„Sok embernek a jógáról egy testét tekergető ember jut eszébe, esetleg egy TV előtt polifoamon relaxáló kismama. A kép nem hamis, de sokkal nagyobb és színesebb a jóga világa. Vagy a világ jógája? A jóga valójában kapcsolódás az intelligens univerzumhoz. Az Egységhez, melynek az egyes ember maga is szerves, sőt teremtő része. „
Varga Livius a Quimby és A Kutya vacsorája zenekarok oszlopos tagja, pszichológus, jógi, coach, a keleti és a nyugati pszichológia módszereit ötvözi. Vele beszélgettünk arról az útról, ami – ahogy ő fogalmaz – a rock’n’ rolltól a megvilágosodáig vezet.
Varga Livius honlapja
Facebook oldala
Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„egész népemet fogom nem középiskolás fokon garaczi laczi”
Garaczi László született 1956-ban, Budapesten. Magyar-történelem és filozófia szakokat végzett. 1982 óta publikál vers, novella, regény, dráma, esszé műfajban. 17 kötete jelent meg, köztük az úgynevezett lemur-sorozat öt darabja. Közel 30 színházi bemutató áll mögötte, darabjait jelenleg is játsszák. Számos elismerésben, díjban részesült: József Attila díj, Márai díj, stb. Utolsó könyve: Weszteg (regény, 2022, Magvető Kiadó)
Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
“Fiatal felnőttként abban az időben külföldön tanultam, dolgoztam, hogy szembesülni tudjak mindazzal, amivel itthon nem lehetett. Tudattalanul egy olyan helyzetet idéztem elő magamnak, ami nagyon hasonlított arra az elhagyatott, kiszolgáltatott idegenben levésre, ahol nem ismerek senkit, nem beszélem a nyelvet, ami meghatározta a születésem körülményeit. És ebben a helyzetben kellett újradefiniálni magam. Eleinte olyan volt, mintha bőr nélkül éltem volna. Már kisgyerekként valamiféle páncélt növesztettem, hogy a sok fájdalom, furcsaság, és érthetetlen dolog ne emésszen fel. Ha feltöröd a rák páncélját, belül csak a puha test van, de akkor már nincs, ami összetartsa, ilyen védtelen voltam én is, ezt kellett kibírni, és úgy újrateremteni magam, hogy ne újabb páncélt növesszek.”
Művészek és a buddhizmus sorozatunkban Szalontay Tünde színművésszel beszélgettünk, aki az Arvisura színházban kezdte tanulmányait. Ezután öt évig a dániai Teatro Rio Rose csapatának tagja volt, majd évekig tréningezett a Tess de Quincey-Stuart Lynch vezette Body Weater Laboratory csoportban. Magyarországra Pintér Béla Társulatának A Sehova kapuja című előadásával tért vissza, ahol aztán hosszú évekig szinte minden darabban játszott. Jelenleg szabadúszó. 2023-ban társszerzőkkel megírta és színpadra állította saját életének, önkeresésének történetét, Született: Wágner Emese címmel.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
Művészek és a buddhizmus sorozatunkban ezúttal Burns Katalin íróval, zenésszel beszélgettünk az indiai bhaul fakírok zenéjéről, alkotásról, szakrális zenéről.
Burns Katalin magyar népzenei gyökereitől indult el Ázsia felé, és jutott el a szúfi és a baul kultúráig, Pakisztánban és Indiában utazva. Zenéje magába sűríti útiélményeit, a pillanat-szülte improvizációkat és zenei párbeszédeket, az archaikus csángózenét, a szibériai torokéneket. Kati az ősi énekes hagyományok és a nyelvek örökös tanulmányozójának tartja magát.
