
Zalaapáti – Vincze Tibor polgármester meghatározása szerint – szociális település, ahol minden korosztály számíthat az önkormányzat segítségére, támogatására. Erről is beszélt a Zaol-podcast friss adásában a település első embere.
Országosan is kiemelkedő és egyedi a Zalaapáti Ifjú Polgára-program, amelyben a helyi fiatalok születéskor, óvodába, iskolába lépéskor s ballagáskor kapnak ma már összesen 150 ezer forintnyi támogatást, és az önkormányzat a felsőfokú tanulmányokat folytatókat is segíti. Vincze Tibor szerint mindezt azért vállalja a helyhatóság, mert a „gyermekek jelentik a jövőt”, egy-egy település számára is.
Ugyanakkor az idősekre is kiemelten figyelnek, csatlakozva például a szociális tűzifaprogramhoz, s emellett azok is számíthatnak az önkormányzat segítségére, akik nehéz élethelyzetbe kerültek.