségek leküzdésére: megtalálni minden bajban és történésben azt a valamit, aminek örülni lehet. A mindent legyőző szeretetről szól a regény; az élet feltétlen szeretetéről, amelynek - túllépve az indokolatlan, önáltató optimizmus ürességén - játékszabályait valamennyiünknek tanulni és gyakorolni kéne. A 10-12 éves gyerekeknek jó szívvel ajánlom figyelmébe.
A mélyen hívő Fekete István egész életében nagy jelentőséget tulajdonított a keresztény ünnepeknek. A karácsony az egymásra figyelés ünnepe is, és Fekete István példázatos elbeszélései elhitetik velünk, hogy lehet és érdemes szeretni és jónak lenni. Történetei varázserővel bírnak, hiszen saját élményeinket is megelevenítik. A Karácsony és Szilveszter között című novellájában az író egy személyes történetét fogalmazza meg. (https://777blog.hu/2022/12/27/karacsony-es-szilveszter-kozott-fekete-istvan-novellaja/)
Ámószt kora „hivatásos” prófétáival szemben – akik jövendöléseiket a megrendelők elvárásai szerint alakították – nem tévesztette meg a virágkorát élő Izrael szilárdnak tűnő társadalmi biztonsága. A gazdasági jólét és stabilitás ellenére világosan látta a közelgő erkölcsi összeomlást. Szigorú intelmei – bár megcsendül bennük a megmenekülés lehetőségéről szóló üzenet is – nem hoztak népszerűséget a pásztorból lett prófétának. Az ellenállás azonban csak megszilárdította és elmélyítette Isten iránti engedelmes hűségét. Mondanivalója napjainkban is kétségkívül időszerű.
Francine Rivers irodalmi pályafutása a Nevada Egyetemen kezdődött, ahol angol irodalom és újságírás szakon szerzett diplomát. Számos amerikai és nemzetközi díjat nyert regényeivel, melyeknek hősei többnyire bibliai személyek. Könyveit eddig húsz nyelvre fordították le, az Egyesült Államoktól Németországon, valamint Hollandián át egészen Dél-Afrikáig népszerűek, és hosszú idő óta előkelő helyen szerepelnek a New York Times eladási listáján.
Ámószt kora „hivatásos” prófétáival szemben – akik jövendöléseiket a megrendelők elvárásai szerint alakították – nem tévesztette meg a virágkorát élő Izrael szilárdnak tűnő társadalmi biztonsága. A gazdasági jólét és stabilitás ellenére világosan látta a közelgő erkölcsi összeomlást. Szigorú intelmei – bár megcsendül bennük a megmenekülés lehetőségéről szóló üzenet is – nem hoztak népszerűséget a pásztorból lett prófétának. Az ellenállás azonban csak megszilárdította és elmélyítette Isten iránti engedelmes hűségét. Mondanivalója napjainkban is kétségkívül időszerű.
Francine Rivers irodalmi pályafutása a Nevada Egyetemen kezdődött, ahol angol irodalom és újságírás szakon szerzett diplomát. Számos amerikai és nemzetközi díjat nyert regényeivel, melyeknek hősei többnyire bibliai személyek. Könyveit eddig húsz nyelvre fordították le, az Egyesült Államoktól Németországon, valamint Hollandián át egészen Dél-Afrikáig népszerűek, és hosszú idő óta előkelő helyen szerepelnek a New York Times eladási listáján.