Riporter: Udvardi Márton (2024)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„Izgatott személyiség voltam…egy tüzes, akaratos személyiség és ezt sikerült levetkőznöm. Nagyon nyugodt lettem az elmúlt időkben. …Lenyugodtam és a békét érzem. A béke állapotában tudok helyes döntéseket hozni, helyesen gondolkozni, összefüggéseket meglátni és úgy gondolom, hogy a buddhizmusnak ez a legfőbb tanítása: hogy megtaláljuk ezt a békét”
Pozsgai Sára festőművész azt tűzte ki célul, hogy 108 festményt fog elkészíteni egy év alatt. Kilenc darabot minden hónapban, amelyből kettőt idegeneknek, kettőt barátoknak ad, kettőt a természetben hagy, és a maradékot tartja meg magának. Vele beszélgettünk.
Pozsgai Sára Facebook oldala
Pozsgai Sára Instagram oldala
Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
Művészek és a buddhizmus sorozatunkban Somló Dávid interdiszciplináris művésszel beszélgettünk zenről, hangtájról, térspecifikus installációkról.
Riporter: Udvardi Márton (2024)
Somló Dávid Budapesten élő performansz- és hangművész. Művészi gyakorlata a térbeliségre és az interakciókra összpontosít. Egyszerű elemek, struktúrák és instrukciók segítségével olyan immerzív hangkompozíciókat és koreográfiákat hoz létre, amelyek lehetővé teszik a résztvevő közönség számára, hogy életkortól és előzetes tapasztalattól függetlenül vizsgálják mindennapi mozgásukat és interakcióikat. Több tucat hordozható hangszóróból álló elsődleges eszköztárával páratlan rugalmassággal komponál térbeli hangokat, rendkívül alkalmazkodó és interaktív hangkörnyezeteket hozva létre.
Performanszai, installációi és intervenciói számtalan helyszínen jelentek már meg, többek között aluljárókban, földalatti megállókban, köztereken, erdőkben, törökfürdőben, elhagyott irodában, elhagyott gyárban, bányászati múzeumban, zsinagógakertben, ókori műemlékben és magánlakásokban.
Munkáit világszerte bemutatták fesztiválokon – feltűnt többek között a Prague Quadriennale (CZ) / Festival d’Avignon (FR) / Passage Festival (DK) / FiraTárrega (ES) / D-CAF (EG) / Festival XS Bruxelles (BE) / 4+4 Days in Motion Festival (CZ) / FIME Sao Paolo (BR) / Istanbul Fringe (TR) / Sonorities (NIR) / Mais Imaginarius (PT) / Montag Modus (GER) / UH Festival (HU) / Placcc Festival (HU) programjában.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
Oláh Szabolccsal beszélgettünk improvizációról és zazenről, a zene mögött lévő szellemiségről, a különböző technikák veszélyeiről.
Riporter: Udvardi Márton (2024)
Oláh Szabolcs zenéjének karakterét a dallamokkal való különleges kapcsolata határozza meg, amelyek úgy áradnak teljes természetességgel, ösztönösen, hogy közben mindvégig hallatszik rajtuk az átgondoltság. Tizenöt éves korában váltott hegedűről gitárra, az pedig már idejekorán, a gimnáziumi évei alatt kiderült, hogy a zeneszerzésben tud igazán kiteljesedni. 2002-től aktív résztvevője a hazai jazz-életnek, 2012 óta hét szerzői albuma jelent meg zenekarvezetőként, valamint a Modern Art Orchestra előadásában.
(Fotó: Virág Stépán)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„Az én lázadásom: kicsinek maradni. Önkéntes egyszerűségnek hívják azt a felfogást, amire egyre többen rátalálnak. Nem aszkéta vagy remete életmódot kell elképzelni, itt is meg kell találni a nekünk tetsző középutat. Elsőre talán szokatlan lemondani a megszokott kényelemről, bőségről. Kis idő múlva pedig rádöbbenünk, hogy mégiscsak így élünk teljesebb, aktívabb életet. Ellentmondásnak tűnik, mégis igaz, de csak akkor derül ki, ha kipróbálod.”
