Érzelem és politika.
Ezzel a címmel indított tudományos-ismeretterjesztő projektet a DE Történelmi Intézet Memoria Hungariae középkortörténeti kutatócsoportja. A projekt zászlóshajója egy 10 részes podcast, ami 2025 nyarától hallható az AudMax új sorozataként.
🎧 Beszélhetünk-e szerelemről, ha középkori királyok házasodási szokásairól esik szó?
🕍 Milyen érdekes példák jöhetnek szóba Magyarország történetében, ha a házastársi érzelmek és a politika kapcsolatát kutatjuk?🎨 És egyáltálalán mennyi aranyat érhetett a legértékesebb királyné kalap?
A projekt vezetője Dr. Györkös Attila habil. egyetemi docens, és Dr. Novák Ádám tudományos munkatárs beszéltek az induló műsorról.
Ez a Memoria Hungariae rendhagyó podcast epizódja!
Ebben a részben a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének középkortörténeti műhelye rendhagyó módon a televízió képernyője elé ült, hogy megvitassa a várva várt „Hunyadi – A holló felemelkedése” című sorozatot.
Négy nappal a sorozat premierje után, a 2025. március 12-én rögzített beszélgetés során három középkortörténész, Bárány Attila egyetemi tanár, Véber Zoltán tudományos segédmunkatárs és Novák Ádám tudományos munkatárs osztja meg gondolatait a sorozatról. Mindhárman a korszak kutatói, akik hosszú ideje foglalkoznak a Hunyadiak korával.
FONTOS!
"Bár a sorozat egy történelmi-fantasy regény adaptációja, és művészi alkotásként értékeljük, kutatócsoportként fontosnak tartjuk, hogy a közvéleményben ne rögzüljenek téves információk a korszakról. Beszélgetésünk során ezért a sorozat néhány történelmi pontatlanságát is megvitatjuk, de hangsúlyozzuk, hogy nem célunk a sorozat kritizálása" - mondták el az alkotók.
Célunk, hogy a sorozat kapcsán felmerülő kérdésekre tudományos alapokon nyugvó válaszokat adjunk, és segítsünk a hallgatóknak elmélyíteni ismereteiket a Hunyadiak koráról.
Főbb témák:
Tartsanak velünk, és fedezzük fel együtt a Hunyadiak korának valóságát és a sorozat által nyújtott izgalmas interpretációt!
A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ podcast-sorozatának, az Alumni Akadémiának a soron következő vendége Tóth Dániel volt. Dániel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán végzett előbb fúvós szakon, majd később munka mellett újra visszatért a tanulmányaihoz.
Jelenleg a Debrecen Dixieland Jazz Band, illetve a Csicseri és Borsó gyerekzenekar fúvósa, mellette zenetanárként dolgozik és karnagyként is tevékenykedik.
Hallgassátok szeretettel egyetemi élményeiről, személyes életútjáról folytatott gondolatébresztő beszélgetésünket!
A mai epizódban Olaszország történelmén keresztül fedezzük fel a világ egyik legmeghatározóbb kultúrájának hatásait és értékeit.
Vendégünk Pete László, a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének oktatója, akinek tollából és a Rubicon Intézet gondozásában 2023-ban jelent meg az „Olaszország története a kezdetektől napjainkig” című kötet.
Ezekről és még sok másról beszélgetünk Pete Lászlóval, aki a könyv elképesztő részletein és kutatásain keresztül segít elmélyülni Olaszország történelmében
A mai epizódunkban, Dr. Priksz Dániellel a Debreceni Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet egyetemi adjunktusával beszélgetünk, aki még 2023-ban megosztva kutatótársával Dr. Juhász Bélával nyerte el a Debreceni Egyetem publikációs díját.
A farmakológiáról, a csapatban folytatott munkáról és arról is szó esett, hogy vajon az ember találja-e meg a területet, amit kutathat, vagy fordítva történik-e ez?
Kitértünk arra is, hogy milyen nehézségekkel néz szembe egy kutató, milyen érzés az, amikor a világ másik felén hamarabb hoznak le egy eredményt arról, amiről mi is kutatunk és arról is, hogy a kiégés jellemző-e egy kutatóra?
A mai epizódunkban Novák Ádám, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézet tudományos munkatársa a vendégünk, akivel egy most az intézet által induló folyóiratról fogunk beszélgetni.
