„Fordítsd az arcodat a nap felé és minden árnyék mögéd kerül”
A Narradívák képzett és sokat tapasztalt szakemberek az infokommunikációs akadálymentesítésben, legyen szó a kultúra bármelyik területéről – színház, film, kiállítás, rendezvények, koncertek, vagy tánc –segíteni tudnak abban, hogy a művészetet befogadó közönség soraiban helyet foglaló látás- és hallássérült vendégek is teljességében élvezhessék a programokat valódi művészi élményekhez jutva!
Vakrepülés Színjátszó Társulat részéről
· Láthatatlan játék a sötétben.
A Vakrepülés Színjátszó Egyesület 1998-ban alakult látássérült fiatalok közreműködésével. Ez akkoriban egy egyedülálló kezdeményezésnek számított világszerte, azóta is csak elvétve találkozhatunk hasonlóval. Az alapító – Sallai Zoltán – külföldi útja során vett részt egy akkor rendezett sötét szoba jellegű programon. Ezt továbbgondolva, színházat tervezett létrehozni a sötétre alapozva, mely főként a szórakoztatást, valamint az interaktív színjátszást tűzte ki céljául.
A kerekes székes rögbit 1977-ben, Kanadában találták ki. Olyan férfiak és nők űzhetik, akik gerincsérülésük vagy egyéb okok (gyermekbénulás, szélütés, különböző izomsorvadás, dysmelia, amputálások vagy egyéb fajta neurológiai problémák) miatt legalább három végtagjukban, nem neurológiai rokkantságnál pedig négy végtagban rendelkeznek korlátozott funkciókkal. A sport kialakításánál a cél egy, még a kerekes székes kosárlabdánál is mozgalmasabb, gyorsabb játék kialakítása volt.
2012 . májusban megalakult a Magyar Kerekesszékes Rögbi válogatott, júniusban megrendezésre került az első nemzetközi kerekesszékes rögbi torna Esztergomban. Jelenleg 12 játékos űzi Magyarországon a kerekes székes rögbit, a válogatott 10 főből áll.
A sport mindig is szerepet játszott az életében, így a rehabilitáció után először úszott, elkezdett vívni és emellett a kosárlabda is bekerült a mindennapokba.
Teljesítményére külföldön is felfigyeltek , leigazolta a bécsi bajnokcsapat és Európa Ligában is játszott.
Célja hogy paralimpiára is kijusson ezért a vívást is aktívan űzi. Sajnos ez most Tokióra nem sikerült de nem adja fel, célPárizs.
„Isten nagyobb csodát tett az életemben azzal, hogy nem azt mondta, hogy kelj fel és járj, hanem megérintett és azt mondta ébredj fel és ÉLJ! Azóta élek és bár négy keréken gurulva, mégis derűs vidámsággal. Általa értem el mindazt, amit elértem.”
Dani Gyöngyi 1975-ben született Kaposváron. 16 éves korában egy baleset miatt került kerekesszékbe. Kezdetben a társaság miatt járt sportolni, továbbá élvezte, hogy a kerekesszék ellenére mennyi lehetősége van a mozgásra. 1998-ban állapodott meg a vívásnál. Tervei szerint a Tokiói olimpia után befejezi aktív sportolói pályafutását.
c
Hogyan használhatják a látássérültek az okos eszközöket?
Nagy hangsúlyt kap a kommunikációs és számítástechnikai eszközökhasználatának oktatása látássérült embereknek, de megtanítjuk nekik a különböző okoseszközök, mint az okostelefon vagy táblagép használatát is. Azonban nemcsak informatikai oktatás folyik nálunk, hanem a Braille-írás és -olvasás tanítása is.
A lovas-tanyák, lovas-farmok és lovardák száma nagyot nőtt az elmúlt években. Igen is van igény a lovaglásra! Van aki felnőttként próbálja ki először, de vannak gyermekek, akiket szinte el sem lehet hozni a lovak mellől. Örülhet az a szülő, akinek a gyermeke nem a Tv. előtt szeretne ülni, hanem a természetbe vágyik és rajong a lovakért.
Így történt egy vajnai családnál is ahol a lovak szeretete már gyermekkorban bekövetkezett és ma már lovasterápiákat tartanak fogyatékkal élő gyermekeknek.
Vendég: Királyhidi Dorottya a Siketvakok Országos Egyesületének főtitkára
16 évesen, egy nyári táborban találkozott egy siketvak férfivel aki oly mély benyomást tett rá hogy eltervezte gyógypedagógus lesz. Azóta is elhivatottan dolgozik, egyetemen oktat,aktív a szakmai szervezetekben, de emellett fontos számára minden nap kliensekkel is foglalkozzon.
Siketvaknak azokat a személyeket nevezzük, akiknek látás- és hallássérülése egyidejűleg fennáll. Kommunikáció, rehabilitáció, szabadidős programok és sikerélmények melyről hasznos és érdekes információkat kap a beszélgetésben.
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központ vezetője
A lovaglás nemcsak élsportként az ép emberek számára öröm, hanem bizonyos krónikus betegséggel küzdők és a fogyatékkal élők számára a gyógyulást is jelentheti.
A fóti központban hippoterápiát, gyógypedagógiai- és pszichoterápiai lovastornát szerveznek. A hippoterápia orvosi javaslat alapján lóháton végzett, neurofiziológiai gyógytorna. Ezzel mozgásukban akadályozott betegek fejlődését segítjük. A gyógypedagógiai lovaglás tanulásban-, értelmileg akadályozott gyerekek, autisták, látás- és hallássérültek, valamint különböző magatartási problémával küzdők fejlesztésére szolgál. A lovasterápia harmadik ága pedig a pszichoterápiai lovaglás. Ennek keretében pszichológusok foglalkoznak pszichés zavarokkal küzdő gyerekekkel. A lovas parasport egy negyedik ág.
A beszédhiba láthatatlan fogyatékosság, mely akkor derül ki ha az egyén megszólal.
A logopédus a hang, a beszéd és a nyelvi teljesítmények fogyatékosságával, zavarával, hibájával és hátrányával küzdő gyermekek és felnőttek pedagógiai megalapozottságú gyógyító-nevelését végző szakember.
Soha többé dadogás! Mely terápia magyarországi honosítása és elterjedése Kovács Benedek nevéhez is köthető.
A dadogás következtében rárakódik a személyiségre egyfajta beszédfélelem, amely széles spektrumban tudja befolyásolni a dadogó ember életét a pályaválasztás, a párkapcsolatok, a szociális viszonyok terén.
A WHO adatai szerint a világon több mint 300 millió ember él hallássérüléssel.
Hallásunk ki van szolgáltatva környezetünknek, amiben élünk. A minket körülvevő hangerő, környezeti Hallókészülékek jelentenek megoldást a halláskárosodás tüneteinek enyhítésében. Vannak fül mögé és a fülre szerelhető készülékek. A legmodernebb készülékek a hallójáratba illeszthetők, ezek kozmetikailag is jobban elfogadhatók a beteg számára.
De hozzá kell tenni, hogy tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a hallókészülékkel való ellátás sikere a korai ellátáson és viselés rendszerességén múlik. Az érintett emberek közül sokan csak akkor fordulnak először tanácsért - fül-orr-gégész szakorvoshoz , audiológushoz, esetleg hallásakusztikushoz -, ha hallással kapcsolatos problémáik az idő elteltével fokozódnak és a mindennapokban, komoly problémát okoznak.
Az access4you európai szinten levédetett tanusitási eljárás.
Egy olyan magyar fejlesztésű tanúsító-minősítő rendszert dolgoztak ki, mely pontos információt ad a speciális igényű emberek számára, hogy az adott hotel, étterem, irodaház vagy bevásárlóközpont valóban használható-e a számukra.
Az Access4you sztenderd 9 speciális igényű csoport számára vizsgálja az akadálymentesség meglétét,
a helyszíneket pedig alap, bronz, ezüst és arany minősítési kategóriába sorolja.
Mi az audionarráció és hogyan működik?
Ma már majdnem minden előadás audionarrációval, sok pedig jeltolmáccsal is megtekinthető.