Bozsaky Dávid tizenéves kora óta állít ki és foglalkozik fekete-fehér fotográfiával. Tanulmányait a Nagy Lajos király Magánegyetem művészettörténet szakán kezdte, miközben vendéghallgató volt az ELTE kulturális antropológia és a Miskolci Egyetem vizuális antropológia szakán. Két szemesztert végzett a Buddhista Főiskolán, végül a Szegedi Tudományegyetem néprajz és altajisztika szakán szerzett diplomát. Néprajzi fotográfiai munkásságának egy részét, csaknem 500 felvétel negatívjait a Néprajzi Múzeum Fotóarchívuma őrzi. Környezetvédelmi tematikájú fotókiállítása Élő Csönd címmel tekinthető meg a Kettőspont Színházban. Ennek apropójából készítettünk vele riportot.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
Művészek és a buddhizmus sorozatunkban Raboczki Balázs szaxofonművésszel beszélget Udvardi Márton indiai klasszikus zenéről, bansuriról, hagyományról, elmélyedésről.
1989-ben születtem Budapesten.
Fiatalon érdekelni kezdett a művészet, azon belül is a zeneművészet
minden ága, így végül szaxofon hangszeren kezdtem el tanulni Holéczy
Ákostól és Kollmann Gábortól.
Kezdetektől rabul ejtett a jazz zene improvizatív jellege, a zenészek
közötti kommunikáció és fúzió amit a hangfelvételeken és a színpadon
tapasztaltam, így tanulmányaimat is ennek érdeklődésében folytattam.
Gimnáziumi éveim alatt több zenei műfaj is érdekelt, tanultam gitározni is,
habár a szaxofon órák ezalatt is tartottak, továbbra sem hagytam abba és
rendszeresen vettem órákat Kollmann Gábortól.
Az érettségi után a Bartók Béla Konzervatóriumban tanultam tovább jazz
szakon. Itt megannyi tehetséges és izgalmas emberrel kerültem egy osztályba,
nagyon inspiráló és építő volt a társaságukban lenni, velük együtt tanulni a
zene még felfedezetlen régióit. Emellett kitűnő tanáraink voltak akik nagy
lelkesedéssel tanították a jazz és az improvizatív zene rejtelmeit, egyúttal
készítettek fel minket a Zeneakadémiára ahova fel is vettek elsőre a konzis
évek után.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen fejeztem be tanulmányaimat
ahol Borbély Mihály és Elek István mesterektől tanulhattam. Egy igazán
kiváltságos időszak volt az életemben, hogy ennyi fantasztikus mestertől
tanulhattam az évek során és habár a zene tanulása egy életen át tart, a biztos
alapokat nekik köszönhetem.
Jelenleg számos könnyűzenei és jazz formációban, illetve színházi
produkciókban dolgozom előadóként. Saját zenei érdeklődésem leginkább a
jazz és a világzene, azon belül is a klasszikus indiai zene világa, mely majdnem
olyan érdekfeszítő zenei nyelvezet számomra mint a jazz. Saját projektjeimben
is próbálom egyre jobban ötvözni ezt a két gondolkodásmódot.
Remélem a jövőben sikerül minél szélesebb körben kiterjesztenem azt az
örömöt és felszabadulást, melyet a zene ad számomra és ennek
megnyilvánulását nem csak az előadói karrieremen, de a pedagógián keresztül
is igyekszem a lehető legintenzívebben átadni a tanulóimnak.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
Várhelyi Judit ikebana művésszel beszélget Udvardi Márton a modern ikebanáról, Japánban töltött 2 évtizedéről, mesteréről, Takagi Suizenről, építészetről és sok minden másról.
Az Ikebana eredete
Az ikebana egyaránt köthető az ősi japán shinto vallás természetközeliségéhez és a buddhizmushoz. Az első virágkompozíciók a buddhista liturgia részét alkották; monumentális méretük igazodott a templomtér arányaihoz. A szigorú kompozíciós szabályok, a szimbólumok értelmezése egy titkos tanítás részeként szálltak mesterről tanítványra. Erre utal az ikebana másik megnevezése – kado, a ‘virágok útja’, a kozmikus egység, a belső harmónia felé vezető ösvény. A meditatív cselekvés segít meglátni a világ egységét és megélni a természet és az ember szimbiózisát.