Jelentős előélet és előkészület után indult el új szereplőként East Central Europe: Between the Baltic and the Adriatic folyóirat, amely a jövőben publikációs lehetőséget biztosít a középkori Magyarország és Közép-Európa hadtörténetével foglalkozó tudományos kutatóknak. Mennyire nagy kihívás a kétezerhuszas évek derekán folyóiratot indítani? Hogyan zajlik a munka és mi alapján szerkesztenek? Erről és a Dejournals platform lehetőségeiről is kérdeztük Novák Ádámot, a tudományos lap egyik alkotóját az AudMax friss epizódjában.
A mai epizódunkban a könyvtárunkban A Sziget közösségi- és rendezvénytérben tartott Alumni Akadémia szerkesztett hanganyagát hallgathatja meg.
A vendég Senánszky Petra Európa-bajnok magyar úszó, többszörös világ- és Európa-bajnok, Világjátékok győztes uszonyos úszó, aki a DE Gazdaságtudományi Kar hallgatója. A beszélgetőpartner Bögre Zoltán volt az M.Tóth Ildikó Sajtóközpont munkatársa volt.
A mai epizódunkban a könyvtárunkban A Sziget közösségi- és rendezvénytérben tartott Alumni Akadémia szerkesztett hanganyagát hallgathatja meg.
Szmolinka Zsolt a shared service centerek világában ismerős. 2015-ben ő lett az év SSC menedzsere a Magyar Outsourcing Szövetség döntése alapján. A Debreceni Egyetem német-holland szakától ért el az üzleti világ vezetői közé.
A beszélgetőpartner Bögre Zoltán volt az M.Tóth Ildikó Sajtóközpont munkatársa volt.
A mai epizódunkban korábbi vendégünkkel, Dr. Sramkó Gáborral, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének egyetemi adjunktusával,, az Evolúciós Genomikai Kutatócsoport vezetőjével beszélgetünk.
A szajgák és az ázsiai muflonok, azaz az argáli juhok állnak Sramkó Gábor, az Evolúciós Genomikai Kutatócsoport és a Mongol Tudományos Akadémia Biológiai Intézet legújabb közös projektjének középpontjában. Az újabb magyar-mongol kutatómunka az MTA mobilitási pályázatának jóvoltából valósul meg.
Sramkó Gábor nyáron utazott a mongóliai Góbi-Altáj tartományba kutatóútra, ahol az expedíció fő célja a szajga mintázása volt a tervezett genetikai vizsgálatokhoz.
A mai epizódunkban Katona Csete a Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelmi Intézet, Középkori, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi nem önálló Tanszék adjunktusa a vendégünk.
Katona Csete 2023-ban kapta meg a Debreceni Egyetem publikációs díját, a többi között azért is, mert a londoni Routledge kiadó gondozásában jelent meg a „Vikings of the Steppe” (A sztyeppe vikingjei) című kötete.
Ebben a szerző a viking korra vonatkoztatva elsősorban azt vizsgálja, milyen hatással voltak a sztyeppe népei a skandináv-rusz kultúra fejlődésére, változására, elsősorban a fegyverek, a viseletek, valamint az azokon alkalmazott díszítőelemek tükrében.
Ha a kutató más munkáira is kíváncsi, vagy szívesen olvasná a díjazott tudományos publikációt, akkor ajánljuk a könyvtárunk által életre hívott Tudóstér adatbázisát. https://tudoster.idea.unideb.hu/
Itt keressen rá bátran Katona Csete nevére is máris elmélyedhet munkásságában. Az AudMax Podcastben pedig hamarosan további Publikációs Díjazottakkal és a velük folytatott beszélgetéssel találkozhat. Iratkozzon fel hírlevelelünkre és értesítjük az új részekről!
A mai epizódunkban Sajtos Zsófit, a Debreceni Egyetem által 2023-ban Publikációs Díjjal elismert kutatóját ismerhetjük meg. Sajtos Zsófi a Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Kémiai Intézet, Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék adjunktusa és az elmúlt években egy lelkes és elhivatott csapattal azt vizsgálja, hogy hogyan befolyásolja a méz beltartalmi értékeit a tárolási szokások, illetve azt, hogy miért lehet időkapszuláknak tekinteni a mézeket?
