KissPál Szabolcs dokumentum-hangjátéka

A száz évvel ezelőtt történtek a mai napig éles, indulatokkal fűtött vitákhoz vezetnek: milyen történéseket tartunk az 1910-es és 1920-as évek fordulójának időszakából nemzeti tragédiának? Kiket tekintünk a kollektív emlékezet számára mementóként kiemelendő áldozatnak? Kiknek a vére folyt úgymond a nemzet testén ejtett sebből? KissPál Szabolcs dokumentum-hangjátéka egyrészt a korszak kisembereinek történetén – a vörös- és fehérterror zsidó származású áldozatainak mikrotörténetein – keresztül, másrészt a nagy nemzeti elbeszélés – az 1934-ben felavatott, 1945-ben ledöntött, majd 2019-ben rekonstruált Nemzeti Vértanúk Emlékművének történetének – tükrében vizsgálja ezt a kérdést.

A korabeli levéltári dokumentumokból (rendőrségi tanúságtételekből és iratokból, bizottsági és tanácsi jegyzőkönyvekből), rádiós és televíziós hangfelvételekből alkotott, zenei betétekkel átszőtt dramaturgizált szövegfolyam egyszerre mutatja be az elmúlt száz év nyilvánosság előtt folyó ideológiai-politikai csatározásait és az elhallgatott, elfeledett egyéni sorseseményeket. A történeti montázs a közösség és egyén, a kisebbség és a többség viszonyának történeti változásait mutatja be: Hogyan viszonyult a zsidó hitközség a mindenkori – és folyamatosan változó – hatalomhoz? Milyen atrocitások érték a zsidókat a vörös- és a fehérterror idején? Hogyan lehet (vagy lehetséges-e egyáltalán) szavakba önteni egy anya és gyermeke megpróbáltatásait? Tudunk-e történeti korszaktól, ideológiai irányultságtól és politikai agendától független konszenzusra jutni, ha a „nemzet vértanúiról” van szó?

1934 márciusában „ünnepi keretek között”, a kormányzó jelenlétében és számos notabilitás részvételével avatták fel az „1918–19. év martyrjainak emlékművét” a Vértanúk terén. A korabeli újságbeszámolók szerint az ünnepséget katolikus, református, evangélikus, unitárius és izraelita istentiszteletek vezették be. 1945 szeptemberében aztán a Fővárosi Közmunkák Tanácsa döntésének értelmében, az összes parlamenti párt egyetértésével döntötték le az akkor már Ságvári Endre térnek nevezett köztéren „éktelenkedő Ellenforradalmár-emlékművet, amely az új, demokratikus Magyarország mártírjainak megcsúfolása volt”. 2019-ben, az őszirózsás forradalom 101. évfordulóján aztán még efféle – látszólagos – egyetértés sem övezte a hányattatott sorsú emlékmű újrafelállítását. KissPál Szabolcs dokumentum-hangjátéka ezt a mai napig folyó történetet helyezi diszkurzív keretbe: nem ítélkezve, hanem a történések mélyére ásva mutatja be, hogy „nemzeti vértanúink” hús-vér emberek, és nem az ideológiai és politikai csatározások közepette listázható, emlékművekre felvéshető nevek voltak csupán.

Készült a Blinken OSA Archívum produkciójában, az Aratástól aratásig – magyar kálvária, 1918–1919 kiállítás keretében, a Zsidó Kultúra 2028 támogatásával, 2021 januárjában.

Hangok: Erhardt Miklós, Erlich Gábor, Jeneses Ádám, KissPál Szabolcs, Melykó Richárd, Őri Eszter

Köszönet: Bödök Gergely (CLIO Intézet), Kotormán Ábel, Péter Benjamin, Toronyi Zsuzsa (MILEV), Turai Hedvig, Vajdai Vilmos, Veress Karmen

Felhasznált hangbetétek az elhangzás sorrendjében: Gellért Ádám (M5), Anka László (Kossuth Rádió), Salamon Konrád (M5), Magyar Filmarchívum, Romsics Ignác (InfoRádió), Bödök Gergely (M5), Euronews, ATV.

Felhasznált zene az elhangzás sorrendjében: Warszawianka (Russian Red Army Choir), Warszawianka (Tabernacle choir), Warszawianka (Magyar Néphadsereg Ének- és Zenekara), Klezmatics: In Kampf, Pártos Ödön: Yizkor (Yael Shachar – brácsa, Itai Daniel – zongora, Kol Hamusica Radio), Warszawianka (Monsieur Jack – zongora)