Ikenobó Szenkei, a kiotói Rokkakudo templom főpapja a XV-ik században alapította a mai is működő Ikenobo virágrendező iskolát.
A XIV. században az ikebana széles körben elterjedt az arisztokrácia és a gazdag kereskedők körében, mint az elegáns lakótér egyik elengedhetetlen eleme.
Mára számos ikebana stílus alakult ki; a legismertebbek az Ikenobo, Enshu-, Sogetsu- és Ohara-ryu.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„Megtanultam szeretni magam. Sokáig nem voltam kedves és belátó önmagammal szemben…kinyitottam a szívem önmagam felé és elkezdett beáramolni egy csomó dolog, ami lehet, hogy addig is próbált beáramolni, csak lehet, hogy nem érzékeltem…ez egy hosszú önismereti út volt, le kellett menni a gödör aljáig, hogy észrevegyem, hogy itt valami nem működik rendesen.”
Beszélgetés Balogi Virággal, Erdőszéle jegyzetelőjével költészetről, művészetről, önismeretről.
Erdőszéli jegyzetek facebook oldala
Riporter: Bende Zsuzsanna (Művészek és a buddhizmus sorozat, 2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„A kreativitásunk megélése, az agyag érintése, formázása által meditatív állapotba kerülünk. Az alkotás, a létezés egy másik dimenzióját jelenti, ami kiszakít a megszokások, a monotonság ritmusából, negatív gondolataink, érzelmeink csapdájából. Ilyenkor képesek vagyunk megnyugodni, eltávolodni és másként nézni a problémánkra. Könnyebb működtetni a jobbik énünket is és egy másik nézőpontból tekinteni az életünkre. Fontos számomra, hogy nem használok korongot, szabad kézzel dolgozom indián technikák segítségével, melyeket 11 éves dél-amerikai utazásaim során sajátítottam el.”
Művészek és a buddhizmus sorozatunkban interjút hallhatnak Bertók Éva művészetterapeutával, keramikussal.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„Nekem nem kell egy adott számot hatvanhatszor tökéletesen előadnom, nem kell azt eladnom, hogy szexi vagyok és szabad, miközben a szívem hasad meg, hanem lehetek az, aki vagyok a jelenben, és ezt meg is mutathatom az embereknek. És az emberek érzik ezt az igazságot, és erre az igazságra reagálnak. És szeretném megtartani a zenében is ezt az igazságot, nem szeretnék hazudni, nem szeretnék én egy tökéletességet eladni, amikor én magam tökéletlen vagyok. De épp így vagyok tökéletes a tökéletlenségben”
Művészek és a buddhizmus sorozatunkban Fodor Réka énekessel beszélgettünk, aki zenei tanulmányain keresztül próbálja megérteni népének, illetve hazájának, Erdélynek a hagyományát. A zene mélyebb megértése végett zenész barátaival Madridba költözött, ahol a flamenco különleges ének technikáját, valamint a táncot tanulta. Énekesi karrierje mellett a ritmushangszerek: djarbuka, bongo, cajon, udu, ütőgardony világában is elmélyedt. Jelenleg olyan zenészekkel dolgozik, akikkel sikerül megvalósítani a pozitív zenei áramlást, ami az improvizáció varázslatos pillanatain keresztül nyilvánul meg. Koncertjeinek ragyogó eleme, amikor különleges énektechnikáját ütőhangszerével egy időben használja, illetve, amikor a zenétől tűzbe jőve táncra perdül.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
„Az élet mélysége, a láthatatlan világ, a sors, az élet és a lélek érdekelt mindig. Az érzésvilágunkkal kell tisztába jönni. Ha használnánk az intuíciónkat, sok mindentől megkímélnénk magunkat. Ha az érzelmi intelligenciánkon dolgoznánk, akkor nem bántanánk egymást. A kritikus gondolkodók táborához tartozom, ami nálam a vizsgálódást jelenti. Ami az elménkben folyik, az nem gondolkodás.”