A mézen túl a fiatal kutatókat érő kihívásokról, a kutatás és magánélet kényes egyensúlyáról is szó esett az AudMax friss epizódjában, ahol Sajtos Zsófival beszélgettünk.
Ha a kutató más munkáira is kíváncsi, vagy szívesen olvasná a díjazott tudományos publikációt, akkor ajánljuk a könyvtárunk által életre hívott Tudóstér adatbázisát. https://tudoster.idea.unideb.hu/Itt keressen rá bátran Sajtos Zsófi nevére is máris elmélyedhet munkásságában. Az AudMax Podcastben pedig hamarosan további Publikációs Díjazottakkal és a velük folytatott beszélgetéssel találkozhat.
A mai epizódunkban a könyvtárunkban A Sziget közösségi- és rendezvénytérben tartott Alumni Akadémia szerkesztett hanganyagát hallgathatja meg.
Kovács-Nagy Klára a DE-BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének egyetemi docense.
Már 14 éves korában elkezdett bokszolni, két alkalommal is volt országos női ökölvívó bajnok. Nem is véletlen, hogy tudományos pályafutása is a sport köré szerveződik.
A beszélgetőpartner Bögre Zoltán volt az M.Tóth Ildikó Sajtóközpont munkatársa volt.
Az AudMax további részeit pedig keresd lejátszódon...
A mai epizódunkban Dr. Sramkó Gáborral, a Debreceni Egyetem által 2023-ban Publikációs Díjjal elismert kutatóját ismerhetjük meg. Sramkó Gábor a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének egyetemi adjunktusa, az Evolúciós Genomikai Kutatócsoport vezetője. Több jelentős kutatásban is részt vett, amelyek közül szinte csak találomra, de mégis jelentőséggel kiemelhető a csipkés gyöngyvessző genomjának rekonstruálása, valamint jelenleg is dolgoznak az igen ritka magyar szöcskeegér genomikai vizsgálatán.
Ezekről a kutatásokról, a terepen végzett kutatás kihívásairól és a kitartásról is beszél nekünk Dr. Sramkó Gábor, az AudMax friss epizódjában. Ha a kutató más munkáira is kíváncsi, vagy szívesen olvasná a díjazott tudományos publikációt, akkor ajánljuk a könyvtárunk által életre hívott Tudóstér adatbázisát. https://tudoster.idea.unideb.hu/Itt keressen rá bátran Dr.Sramkó Gábor nevére is máris elmélyedhet munkásságában. Az AudMax Podcastben pedig hamarosan további Publikációs Díjazottakkal és a velük folytatott beszélgetéssel találkozhat. Iratkozzon fel hírlevelelünkre és értesítjük az új részekről!
Kiss Szabolcs a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense. Több éve a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék óraadója, tapasztalt vállalati szakember. Tréner-tanácsadó a Franklin Covey-nál, Magyarország egyik évek óta dobogós vezetőfejlesztő cégénél, előtte pedig több mint két évtizeden át volt a National Instruments senior directora, ahol globális funkcionális vezetője volt két jelentős gyártási lokációnak, több mint 700 alkalmazottal Debrecenben és Penangban (Malajziában).
2024. május 15-én ő mesélt kalandos élményeiről az Alumni Akadémia 3. részében.
Hallgassátok szeretettel egy kedves, derűs, optimista, tudásvágyó ember eddigi életútjáról szóló beszélgetést!
Az AudMax további részeit pedig keresd lejátszódon...
A mai epizódunkban Karányi Zsolt Ákost, a Debreceni Egyetem által 2023-ban Publikációs Díjjal elismert kutatóját ismerhetjük meg. Karányi Zsolt biostatisztikus, bioinformatikus a DE ÁOK Belgyógyászati Intézet munkatársa. Elsőszerzőként jegyzi azt a kutatást, amelyben az egyetemünkön dolgozó kutatócsoporttal bebizonyította, hogy a NODULIN HOMEOBOX (NDX) fehérje szabályozza a génekben szegény és funkcionálisan inaktív heterokromatint. Ez a nagyhatású publikáció a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Communications-ban jelent meg.
Erről a kutatásról, a kutatói lét kihívásairól, tapasztalatairól mesél nekünk Karányi Zsolt Ákos, akivel az alapkutatások fontosságára is kitértünk valamint arra, hogy mit tanácsol a jövő kutatóinak?
