
Október 3-án, a 15. Mozinet Filmnapokon premier előtt vetítettük az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmjét, az Árvát. A vetítés után közönségtalálkozót tartottunk, ahol Veiszer Alinda kérdezte a rendezőt többek között a személyes inspirációiról, apja, Jeles András történetéről, a történelem és személyes sors összefonódásáról és a gyermeki nézőpontról.
„Engem a történelmi folyamatok iszonyatosan érdekelnek. Mindig az érdekelt, hogy hogy tudom elvinni az embereknek, akik sokszor úgy néznek rá, mint valami képeslapgyűjteményre, hogy a történelem nem egy megkövült valami, hanem egy dinamikus dolog.”
Nemes arról beszélt, hogy filmjeiben a múlt mindig élő, személyes és jelen idejű. A történelmet nem múzeumi tárgyként, hanem az emberi létezés részeként látja.„Apám azt mondja, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.”
A rendező kiemelte, mennyire mélyen áthatja családja történetét a huszadik század tragédiája. Az Árva egyik gyökere ez a paradox mondat – a túlélés ára és az örökölt trauma egyszerre.
„Azt hiszem, az egész filmkészítői motivációm az, hogy ellene menjek ennek az örök titkokkal teli, ki nem mondott valóságnak.”
A rendező vallomása szerint filmjei – köztük az Árva is – a családi és történelmi tabuk feltörésének kísérletei. Szerinte a kimondás és a szembenézés az egyetlen út a feldolgozáshoz.ú
A beszélgetésben szóba kerül még:
- generációs traumák és azok öröklése,
- az identitás, árvaság, családkeresés,
- a kimondatlanság és integráció kérdése – egyéni és társadalmi szinten.A Mozinet hivatalos felületei:Facebook: https://www.facebook.com/mozinetInstagram: https://www.instagram.com/mozinetfilmekTikTok: https://www.tiktok.com/@mozinet.tiktokYouTube: https://www.youtube.com/@mozinetSpotify: https://open.spotify.com/show/0htXZSjWZEWWbXZh1mNEaU?si=09ead5da48724bd1Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/mozinet-nagyl%C3%A1t%C3%B3sz%C3%B6g/id1703103680Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy9lNzc3ZTlhYy9wb2RjYXN0L3JzcwWeboldal: https://mozinet.hu