Adi első mentorát és egyben sógorát hívta el az adásba, aki hátrahagyta a sikeres multis életet, hogy megtalálja önmagát, világot lásson, majd később ebből merítve létrehozza itthon a Butlers nevű lakásfelszerelési üzlethálózatot. Aki követte a BB-t a kezdetektől, tudhatja, hogy Adi első - és nagyban meghatározó - munkahelye a Butlers volt, ahol Bulkai Péter szárnyai alatt vált marketing vezetővé.
Péter elmeséli részletesen, milyen kihívásokon mentek keresztül a Butlers felépítése során attól a ponttól kezdve, hogy írt egy emailt a német alapítóknak, ami elindította a közel 20 éves hazai történetet.
Tudását azonban a cég felépítése és beindítása után a hazai nonprofit szektor fejlesztésére fordította és saját alapítványával meghatározó ügyeket támogatott. A Butlers vezetésének átadását követően, az alapítványi munka mellett meghatározó lett Péter életében az önismeret és a tudatosság, amit új projektjében már egy önfejlesztő applikáció építésébe ülteti át.
Butlers: https://butlers.hu
Phi Alapítvány: https://phialapitvany.hu/
Fő témák:
(00:01:28) Karrierváltás, berlini évek
(00:06:32) A Butlers franchise ötlete és elindítása
(00:16:26) A franchise szerződés kialakítása
(00:22:46) Az első Butlers üzlet megnyitása, siker
(00:27:28) A vevőközpontúság és ügyfélélmény
(00:32:39) A franchise növekedése, befektető bevonása
(00:35:52) Pénzügyi nehézségek, német támogatás
(00:38:16) Szlovák és cseh piacnyitás, franchise jogok, a franchise rendszer működése
(00:44:24) Visszalépés az ügyvezetéstől, új célok
(00:50:56) Alapítványi munka, nonprofit tapasztalatok
(00:55:58) Sikeres és nehéz nonprofit projektek
(01:05:06) Környezettudatosság, társadalmi érzékenység
(01:06:10) Ökológiai lábnyom kalkulátor projekt
(01:09:10) Globális problémák, túlnépesedés, fogyasztás
(01:18:29) Jövőkép, generációs különbségek, AI és energia
(01:21:33) Egyéni felelősség, szemléletformálás
(01:25:20) Visszatérés a forprofit szektorba, új startup
(01:40:44) Személyes hit, teremtő energia, önmegvalósítás
📣 Ingyenes hírlevelem a cégskálázási tapasztalataimról: https://bbpro.hu/feliratkozas/
————————————
🎙️A podcast ügynökségem ingyenes tananyagait itt találod: https://brocasterz.com/tudastar/
————————————
💡Egyéni mentorálás - Építsük be a cégskálázás személyre szabott eszközeit a vállalkozásodba: https://bizniszboyz.hu/coaching/
————————————
⚡️ Kövess minket és tanulj tőlünk egyéb tartalmainkból:
Sándorfy Adrián Linkedin (cégfejlesztés és márkaépítés témákban): https://www.linkedin.com/in/adri%C3%A1n-s%C3%A1ndorfy-34656066/
BB YouTube: https://www.youtube.com/@bizniszboyzpodcast
Biznisz Boyz PRO: https://bbpro.hu
FB Zárt csoport (ajándék BB Pro tananyagokkal): https://www.facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/
Tiktok: https://www.tiktok.com/@bizniszboyzofficial
Instagram: https://www.instagram.com/bizniszboyz/
Facebook: https://www.facebook.com/bizniszboyz
Bulkai Péter, Sándorfy Adrián, Pál Zoli, Biznisz Boyz podcast, Butlers, vállalkozás, franchise, önismeret, karrier, üzleti podcast, piackutatás, vevőszolgálat, lakásfelszerelés, környezetvédelem, fenntarthatóság, civil szervezetek, tőkeigényes projekt, befektetők, önfejlesztés, filozófia, vallástörténet, személyes kapcsolatok, üzleti kihívások, növekedés, pénzügyi kérdések, innováció, társadalmi felelősségvállalás, ökológiai lábnyom, tudatos fogyasztás, piaci trendek, cégvezetés, kreatív gondolkodás, emberi kapcsolatok, üzleti döntések, startup, tőke, önreflexió, személyes fejlődés, közösségi felelősség, üzleti stratégiák, kereslet és kínálat, társadalmi értékek.
All content for Biznisz Boyz: A magyar vállalkozói podcast show is the property of BROCASTERZ and is served directly from their servers
with no modification, redirects, or rehosting. The podcast is not affiliated with or endorsed by Podjoint in any way.

Először beszél ilyen nyíltan Egerszegi Krisztián a MiniCRM eladásának folyamatáról
Biznisz Boyz: A magyar vállalkozói podcast show
1 hour 52 minutes 47 seconds
1 week ago
Először beszél ilyen nyíltan Egerszegi Krisztián a MiniCRM eladásának folyamatáról
Egy őszinte, fiatalos vállalkozói közösségre vágysz, ahol nem kell öltönyben feszengened és ahol nem az alapján ítélnek meg, hogy mekkora a céged árbevétele? Ilyen klubot építünk a Biznisz Boyz PRO-ban szakmai rendezvényekkel, napi szintű Discord segítségnyújtással, mastermindokkal és cégfejlesztéshez esszenciális, akár 10+ órás tananyagokkal a Biznisz Boyz követőinek - immár 500 taggal. Próbáld ki ingyen 3 napig: https://bbpro.hu
=============================
A MiniCRM eladásának híre futótűzként szaladt végig a hazai üzleti világon. Azt tudni lehetett, hogy a svéd group.one vásárolta meg a MiniCRM-et, hogy beépítse 2 milliós ügyfélkörének nyújtott szolgáltatásai közé. De egy csomó kérdés megválaszolatlan maradt:
hogyan választották ki a MiniCRM-et a felvásárlásra?
hogy néz ki belülről egy ilyen cégértékelési és -eladási folyamat?
hogyan élte ezt meg Egerszegi Krisztián, az egyik tulajdonos, aki tavaly már elmesélte nekünk, hogyan lépett vissza az operatív cégvezetéstől néhány éve
mik a tanulságok egy magyar KKV számára, ha szeretné követni Krisztiánék útját?
FEJEZETEK
00:00 – Hogyan találkozott a Cégépítők és a Biznisz Boyz?
08:30 – Krisztián visszatekintése a MiniCRM építésének legfontosabb mérföldköveire
17:45 – Nyugat-európai piacralépési kísérletek és kudarcok tanulságai
28:10 – Miért volt kulcsfontosságú a riporting és a cégtől független működés?
41:20 – A felvásárlás folyamata: hogyan választott ki a group.one 100 cég közül?
56:00 – Az exit érzelmi oldala: elengedés és újrakezdés vállalkozóként
1:15:30 – Mit tanulhat ebből minden magyar vállalkozó?
1:42:00 – Záró gondolatok: szabadság, felelősség és vállalkozói önazonosság
👉 Hallgasd meg most az epizódot Spotify-on, Apple Podcasten vagy a kedvenc lejátszódon!
📣 Ingyenes hírlevelünk a cégskálázási tapasztalatainkról: https://bbpro.hu/feliratkozas/
————————————
🎙️A podcast ügynökségünk ingyenes tananyagait itt találod: https://brocasterz.com/tudastar/