Az ember néha olyan dolgokra bukkan egy fiók mélyén, amelyeket már maga is régen elfelejtett. Eltűntnek hitt jegyzetek, megsárgult papírlapok, régi hanghordozók, amelyek fölött elszállt az idő. Én is így találtam rá ezekre a kazettákra, és hirtelen visszarántottak egy korszakba, amelyben az egyik legizgalmasabb és máig legemlékezetesebb könyvírói megbízásomon dolgoztam.
A magyar könnyűzene legszebb, legsebzettebb, legigazabb csillagának életét dolgoztam fel Kovács Violetta kolléganőmmel karöltve, amely végül "Összetört szárnyak" címmel jelent meg Cserháti Zsuzsa életéről. (Akkoriban egyébként még Sándor András néven tevékenykedtem.)
A kötet rekordpéldányszámban fogyott el és amely azóta is hiánycikk még az Antikváriumokban is. Ám minden évben jelentkezik nálunk, a szerzőknél legalább két filmrendező vagy színházi dramaturg, aki mozivászonra vagy épp színpadra állítaná a könyvben olvasott sztorik alapján az életét.
Az anyaggyűjtés során felvett beszélgetések 2004-től folyamatosan készültek. Akkor még éltek azok, akik ismerték őt, akik ott voltak mellette, akik a magyar könnyűzene aranykorában együtt lélegeztek vele. Ők is legendák voltak.
Ezek a kazetták azonban többet jelentenek, mint egyszerű interjúkat vagy interjú-részleteket, amelyeket most közzéteszek. Ezek kordokumentumok. Egy letűnt világ utolsó visszhangjai. Hiszen sokan közülük már azok sincsenek köztünk, akik egykor meséltek Cserhátiról.
Ilyen volt Bradányi Iván is, Cserháti egyik legnagyobb slágerének, a fiús anyukák himnuszának, az "Édes kisfiamnak" a dalszövegírója is.
Óriási élmény volt találkozni vele. Nemcsak azért, mert ő maga volt a magyar zene történetének hőse és tanúja, hanem mert az a budapesti XI. kerületi lakás, ahol fogadott, olyan volt, mint egy kulturális múzeum. Lemezek, könyvek, régi kották, fekete-fehér fotók a legnagyobb magyar előadókról, külföldi sztárokról, akikkel valaha dolgozott. Egy olyan ember otthona, aki minden idegszálával a zenéből és a zenéért élt. Beszélgetni vele egy utazás volt a múltba, egy olyan időszakba, amikor még a daloknak súlya volt, és egy szövegíró szava is meghatározta, hogy egy dal örökzölddé válik-e vagy a feledés homályába süllyed.
A technika 2004-ben még nem tette lehetővé, hogy egy ilyen könyvírói munkán külön sávon, rádióminőségben rögzítsek egy beszélgetést – ma már így dolgozom –, így a 21 évvel ezelőtti felvételeken néha én is közbekotyogok. Ezt nézze el nekem a hallgató. (Engem is kurvára idegesít így utólag, de akkoriban fel sem tűnt.)
Egyébként biztos vagyok benne, hogy embertől soha nem hallottam annyiszor a "nem?" szót visszakérdezve, mint Bradányitól. Ha meghallgattad a felvételt, érteni fogod ezt a mondatot.
Következzen hát egy igazi égi időutazás a magyar popzene krónikásával, Bradányi Ivánnal, aki 2022-ben, 92 évesen hunyt el.
Lelkesen digitalizálom a többi megszólalót is, nagyon élvezem ezt az időkapszulának is beillő értékmentést. Ha szeretnél időben az új epizódokról értesülni, kérlek most iratkozz fel a csatornára!
(S. Miller András)
https://www.konyviras.hu/
https://smiller.hu/