Ha a kutató más munkáira is kíváncsi, vagy szívesen olvasná a díjazott tudományos publikációt, akkor ajánljuk a könyvtárunk által életre hívott Tudóstér adatbázisát. https://tudoster.idea.unideb.hu/Itt keressen rá bátran Karányi Zsolt nevére is máris elmélyedhet munkásságában. Az AudMax Podcastben pedig hamarosan további Publikációs Díjazottakkal és a velük folytatott beszélgetéssel találkozhat.
Az Alumni Akadémia első vendége Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója, a Nagyerdei Víztorony klubprogramjainak szervezője, jogász és szociológus, aki többek között elmondja, hogy évekkel ezelőtt miért éppen a jogi képzést választotta, és időközben hogyan, miért vett új irányt az élete, milyen a viszonya ma a diplomás szakmájával.
30 éves lett 2023-ban Magyarország legfiatalabb osztrák könyvtára, a Debreceni Ausztria Könyvtár.
A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár és az osztrák könyvtár szimbiózisban működik, kulturális csomópontként van jelen az egyetem életében.
A Debreceni Ausztria Könyvtár több mint 8500 dokumentummal rendelkezik és az osztrák irodalom, kultúra, tudomány és politika kortárs információs adatbázisát kínálja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár olvasótermében. A könyv- és folyóiratkészlet folyamatosan frissül, a szak- és szépirodalom évente akár 150 kortárs alkotással bővül.
Erről is és a lehetséges fejlődési irányokról beszélgettünk Lakfalviné Szögedi Gabriellával szaktájékoztató könyvtárossal, a DEENK Ausztria Gyűjteményének vezetőjével és Dr. Balogh László Leventével a Politikatudományi Tanszék egyetemi docensével, a gyűjtemény tudományos tanácsadójával.
Elkészült és már nyilvánosan tanulmányozható is a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár 2023 és 2027 időszakra vonatkozó stratégiája. A dokumentum egy több szempontból különleges és rendhagyó időszakban íródott, olyan ciklusban, amikor a külső-belső környezet változása és változékonysága, a partnerek - úgy mint döntéshozók, kutatók, hallgatók, társadalmi és gazdasági szereplők - igényeinek átalakulása valósággal szétfeszíti a hagyományos felsőoktatás kereteit - olvasható a stratégia bevezetőjében, amelyet Karácsony Gyöngyi a DEENK főigazgatója jegyez.
Vele beszélgettünk arról ebben az epizódban, hogy a felsőoktatási könyvtárak milyen komoly kihívással szembesülnek a jövőben, hogyan alkották meg a stratégiát a változékonyságot is figyelembe véve, valamint arról is, hogy hogyan épól fel egy ilyen komplex dokumentum?
Ha bővebben olvasna, vagy akár elmélyedne a könyvtárunk startégiájában, akkor keresse a teljes dokumentumot ezen a linken.
Az év első felében elkészült a Medikus Újság régi lapszámainak digitalizálása a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában. Ennek kapcsán beszélgetünk mai adásunkban a DEENK-ben zajló digitalizálási folyamatról. Azt is megtudjuk, hogy mikori keltezésű a legrégibb digitalizált dokumentum. Az adás második felében az 1935-ös Medikus Újság érdekességeiről ejtünk szót. A digitalizált lap az alábbi linken érhető el a DEA-ban: https://hdl.handle.net/2437/346515
Beszélgetőtársaink: Jakab Emese informatikus-könyvtáros, az Egyetemi Könyvtár Gyűjteménykezelési Osztályának csoportvezetője és Törő Csabáné szaktájékoztató könyvtáros.
A mai epizódunkban Dr. Debreczeni Attilával, a Debreceni Egyetem Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport vezetőjével, a Csokonait is kutató és munkásságát feltáró szakemberrel, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professzorával beszélgettünk a költő alig ismert életének mozzanatairól, munkabírásáról és Kazinczy Ferenccel fennálló kapcsolatáról, amely végül irodalmi harchoz vezetett.
Az AudMax mai részében ismerje meg még jobban az ismert, vagy lehet, hogy alig ismert költőt Dr. Debreczeni Attila segédletével…