Mit tehet az ember, ha tudja, hogy baj van – de mégsem tud nem remélni? Ebben a beszélgetésben Takács-Sánta András humánökológussal nem pusztán azt a kérdést feszegetjük, hogy megmenthető-e a világunk, hanem azt is, hogyan beszéljünk róla, és mit kockáztatunk azzal, ha túl hamar mondjuk ki: „nincsen remény.” A mélyalkalmazkodás teoretikusai szerint ideje elfogadni az összeomlást – nem puszta példázatként, hanem gyakorlati valóságként. András azonban más utat jár: ő a reményt nem vigasznak, hanem erkölcsi kötelességnek látja, sőt az egyetlen logikus álláspontnak.

A kérdés nem az, hogy ki naivabb – hanem az, hogy ki mer még gondolkodni akkor is, amikor már mindenki csak túlélni próbál.

Ez a beszélgetés nem egy ökopolitikai szeminárium és nem is erkölcsi prédikáció. Beszélgetésünk vezérfonala egy nyitott kérdés az ismeretlen jövőről – ahol a remény és a lemondás, az aktivizmus és a felismerés, a kultúra és az összeomlás között feszülő ellentmondásokat nem feloldani próbáljuk, hanem megérteni. Mert a filozófia nem válaszokat ad, hanem megnyitja a teret, amelyben kérdezni tudunk.

Takács-Sánta András

humánökológus, az ELTE habilitált egyetemi docense, szakigazgató

András a magyar humánökológia egyik legjelentősebb hangja: tanár, gondolkodó, közéleti értelmiségi, aki nem elégszik meg azzal, hogy a válságot diagnosztizálja – ő a „cselekvő remény” útját keresi. Pályája az egyetem katedrájától a kisközösségi mozgalmak terepéig ível: évtizedek óta kutatja és tanítja, hogyan élhetne az ember úgy, hogy ne pusztítsa a természetet, hanem erősítse azt. Írásaiban és könyveiben – a Közlegelők komédiájától a legújabb, A világ eleje című kötetig – arra hív, hogy a polikrízist ne végzetként, hanem lehetőségként értsük: mint ami esélyt ad arra, hogy új civilizációs mintákat teremtsünk.

Ez a beszélgetés róla is, de talán még inkább rólunk szól. Arról, hogy mit kezdhet egy közösség a remény és az ellenállás kettősével, lehet-e a válság korában hősi tett az együttműködés, az apró cselekvés, a lokális bátorság. András rámutat: a „válság” mindig egyszerre vég és kezdet. Abban hisz – és minket is erre tanít –, hogy a történelemnek ebben a „mitikus pillanatában” nem csak a politikusok, nem csak a tudósok, hanem mindannyian felelősek vagyunk. És hogy egy apró gesztus is, mint egy pillangó szárnycsapása, vihart kelthet – ha van bátorságunk és képzelőerőnk hinni benne.

Publikációi

A beszélgetésben említett könyvek:

Takács-Sánta András: Világeleje

Takács-Sánta András: A közlegelők komédiája

Takács-Sánta András: Paradigmaváltás?! Kultúránk néhány alapvető meggyőződésének újragondolása

Takács-Sánta András: Bioszféra-átalakításunk nagy ugrásai

Immanuel Wallerstein: Bevezetés a világrendszer-elméletbe

Andri Snaer Magnason: Időről és vízről

Michael E. Mann: Az új klímaháború

Martin Heidegger: Bevezetés a metafizikába

Aldous Huxley: Perennial Philosophy