Az audionarráció olyan kifejezetten a látássérültek számára nyújtott szolgáltatás, aminek segítségével követhetőbbé, érthetőbbé és élvezhetőbbé válnak számukra színházi előadások, filmek, televíziós műsorok, kiállítások, vagy bármely, jellegzetesen vizuális elemeket is tartalmazó program. A színdarabok cselekménye a párbeszédek miatt látszólag könnyen követhetők, de sok információ vész el azok számára, akik a néma, vagy éppen hang alapján nem beazonosítható jelenetrészletekről „lemaradnak”. Ezeket az információkat közvetíti az audionarrátor.
A Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat hozta létre 2004-ben Verocs néven mozgás- és élményterápiás szakosztályát. Immár több éve vezetnek rendszeresen hetente túrákat fogyatékkal élő, 5-17 éves gyerekek számára Budapesten, a Mátyás-hegyi barlangban. A sérült gyermekek számára hatalmas élményt jelent a barlangászás. Önbizalmuk, önértékelésük erősödik, hiszen olyan programban van részük, amelyre még ép társaik sem mindig jutnak el.
Tizenhét évesen egy autóbalesetben gerincsérülést szenvedett, kerekesszékbe került. Idővel egy új cél jelentette a kiutat: nem csak maga mellé kapott segítőkutyát, de mások számára is elkezdett segíteni a képzésekben.
NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület egy társadalmi szemléletformálást végző, segítőkutyákat képző és alkalmazó érdekvédelmi szervezet.
Egy segítőkutya a nap 24 órájában BIZTONSÁGOT és ÖNÁLLÓSÁGOT jelent gazdája számára!
Magyarországon 6 segítőkutya típus dolgozik:
Hallássérült-segítő (9)
Mozgássérült-segítő (22)
Rohamjelző (2)
Személyi-segítő (32)
vakvezető (182)
Terápiás (354)
A gondozás az emberiség legősibb tevékenységei közé tartozik.
Mindig voltak olyan emberek, akik valamilyen módon (akár egyénileg, akár szervezetben) segítenek a bajbajutottakon. A segítés módja függött az egyén személyiségétől befogadó-elfogadó képességétől. A szociális munka során emberekkel, emberek problémáival foglalkozni rendkívül szép, nehéz, felemelő, lesújtó élmény. Az önismeret, az önbizalom és az önvédelem képessége mindenesetre
elengedhetetlen
Az utolsó téli olimpián történelmet írtunk mivel korábban még nem képviselte Magyarországot parasportban síelő. Síelni már gyermekként megtanult egy kifejezetten látássérült fiatalok számára szervezett svájci sítáborban, és ezt követően is rendszeresen járt külföldi sítáborokba.
Hogyan készül fel a versenyekre? Hogyan síel egy vak ember? Ugyanazon a pályán megy mint az egészségesek ? Válaszok az interjúban.
Milyen sztereotípiákkal szembesülnek, hogyan lehet felismerni gyermekkorban a jeleket, integrált vagy szegregált oktatás, hogyan kezeljünk avagy ne kezeljünk egy autista embert.
Barlangi túravezetőként dolgozott de amikor a látása romlott a sportban találta meg örömét.
A világ első olyan látássérült sportolója, aki teljesítette a 7,6 km úszásból, 360 km kerékpározásból, 84 km futásból álló dupla Ironmant. Kétszer is lefutotta az Ultrabalaton egyéni mezőnyét (212 km),
Londonban Ő képviselte hazánkat a paralimpiai játékokon.
Mindösszesen néhány százalékos látásmaradvánnyal rendelkezve hogyan edz, hogyan telnek napjai és mi a hobbyja?
Eszter siketen született, integrált iskolában tanult, az első volt aki hallássérültként segitő kutyát kapott. Ő a gazdi  füle.Hogyan segít a kutya? Milyen nehézségekkel kell megküzdeni a minden napokban? A jelnyelv használata…
A segitő kutyákról írt mesekönyve mai napig keresett, érzékenyítésként szerepel az ovodákban, iskolákban.