Művészek és buddhizmus sorozatunkban ezúttal Szatmári Ildikó grafológus, fotóművésszel beszélgettünk.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
“Ez még mindig csak az elme …. ez még nem az .“
Budakeszi házában beszélgetünk Kerényi Róberttel jógáról, mestereiről Ganga Miráról és Zerkula Jánosról és a zenében bejárt útjáról.
Kerényi Róbertről:
“Az egyik legjelentősebb magyarországi népzenésznek tartom, akinek igen nagy érdeme van a csángó-zenekultúra Magyarországon való elterjesztésében.
Mint zenész-ember – és ember – abszolút hiteles és autentikus, aki mentes a zenei divatoktól.
{…}
Emberileg is nagyszerű, végtelenül szerény és életformájában is egyszerű, tiszta ember.”
Dresch Mihály
Riporter: Udvardi Márton (Művészek és a buddhizmus sorozat, 2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
Riporter: Bende Zsuzsanna (2020)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
Rainer Máté: Ihlet Keletről / alkotótáborok Kínától Malajziáig
Rainer Máté, Barcsay díjas képzőművésszel Buddha-képeiről, templomban mormoló szélekről, mosolygó malájokról beszélget Udvardi Márton.
Ázsia grafikai sorozata itt található
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
“tű fokán a végtelenben járok
fa odvában gesztenyére várok
azt kapom amit találok
egyszer majd hazatalálok”
Kenderesi Gabi a kultikus Kampec Dolores zenekar alapító tagja, énekesnője és szövegírója. 2022 Októberétől buddhista hitoktató általános iskolákban. Alkotási folyamatról, a jógikus útról és az oktatásról beszélgetett vele Udvardi Márton.
‘Égen-földön Családdal’
Hétvégi jógatábor Szóládon a jóga ásramban
Augusztus 11-13’Égen-földön’
jógatábor 11-15 éveseknek
Szólád, Augusztus 21-25
jóga, meditáció, kertészkedés, kirándulás, játékok, nevetés, barátokra találás, számháború, beszélgetés, olvasás, főzés
Érdeklődni: gabikenderesi@hotmail.com
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
” A fizika nem megalapozott, mert van egy magyarázati rendszere, amivel megmagyarázza a jelenségeket. Mármint a megfigyelhető, tapasztalható, mérhető jelenségeket akarja megmagyarázni. És meg is tudja magyarázni a fizikai törvényekkel. És ezzel meg is elégszik. Csakhogy: a fizikai törvények honnan vannak? Ráadásul valóságosak, vagy nem valóságosak? …Azok eredetére is kell magyarázat.
Ha a természeti törvények azok az állandó összefüggések, amik mindig és mindenhol fennállnak, akkor a természeti törvények eredetét akkor tudjuk megmagyarázni, ha a természeti törvények között is vannak összefüggések. …Egyetlenegy fizikus sem kíváncsi arra, hogy hogyan magyarázhatók a fizikai törvények, mert természetesnek veszik.”
Grandpierre Attila asztrofizikus, fizikus, csillagász, zenész, költő, tucatnyi könyv szerzője. Őt kérdeztük az élet lényegéről, a természet, a fizika, a biológia alaptörvényeiről, abban a reményben, hogy válaszai alapján beigazolódnak feltevéseink.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
” Tudsz énekelni (sőt élvezed). Kreatív vagy, az ötleteidet kidolgozod és megcsinálod. Feszültségmentes, érett párkapcsolatot teremtesz magadnak. Ha élveznéd ezt az életet, akkor a művészetből kiindulva az önismeret kacskaringós útjain jutunk el… hozzád. Neked miről szól a művészet? Ha unalmas kötelező olvasmányokról, görcsös kornyikálásról, béna firkálgatásról, akkor téged, látatlanul is barátom, alaposan átvertek. Átvertek és elvették tőled a leghatékonyabb önismereti eszközt: az alkotást.”
A Művészek és a buddhizmus című sorozatunkban Palya Beával, a Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas előadóművésszel, coach-csal beszélgettünk szexről, éneklésről, önismeretről és buddhizmusról.
Honlap: https://palyabea.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/PalyaBea
Riporter: Bende Zsuzsanna (2022)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram