A Veterán Portyázók Köménymag Facebook-csoport ceglédi csapata 2024. március 15-én délben jótékonysági árverést indított a budapesti Kerepesi út 73. alatti gyorsétterem parkolójában. Az aukción veterán járműveket ábrázoló képekre, grafikákra lehet licitálni - köztük Bizsók László Virgil látássérült grafikus munkájára. László azt a Tündi névre keresztelt Ikarus buszt rajzolta le, amely Ikarus a csapat egyik tagjának tulajdona, amely buszt egy sajnálatos betörés során megrongáltak. Ennek újjáépítésére, javítására gyűjtenek, mivel azon túl, hogy tulajdonosa nagy kedvence, egyúttal a csoport Ikarus-találkozóinak fontos szimbóluma is.
Az aukció 2024 április 20-ig tart. Eredményhirdetés a ceglédi Vásár téren lesz.
A részletekről a szervezővel, Fülöp Istvánnal, valamint Bizsók László Virgillel beszélgettünk az Esélyegyenlőségi Magazin 2024 márciusi második adásában.
Licitálni az alábbi oldalon lehet:
https://www.facebook.com/groups/6857925540962978/
"Isten ráül jobb agyféltekémre, és onnan vezérli bal kezem" - vallja Bizsók László Virgil grafikus.
"Trabanton szállni élvezet" - Mindannyian emlékszünk erre az 1980-as évek végén nagy sikert aratott dalra. Azonban a dal még ma is nagyon népszerű, és talán ez is ihlethette Bizsók László Virgil grafikust, aki gyengénlátó létére művészeket megszégyenítő módon rajzol - leginkább autókat.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Ferencvárosi Lámpás Klubjának vendége volt még 2023 augusztusában. Az autók iránti szenvedélyéről és a rajzolásról beszélgetett vele a Klub vezetője, Szalai Miklósné Tünde közösségi civilszervező.
A felvételt Ruzsa Viktor készítette. Az interjú az Esélyegyenlőségi Magazin 2023. szeptemberi első adásában hangzott el.
2023. augusztus 31-éig látható Romanek Inka festőművész és Huszár Rita keramikusművész tapintható kiállítása a Pestszentimrei Közösségi Ház galériájában.
Romanek Inka lánya, Taskovits Adél születése után kezdett el tapintható képeket festeni, hogy minél több dolgot megmutathasson lányának a világból. Főleg, hogy Adél mindenre nagyon nyitott, már egészen kisgyermekkora óta.
Huszár Rita már két étvtizede fest és agyagozik, és készít fényszobrokat.
Munkáikból most - nem csak - látássérült emberek számára nyílt tapintható kiállítás, mely egészen 2023. augusztus 31-éig látható Pestszentimrén. A kiállítás megnyitóján jelen volt a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Budapest XVIII. kerületi Lámpás Klubja, Pázmán Krisztina és Juhos Róbert közösségi civil szervezők vezetésével. Az ötlet, hogy e kiállítás a Pestszentimrei Közösségi Házban kerüljön bemutatásra, egyébként Pzmán Krisztina ötlete volt.
A helyszíni riportot Ruzsa Viktor, az Esélyegyenlőségi Magazin szerkesztő-műsorvezetője készítette. A riport vágott változata a Magazin 2023. júniusi második adásában hangzott el.
Az indeképen az alkotók láthatók. A képet Pázmán Krisztina készítette. Forrás: a VGYKE Közösség Lámpásai Budapest XVIII. kerület Facebook-oldala.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének már csaknem valamennyi budapesti kerületben van közösségi, ugynevezett Lámpás Klubja. E klubok küldetése, hogy közösségi programokat szervezzenek az adott kerületben élő látássérülteknek, kísérőiknek, segítőiknek és barátaiknak.
A 2023-ban 85 éves Angyalföldön, Budapest XIII. kerületében 2013. óta működik Lámpás Klub, melyet 2021 novembere óta Majláth Mónika vezet. Kezdetben másodmagával, jelenleg egyedül vezeti a Klubot. Mónika a kerület 85. születésnapi rendezvényén mesélt a VGYKE Budapest XIII. kerületi Lámpás Klubjának működéséről, programjairól, jövőbeni terveiről.
Az interjút Ruzsa Viktor készítette, mely interjú az Esélyegyenlőségi Magazin 2023. júniusi első adásában hangzott el.
