A borban járatos idősebb generáció tagjai még jól emlékezhetnek a Bukolyi névre, Bukolyi Lászlóra, aki az ezredforduló táján elsőként fogott neki nemcsak az Egri borvidék, hanem az egész ország egyik legjobb szőlőtermőhelyének, a Nagy-Eged hegynek a visszahódításához! A sok évszázados múltú, különleges adottságú termőhely a filoxérával kipusztult, majd sokáig alvó állapotából részleges visszatelepítés után az 1970-es évektől végleg elhagyták, s a természet visszafoglalta. A hajdani szőlők helyét a dzsungel foglalta el, s ebből az állapotából kezdte Bukolyi László előbb kipucolni, majd szőlővel újratelepíteni. Az erre épülő gróf Buttler borászat innentől gyakorlatilag szériában csúcsborokat készített. Később még mások is bekapcsolódtak az újratelepítésbe, de Bukolyiék voltak az úttörők!
Bukolyi Marcell apja fia, almaként „nem esett messze a fájától”, szintén borászkodásra adta a fejét annyira, hogy saját borászata a Nagy-Eged lábához települt. Ott is lakik a család, s onnan készíti teljesen organikus gyönyörű borait, neveli bájos gyermekeit, egyszóval organikus egészséges életet él, ami manapság nem könnyű!
A részletekről majd kifaggatjuk…
Szabadítsuk ki a szellemet a nagy-egedi palackokból…
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
All content for Szellem a palackból is the property of MTVA Podcast and is served directly from their servers
with no modification, redirects, or rehosting. The podcast is not affiliated with or endorsed by Podjoint in any way.
A borban járatos idősebb generáció tagjai még jól emlékezhetnek a Bukolyi névre, Bukolyi Lászlóra, aki az ezredforduló táján elsőként fogott neki nemcsak az Egri borvidék, hanem az egész ország egyik legjobb szőlőtermőhelyének, a Nagy-Eged hegynek a visszahódításához! A sok évszázados múltú, különleges adottságú termőhely a filoxérával kipusztult, majd sokáig alvó állapotából részleges visszatelepítés után az 1970-es évektől végleg elhagyták, s a természet visszafoglalta. A hajdani szőlők helyét a dzsungel foglalta el, s ebből az állapotából kezdte Bukolyi László előbb kipucolni, majd szőlővel újratelepíteni. Az erre épülő gróf Buttler borászat innentől gyakorlatilag szériában csúcsborokat készített. Később még mások is bekapcsolódtak az újratelepítésbe, de Bukolyiék voltak az úttörők!
Bukolyi Marcell apja fia, almaként „nem esett messze a fájától”, szintén borászkodásra adta a fejét annyira, hogy saját borászata a Nagy-Eged lábához települt. Ott is lakik a család, s onnan készíti teljesen organikus gyönyörű borait, neveli bájos gyermekeit, egyszóval organikus egészséges életet él, ami manapság nem könnyű!
A részletekről majd kifaggatjuk…
Szabadítsuk ki a szellemet a nagy-egedi palackokból…
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
Ismét valaki a kis-nagyok közül, akire nagyon érdemes odafigyelni! Az ország idősebb borász generációját már jó régóta ismerem, egy ideig le is ragadtam náluk, aztán követve a fokozatos generációváltásokat, eljutottam a felnőtt fiatal generációhoz. Azóta egyre-másra fedezek fel méretében kisebb, de minőségében igen nagy borászokat, hál’ Istennek akadnak egyre többen.
Böjt Gergő éppen az egyik ilyen felfedezettem. Az idei télen elcipeltük magunkkal az éves Bor-Schola sítúránkra, ő pedig cipelt magával pár kartont a javából. Az esténkénti elemzések egyértelművé tették, hogy műsort kell készítsek vele.
Az első fontos észrevételem, hogy végre egy borász, aki nem esik abba a szokásos magyar csapdába, hogy noha 10-12 féle szőlője van, nem akar 12 féle bort készíteni. Inkább koncentrál, és élve a házasítások csodálatos lehetőségével, két nagy cuvée-t készít, leegyszerűsítve egy fehéret és egy vöröset. Ez nagyon franciásan hangzik! Persze tegyük hozzá, az Egri borvidék erre adja magát, a Bikavér és a Csillag formájában. Azért egy-két buborékos is akad: Pétnat és tradicionális pezsgő formájában, ami szépen kiegészíti az egyébként egészségesen nem túl bő választékot.
Amit én magam a kóstoláson megállapítottam: hihetetlen tisztaság, kifinomultság, elegancia árad minden tételéből.
Kiváló ételkísérőnek bizonyultak a Böjt borok, tehát klasszikus gasztroborok is, amellett, hogy önállóan is megállják a helyüket.
De a részletekről faggassuk magát a gazdát!
Egyébként éppen böjtben vagyunk… Szabadítsuk ki stílusosan a szellemet az egri Böjt palackokból!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
Szellem a palackból