Érdekes és szórakoztató versenyt hozott a FedEx Cup rájátszásának első állomása, amit Justin Rose nyert meg a US Open bajnoka, JJ Spaun ellen. Az adás második felében beszélgettünk a LIV aktuális eseményeiről, és a Magyar Junior Open tanulságairól is.
A Magyar Golf Szövetség május végén megválasztott új elnökével, illetve főtitkárával, Dala Somával és Szeberényi Mátéval beszélgettünk a magyar golf helyzetéről, és az ő szerepükről, terveikről.
Japán győzelemmel ért véget az idei utolsó major-bajnokság, az AIG Women's Open, ennek tanulságai, illetve a PGA Tour alapszakaszának utolsó versenye mellett beszélgettünk a közelgő FedEx rájátszás változásairól is. Az adás végén pedig a német csapatbajnokság, a Bundesliga négyes döntőjéről is beszámoltunk, amelyen Somogyi Bence személyében volt magyar résztvevő is.
Lottie Woad sikereitől hangos a női golf, eddig az amatőr golfot uralta, múlt héten profi debütálása alkalmával pedig az LPGA skót tornáját nyerte meg. Ezen kívül adásunkban több fontos amatőr verseny érdekességeit és következményeit is átbeszéltük, ahogy a PGA Tour legutóbbi állomását, és a közelgő FedEx Cup rájátszást is elemeztük.
A világelső, Scottie Scheffler domináns győzelmet aratott Portrushban a 153. Open Championshipen, így ő lett az idei év bajnok golfozója. A szezon utolsó férfi majorjét igyekeztünk alaposan körbejárni, de az adás legvégén néhány egyéb verseny is szóba került, amiknek voltak magyar vonatkozásai is.
Az Open Championship hétvégi eseményei elé egy kis kedvcsináló hangulatjelentés Bertényi Balázs jóvoltából, aki a helyszínen, Portrushban követi nyomon a legrégebbi major eseményeit.
Legújabb adásunkban személyes élményekkel is beszámolunk az idei Evian Championshipről, ami elképesztő végjátékot hozott, de a Scottish Open is érdekesen alakult, ahol Rory McIlroy kikapott egy kevésbé ismert, fiatal amerikai játékostól, Chris Gotteruptól. Adásunk utolsó harmadában az Európai Golf Szövetség által rendezett csapatbajnokságról beszélgettünk, közte a zalacsányi div 2-es eseményekről, amin a magyar válogatottak meglehetősen gyengén teljesítettek.
Szenzációs győzelmet aratott a cseh Filip Jakubcik a múlt heti svédországi Amatőr Európa-bajnokságon, aminek köszönhetően ott lesz majd a portrushi Open Championshipen is. Ebben az adásban róla és a cseh golfról beszélgettünk, illetve a magyar résztvevő, Somogyi Bence gondolatait is meghallgattuk az egyik legnagyobb európai amatőr golfversenyről.
Izgalmas héten van túl a profi golfélet, hiszen a PGA Tour, a LIV és az LPGA legutóbbi tornája is csak rájátszás után dőlt el. Körbejártuk, hogy nyerte meg első versenyét a PGA Tour legfiatalabb tagja, Aldrich Potgieter, de sok szó esett az ötszörös major-bajnok, Brooks Koepka hullámvölgyéről is, ami most egy szétvert elütő és visszalépés formájában jelentkezett.
Az idei harmadik női major-bajnokság Minjee Lee győzelmével ért véget, de legalább olyan fontos sztori volt a pálya és a nőknek kedvezőtlen setup, mint az ő sikere. A PGA Touron a Ryder-kupa kapitány Keegan Bradley drámai fináléban győzte le Tommy Fleetwoodot a Travelers Championshipen. Az adás második felében amatőr versenyekről beszélgettünk: a brit női és férfi bajnokságról, illetve a legnagyobb magyar verseny, a Magyar Nyílt Bajnokság tanulságairól.
125. alkalommal került megrendezésre a férfi golfozók US Openje, ami tradicionálisan a legnehezebb golfverseny a világon - ennek a toposznak abszolút megfelelt a legendás Oakmont Country Club pályája, ahol csupán a bajnok, JJ Spaun végzett par alatt.
Legújabb adásunk Bertényi Balázs élménybeszámolójával kezdődik a US Amateur Fourball bajnokságról, majd sorra vettük a múlt hét fontos golfversenyeit: a női US Opent, a Memorialt, illetve az amerikai egyetemi bajnokság döntőjét. Az adás végén pedig röviden az osztrák DP World Tour versenyről is megemlékeztünk.
Adásunk első felében a német csapatbajnokság, a Bundesliga eddigi eseményeivel foglalkoztunk Somogyi Bence, a Münchener Golf Club játékosának segítségével. Később átbeszéltük a PGA Tour és a DP World Tour múlt heti versenyének kulcsmomentumait is.
Az észak-karolinai Quail Hollow klub adott otthont a 107. PGA Championshipnek, a férfiak idei második major-bajnokságának, amelyen a világelső Scottie Scheffler végeredményben fölényesen győzött. Adásunkban igyekeztünk a bajnokság legfontosabb szereplőit és legtöbb érdekességét bemutatni.
Legújabb adásunkban a férfi és női profi golf előző két hetének fontosabb eseményeit beszéltük át, Scottie Scheffler domináns texasi győzelmétől Sepp Straka újabb sikerén át a fiatal francia, Martin Couvra első DP World Tour tornagyőzelméig. Szóba került az LPGA utolsó két versenye, illetve beharangoztuk a PGA Championshipet is.
Drámai végjátékot hozott az idei első női major-bajnokság, a Chevron Championship, ahol egy ötfős playoff végén a japán Saigo Mao örülhetett karrierje első nagy győzelmének. Az adás további részében beszélgettünk a Zurich Championshipről, ami az egyetlen páros verseny a PGA Touron, illetve a LIV és a DP World Tour legutóbbi állomásairól is.
Signature versenyt rendeztek a PGA Touron, ami rájátszásban dőlt el Justin Thomas javára, aki három év után tudott ismét versenyt nyerni. Drámai végjátékot hozott a Puntacana Championship is, és beszélgettünk a DP World Tour, illetve az LPGA Tour legutóbbi állomásának eseményeiről is.
Felejthetetlen versenyt hozott az idei Masters, amin Rory McIlroy megküzdött a démonjaival, de drámai fordulatok után végül rájátszásban diadalmaskodni tudott Justin Rose ellen, ezzel begyűjtve ötödik major címét, és első európai játékosként teljesítette a karrier grand slamet, vagyis mind a négy major tornát megnyerte legalább egyszer.
Ritka nehéz körülmények között játszották le a Texas Open utolsó körét, ez tette érdekessé Brian Harman sima győzelmét, míg a női profik match play formában mérték össze tudásukat a múlt héten. Beszélgettünk az Augustai Női Amatőr Bajnokságról is, az adás végén pedig röviden beharangoztuk a csütörtökön kezdődő Masters-t is.
Izgalmas versenyeket hozott a PGA Tour utolsó két heti állomása, a Valspar Championship és a Houston Open is, de a DP World Tour indiai tornája is szolgált érdekességekkel, különösen a győztes, Eugenio Chacarra személye miatt. Az adásban szóba került még az LPGA múlt heti versenye, illetve a Zalacsányban rendezett Pro Golf Tour állomás is.