Az indexképen a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének standja látható, mellyel a Béke téri templom melletti parkban találkozhattak az érdeklődők, akiknek lehetőségük volt közelebbről megismerni a látássérült emberek mindennapjait megkönnyítő segédeszközöket, a vakság és az aliglátás szimulálására szolgáló készségfejlesztő játékokat. Emellett megismerkedhettek Kardon Annamarival, a VGYKE másik munkatársával és Szikra vakvezetőkutyájával, Pesa Annamária közösségi civilszervezővel és Hablaty vakvezetőkutyával, valamint Samu Attila közösségi civil szervezővel és Ajsa vakvezetőkutyával.
A fényképet Majláth Mónika készítette, és bocsátotta az Esélyegyenlőségi Magazin rádióműsor és podcast szerkesztőjének rendelkezésére, így az ő engedélyével tesszük közzé. Akárcsak a Mónikával készített interjút.
Korunk egyik népbetegsége a reuma. De vajon felismerjük-e időben? Tudjuk-e, hogyan, milyen szakszerű megelőzési módok vannak, vagy ha már előfordul, akkor hogyan lehet kezelni? - mindezekről dr. Kiss János endokrinológus tartott előadást a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Óbudai Lámpás Klubjában.
A programot szervezte és vezette: Vasné Pintér Teréz közösségi civil szervező.
A felvételt Ruzsa Viktor készítette.
Az indexképen dr. Kiss János előadó kezdi előadását, mellette tőle balra Vassné Pintér Teréz klubvezető, előtte - tőle jobbra - Ruzsa Viktor ül, stúdiófejhallgatóban, kezében a felvevővel. A kép forrása: A VGYKE III. kerületi Lámpás Klubjának Facebook-oldala.
Május 5-e az Esélyegyenlőség Világnapja.
Ez alkalomból Budapest Zugló Önkormányzata 2023. május 4-én Esélyegyenlőségi Napot rendezett a kerület legnagyobb közlekedési csomópontjában, az Örs vezér terén. Így a délutáni csúcsban mindenki bepillantást nyerhetett, és akár egy kis ízelítőt is kaphatott fogyatékossággal élő embertársaink mindennapi megpróbáltatásokkal teli életének egy-egy szeletébe, lévén a programnak otthont adó park a 2-es metró, a H8-as és H9-es HÉV, számos busz- és trolibuszjárat végállomásánál, valamint két nagy múltú bevásárlóközpont között és a kerületi egészségügyi szakrendelő bejárata előtt helyezkedik el.
A jól feltűnő helyen pedig látás-, hallássérülteket és mozgáskorlátozottakat segítő civil szervezetek és oktatási intézmények standjai mellett szabadtéri színpadi programokkal is várták az érdeklődőket. Számos hazai előadó, köztük a Nem Adom Fel együttes, a program végén pedig Zséda várta az érdeklődőket egy-egy rövid koncerttel. A szervezők a fizikai- és infokommunikációs akadálymentesítés fontosságán túl a zárt ajtók mögött történő dolgokra, így például a családon belüli erőszakra is fel kívánták hívni a figyelmet. Zséda a családon belüli erőszak ellen emelte fel szavát. 2007-ben megjelent, Az ajtók mögött című dalát egy különleges felállásban mutatta be. A Siketek Jelnyelvi Kórusa kísérte jelnyelvi tolmácsolással, ez által hallássérült embertársaink is megérthették annak mondanivalóját, illetve a közvélemény is megérthette azt, hogy fontos a köztünk lévő falak, akadályok ledöntése.
Riportunkban Szivcsovics Nikolett esélyegyenlőségi tanácsnok beszélt munkájáról, az akadálymentesítés fontosságáról, arról, hogy ő és munkatársai mit és hogyan tesznek ennek érdekében. Ezt követően hallhatnak a program fénypontjáról, az 2023-as Esélyegyenlőségért Díj átadásáról. E díjat ezúttal egy oktatási intézmény és egy magánszemély kapta. Hogy kik ők? - kiderül az Esélyegyenlőségi Magazin szerkesztőjének, Ruzsa Viktor helyszíni riportjából.
A szeles időjárás sem tántorította el az érdeklődőket. Sokan voltak kíváncsiak a vakvezetőkutyával való közlekedésre vagy a kerekesszékes akadálypályára, de nagy érdeklődés kísérte az Esélyegyelőségért Díjazottakkal való személyes találkozás lehetőségét is - nem utolsó sorban a koncerteket is közel százan hallgatták a színpad előtt.
A vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Zuglói Lámpás Klubja vezetői, Kiss Márta és Tanai Csaba közösségi civil szervezők és vakvezetőkutyáik is részt vettek a programon. Az epizódképen kerekesszékes táncosok láthatók a színpad előtti téren. A fotót Kiss Márta készítette.
A kép- és hangfelvétel az érintettek tudtával és engedélyével kerül megosztásra ezen a csatornán.
A hangfelvétel az Esélyegyenlőségi Magazin című rádióműsor 2023. májusi második adásában hangzott el.
Április 11-ét, József Attila költő születésnapját 1964 óta A Költészet napjaként ünnepeljük, ezzel tisztelegve a XX. század egyik legnagyobb magyar költőóriása előtt.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete több budapesti kerületi Lámpás Klubja is évről-évre megemlékezik e jeles napról április havi klubnapján. Így tett a III. kerületi Lámpás Klub is, melynek vendége 2023. április 21-én pénteken Bartolf Zsuzsanna népdalénekesnő és Horváth Attila harmonikaművész, népzenész, Eredics Gábor tanítványa volt. A műsort a Klub vezetője, Vasné Pintér Teréz nyitotta meg, szívének kedves versekkel. Őt követte Bartolf Zsuzsanna, aki szintén egyik kedvenc versét adta elő, ezután pedig a Kárpát-medence különböző tájegységeinek népdalait adta elő Horváth Attila harmonikakíséretével.
A hangfelvételt és az epizódhoz tartozó fényképet Ruzsa Viktor készítette, és tette közzé a klubvezető és az előadóművészek hozzájárulásával és kérésére, hogy minél több hallgatóhoz eljusson.
Akinek az ismeretségi körében nincs látássérült ember, az talán azt sem tudja elképzelni, vagy legalábbis nehezen, hogy egy látássérült ember hogyan is tud önállóan boldogulni a konyhában. Hát még pékként egy pékműhelyben. Pedig ez egyáltalán nem lehetetlen, sőt, nagyon is lehetséges!
Másfél éves előkészítő munkának, több önkéntesnek és több millió forintos támogatásna köszönhetően 2018 szeptemberében indulhatott el a pék részszakképzés a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézete, Kollégiuma és Gyermekotthona péktanműhelyében.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Erzsébetvárosi- és Kőbányai Lámpás Klubjainak közös szervezésében mi is betekinthettünk az ott folyó műhelymunkába. A 2023. február 17-i programról készült riport az Esélyegyenlőségi Magazin 2023. februári második adásában hangzott el.
A riportot Ruzsa Viktor készítette.
A kép forrása: a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézete, Kollégiuma és Gyermekotthona honlapja (http://www.vakisk.hu). Az epizód indexképe az intézmény logója.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének már szinte valamennyi budapesti kerületben működik közösségi - ugynevezett Lámpás - klubja. Budapest IX. kerületében, Ferencvárosban 2018. februárjában gyúlt fel a Közösség Lámpása, aki először Lenkayné Vajda Viktória, mint a Klub alapítója volt. Később, 2020. márciusában a klubot Szalainé Erdélyi Tünde vette át. Nehéz időszak volt az mindnyájunk számára, világszerte, hiszen az addig soha nem látott, világméretű járvány, a COVID-okozta válság mindenkit nagy kihívások elé állított. A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Egyesülete is - mint annyi más civil szervezet és cég - az online térbe kényszerült. A kerületi klubok is online működtek. 2022. elejétől azonban szerencsére újra felgyúltak a fények, és újra egyre több közös programot szerveztek nem csak az adott kerületben élő látássérülteknek, hanem ismerőseiknek, kísérőiknek, barátaiknak is.
A Ferencvárosi Lámpás Klub ötéves jubileumi ünnepségét 2023. február 3-án rendezték meg a Klubnak otthont adó Ferencvárosi Művelődési Házban.
A Ferencvárosi Lámpás Klub programjai Ferencváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.
A riportot Ruzsa Viktor készítette. A riport az Esélyegyenlőségi Magazin 2023. februári második adásában hangzott el.
A kép forrása: Ferencváros Önkormányzatának honlapja (http://www.ferencvaros.hu)
Domoszlai János már egészen kisgyermek korában különös vonzódást érzett a dél-amerikai népzene iránt. Már az 1990-es években tudta, hogy nem csak hallgatni, hanem művelni is szeretné ezt a műfajt, így saját maga önszorgalmából és néhány jóbarátja segítségével megtanult játszani néhány dél-amerikai népi hangszeren. Később megismerkedett a nagysikerű Los Andinos együttes egyik alapítójával, Mikó Györggyel, akivel aztán egyre jobban elmélyült a barátságuk.
2022. február 16-án a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Budapest Terézvárosi Lámpás Klubjának vendégeiként örvendeztették meg az érdeklődőket.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Budapest IX. kerületi közösségi civil szervezője, Szalainé Erdélyi Tünde régóta foglalkozik vers- és novellaírással is. Író-költő barátaival egy felejthetetlen adventi irodalmi esttel örvendeztették meg a Nagyérdeműt a Ferencvárosi Művelődési Központban 2022. december 16-án pénteken.
Az esten megörvendeztetett előadásával Bálint Gábor csellóművész, aki J.S. Bach csellóra írt swittjeiből adott elő.
A felvételt Ruzsa Viktor, az Esélyegyenlőségi Magazin szerkesztő-műsorvezetője készítette, és a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének ajánlja.
A riport az Esélyegyenlőségi Magazin 2022. decemberi második, karácsonyi számában hangzott el.
2022. december 8-ig csatlakozhatnak az általános iskolák a PontVelem Program, a GLS Logistic Hungary KFT és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésével zajló adománygyűjtő akcióhoz. Az akcióra Romhányi Tamással, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjével hívjuk fel a segítő emberek, gyerekek és szüleik, valamint tanáraik figyelmét.
Az indexkép forrása a PontVelem Program http://www.pontvelem.hu címen található weboldala.
Az interjút Ruzsa Viktor, az Esélyegyenlőségi Magazin szerkesztő-riportere készítette. A felhívás a műsor novemberi második adásában hangzott el.
Minden jog fenntartva!
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pályázatot hirdetett szabadidős sport- és egészséges életmóddal kapcsolatos rendezvények megtartására. E pályázat egyik nyertese a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete volt. Az Egyesület III. kerületi Lámpás Klubja programsorozatának része volt - többek között - diabetikus tanácsadás, gyógytorna, masszázs. Záró eseményeként pedig egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt az érdeklődők szeptember 23-án a Békásmegyeri Közösségi Házban.
Az eseményen az Esélyegyenlőségi Magazin is részt vett, mint az esemény médiatámogatója.
A riportban Vassné Pintér Teréz, a VGYKE Budapest III. kerületi közösségi civil szervezője mesél a programsorozat létrejöttéről, Papp Györgyné Anikó pedig arról, hogy számára, mint súlyosan látássérült ember számára miért is fontos az egészséges életmód, a prevenció.
Az epizód indexképén a személyiségi jogok védelme érdekében a szűrővizsgálatokon résztvevő páciensek háttal láthatók, nem ismerhetők fel. Látható, hogy nagy az érdeklődés a Békásmegyeri Közösségi Ház földszinti aulájában, ahol az érdeklődők az asztaloknál ülve különböző szűrővizsgálatokon, vagy épp életmód-tanácsadáson vesznek részt.
A XXI. század egyre több és nagyobb kihívás elé állítja a fogyatékossággal élő embereket, és azokat a fejlesztőket, akik számukra készítenek innovatív, mindennapi életvitelüket segítő okos eszközöket. Így van ez az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának tanáraival és diákjaival is, akik világszínvonalú innovatív megoldásokat fejlesztenek számukra. Az Óbudai Egyetem - sok egyéb mellett - az integrált oktatás területén is élen jár, világszínvonalú iskolapélda.
Major László villamosmérnök, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar címzetes egyetemi docensének vezetésével a 2010-es évek elején kezdtek el fejleszteni egy olyan, Ariadne névre keresztelt okos fehér botot, amely egy elektronikus vezetősáv segítségével ad tájékoztatást használójának a helyes és biztonságos útvonalról, elsősorban rezgés segítségével - de már fejlesztés alatt áll annak beszélő változata is.
Az eszközt bárki kipróbálhatja az Óbudai Egyetem C épületében.
A fejlesztésről és még két másik hasonló segítő projectről Major László villamosmérnök címzetes egyetemi docenssel beszélgettünk a 2022. szeptember 30-án megrendezett bemutatón, mely az országszerte megrendezett Kutatók Éjszakája része volt.
Az epizódképen Ruzsa Viktor, az Esélyegyenlőségi Magazin szerkesztője látható sötétkék ingben és szürkéskék bársonyzakóban, egy fehér színű robottal.
2022-ben már második alkalommal szervez tanszeradomány-gyűjtést a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A 2021-ben indult iskolakezdési támogatási akció részleteiről a Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjét, Romhányi Tamást kérdezte a magazin szerkesztő-műsorvezetője, Ruzsa Viktor.
A kép forrása: http://www.spar.hu
Részletek: http://www.adniorom.hu
http://www.adomanyozz.hu
2022. június 8-án a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Zuglói Lámpás Klubjának vendége Novák Zsuzsanna optometrista volt, aki röviden bemutatta 1925-ben indult családi vállalkozásukat. Az igények egyedi felmérésének és kivitelezésének köszönhetően a cég sikere mindmáig töretlen.
E rövid bemutatóban arra is választ kaphatnak az érintettek, hogyan juthatnak egyedi elbírálás alapján az általuk legjobban használható segédeszközökhöz, mindennapi életvitelüket jelentősen megkönnyítő nagyítókhoz, távcsőszemüvegekhez.
A felvételt Kiss Márta közösségi civil szervező megbízásából Ruzsa Viktor készítette.
A riport az Esélyegyenlőségi Magazin 2022. júliusi második adásában hangzott el.
Indexkép: Különböző szemüvegek és nagyítólencsék a bemutatónak otthont adó Zuglói Civil Ház kis előadótermének egyik asztalán. A képet Kiss Márta közösségi civil szervező készítette, felhasználása az ő és Novák Zsuzsanna tudtával és hozzájárulásával történt.
Copyright (C) VGYKE
A podcast csak online hallgatható, illetve osztható meg!
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete több Budapesti kerületben működtet közösségi-, ugynevezett Lámpás Klubokat. A Lámpások, mint közösségi civil szervezők nem csupán klubvezetők, hanem sokkal inkább egyfajta példaképek. Munkájuk egyúttal hivatásuk is, melyet teljes odaadással, szívvel-lélekkel végeznek látássérült emberekért.
Valamennyi kerületi Lámpás klub havonta rendez összejöveteleket, színes kulturális programokat. 2020-ban és 2021 nagyobb részében a COVID 19-világjárvány miatt csak a virtuális térben, online találkozókat tarthattak, 2022 tavaszától azonban újra lehetőség nyílt a személyes találkozókra.
Ruzsa Viktor - az Esélyegyenlőségi Magazin című rádióműsor és podcast-csatorna szerkesztő-műsorvezetője 2004 óta dolgozik a közösségi médiában. Pályafutását 2004-ben a budapesti Civil Rádiónál kezdte. 2011-ben társult e műsort megálmodó és készítő Bratkó József mellé, aki néhány évig technikusként dolgozott ugyanebben a rádióban. Bratkó József 2018 szeptemberében visszavonult a közösségi médiából, így e műsor készítését teljes egészében Ruzsa Viktor vette át.
Az Esélyegyenlőségi Magazint több hazai közösségi rádió veszi át, elsődlegesen a Netmédia Alapítvány által üzemeltetett Hobby Rádióban hallható keddenként 9:05 és 21:05 kezdettel.
A VGYKE Ferencvárosi Lámpás Klubjának 2022. június 13-án a Ferencvárosi Művelődési Ház kertjében tartott klubnapján Szalainé Erdélyi Tünde közösségi civil szervező, a Ferencvárosi Lámpás Klub vezetője ezúttal őt hívta meg a klub vendégének, és kérdezte munkájáról. Ruzsa Viktor rádiós munkája mellett a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében végzett kommunikációs munkájáról mesélt a klub közönségének, és most itt e podcast-csatornán keresztül az Esélyegyenlőségi Magazin hallgatóinak.
FIGYELEM!
A Hobby Rádió önkénteseket (hírszerkesztőt, műsorvezető-szerkesztőt és honlapadminisztrátort) keres!
Jelentkezni a Rádió főszerkesztőjénél, a Netmédia Alapítvány ügyvezetőjénél, Pál Zsolt Pillénél lehet a http://www.hobbyradio.hu oldalon, illetve a pille@hobbyradio.hu emailcímen, valamint a +36 30 913-8080 -as telefonszámon.
2019 végén, 2020 elején terjedtek el Budapest utcáin a rollerek, melyek segítségével egyre több gyalogos vagy korábban személyautóval közlekedő ember tud gyorsabban és könnyebben közlekedni, akár egy-egy rövidebb tömegközlekedési útvonalat is kiváltva.
Azonban a rollerek tárolása nem volt megoldott, így sokan, felelőtlenül a mai napig a járdán, leginkább annak közepén hagyják a már nem használt közösségi járgányokat. Ez gyakran idéz elő balesetveszélyes helyzeteket, netán okoz kisebb-nagyobb sérüléssel járó baleseteket, különösképpen a látássérült embereknek, vagy este, éjszaka kevésbé megvilágított helyen közlekedő gyalogosoknak.
Éppen ezért a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége egyeztetést kezdeményezett a Budapesti Közlekedési Központtal e probléma felszámolására - mely egyeztetéshez több budapesti székhelyű civil szervezet is csatlakozott. Mindnyájan egyetértenek abban, hogy ez az állapot, az ugynevezett rollerkáosz tarthatatlan az egyébként világszínvonalra törekvő Budapest utcáin. A BKK és a Fővárosi Önkormányzat 2022 május végén új lehetőséget biztosított a rollerek tárolására, új gyűjtőpontokat hozott létre, melyeknek száma természetesen folyamatosan bővül - így a rollerrel közlekedők számára már nincs mentség a felelőtlenül széjjelhagyott járművekre. Fontos, hogy minél több emberhez jusson el a híre e lehetőségnek. Éppen ezért a BKK és a Fővárosi Önkormányzat 2022. május 30-án a budapesti VIII. kerületi Gutenberg tér-Kölcsey utca sarkán, az ugynevezett "tükörtojásban", vagyis egy tojásformájú tér közepén sajtótájékoztatóval egybekötött ünnnepség keretében adta át az egyik ilyen gyűjtőpontot, kérve a média képviselőit, hogy minél több helyen adjanak hírt az eseményről, illetve hívják fel a lakosság figyelmét e lehetőségre, amely egyúttal a rollerhasználók számára kötelesség is, hiszen fontos, hogy minden járókelő testi épségére és a járművek épségére is figyeljünk.
Most a május 30-i sajtótájékoztató vágatlan felvételét hallhatják, melynek megosztását nem csak megköszönjük, hanem kifejezetten kérjük is.
Kérünk minden kedves, rollerrel közlekedő Polgártársunk, hogy figyeljenek oda e problémára! Köszönjük!
(Az indexképen a gyűjtőpont emblémája látható, amely zöldessárga körben fehér koncentrikus kör. Forrás: BKK)
2022-ben is folytatódik és jó ütemben, a terveknek megfelelően halad a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Budapest Hermina úti székházának felújítása. Tavasszal már a Sipeky-villaépület homlokzatának és tetőszerkezetének felújítása történik, a hátsó épület pedig már szerkezetkész. Hol tartanak pontosan a munkálatok? Mi várható a közeljövőben? Hogy is néz ki a már szerkezetkész szolgáltatóközpont? - mindezen kérdésekre a műszaki ellenőr, Böröczffy István válaszolt Esélyegyenlőségi Magazinunk 2022 márciusi első adásában - egyebek közt - a Hobby Rádióban.
A projekt Magyarország Kormánya (Emberi Erőforrások Minisztériuma) támogatásával valósul meg.
Az Esélyegyenlőségi Magazin a MVGYOSZ és a Netmédia Alapítvány támogatásával készül.
Szakmai vezető: Németh Orsolya, szolgáltatásvezető: dr. Nagyné Berke Mónika és Erhart Péter.
szerkesztő-riporter: Ruzsa Viktor MVGYOSZ kommunikációs referens
http://www.mvgyosz.hu
A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete még 2003-ban alakult, azzal a nem titkolt és kitűzött céllal, hogy - egyebek mellett - biztosítsa az elemi rehabilitációt látássérült emberek részére. 2021. őszén bővítette szolgáltatási palettáját: jelnyelvi tolmács-szolgáltatást indított, melyet egy másik, Debrecenben működött egyesülettől vett át, miután a másik egyesület megszünt. Emellett a LÉARE segítséget kér, bővíteni szeretné ingatlanát, hogy az új szolgáltatás külön irodahelységben működhessen.
A részletekről az Egyesület elnökével, dr. Nagy Sándorral beszélgettem műsorunk 2022. februári első adásában.
További információk itt olvashatók: http://www.latasserultetk.hu