Ebben a Mosoly pont adásban az étkezéshez való jó viszony kialakításának a fontosságáról, valamint az evészavar okairól is beszélgetünk két vendégünkkel, Bodon Judit dietetikussal és Majoros Andrea klinikai szakpszichológussal,gyermekdráma vezetővel.
Bár az evés lesz a téma, nem osztunk meg recepteket,nem sorolunk fel „superfood”-okat, nem osztályozunk ételeket a szén-hidrát tartalmuk alapján. A hangsúly az étkezési szokásainkon lesz! Tudjuk-e élvezni az ételeket, az étkezéssel közösen töltött családi időket? Mert bár fontos,hogy mi van a tányérunkon, de úgy tűnik még fontosabb, hogyan és milyen körülmények között, kikkel együtt fogyasztjuk el!
A műsorvezető ezúttal is Veress Dóra.
Találd meg a testi-lelki egyensúlyodat a #mosolyfutás segítségével! A program ötvözi a futást és a meditációt, így mozgás közben töltődhetsz fel. Ha szeretsz futni (vagy csak egyszerűen sétálni), érdemes kipróbálnod ezt az egyszerű gyakorlatsort, amely a Mosoly Alapítvány terapeutáinak tapasztalatain alapul!
Hogyan működik a #mosolyfutás?
A #mosolyfutás olyan önismereti módszerekre épít, mint a jóga, az autogén tréning, a meditáció, vagy a mindfulness, melyek alappillére a testi érzetekre irányuló, elfogadó figyelem, és a testben való tudatos jelenlét erősítése. Már az első gyakorlatoktól javulhat a koncentráció, a közérzet, az alvás minősége és csökkenhet a stressz-szint. Ráadásul a gyakorláshoz nem kell különösebb képzettség, az alapok bárki számára, egyszerűen elsajátíthatók.
Az aktív cselekvés és a mozgás öröme jól segítheti a testi érzetekre való koncentrálást, a stresszoldást és a feltöltődést. Kattints valamelyik hanganyagra és hallgasd meg bemelegítés előtt vagy közben!
Találd a testi-lelki egyensúlyodat a #mosolyfutás segítségével! A program ötvözi a futást és a meditációt, így mozgás közben töltődhetsz fel. Ha szeretsz futni (vagy csak egyszerűen sétálni), érdemes kipróbálnod ezt az egyszerűgyakorlatsort, amely a Mosoly Alapítvány terapeutáinak tapasztalatain alapul!
Hogyan működik a #mosolyfutás?
A #mosolyfutás olyan önismereti módszerekre épít, mint a jóga, az autogén tréning, a meditáció, vagy a mindfulness, melyek alappillére a testi érzetekre irányuló, elfogadó figyelem, és a testben való tudatos jelenlét erősítése. Máraz első gyakorlatoktól javulhat a koncentráció, a közérzet, az alvás minősége és csökkenhet a stressz-szint. Ráadásul a gyakorláshoz nem kell különösebb képzettség, az alapok bárki számára, egyszerűen elsajátíthatók.
Az aktív cselekvés és a mozgás öröme jól segítheti a testi érzetekre való koncentrálást, a stresszoldást és a feltöltődést. Kattints valamelyik hanganyagra és hallgasd meg bemelegítés előtt vagy közben!
Találd meg a testi-lelki egyensúlyodat a #mosolyfutás segítségével! A program ötvözi a futást és a meditációt, így mozgás közben töltődhetsz fel. Ha szeretsz futni (vagy csak egyszerűen sétálni), érdemes kipróbálnod ezt az egyszerű gyakorlatsort, amely a Mosoly Alapítvány terapeutáinak tapasztalatain alapul!
Hogyan működik a #mosolyfutás?
A #mosolyfutás olyan önismereti módszerekre épít, mint a jóga, az autogén tréning, a meditáció, vagy a mindfulness, melyek alappillére a testi érzetekre irányuló, elfogadó figyelem, és a testben való tudatos jelenlét erősítése. Már az első gyakorlatoktól javulhat a koncentráció, a közérzet, az alvás minősége és csökkenhet a stressz-szint. Ráadásul a gyakorláshoz nem kell különösebb képzettség, az alapok bárki számára, egyszerűen elsajátíthatók.
Az aktív cselekvés és a mozgás öröme jól segítheti a testi érzetekre való koncentrálást, a stresszoldást és a feltöltődést. Kattints valamelyik hanganyagra és hallgasd meg bemelegítés előtt vagy közben!
Találd meg a testi-lelki egyensúlyodat a #mosolyfutás segítségével! A program ötvözi a futást és a meditációt, így mozgás közben töltődhetsz fel. Ha szeretsz futni (vagy csak egyszerűen sétálni), érdemes kipróbálnod ezt az egyszerű gyakorlatsort, amely a Mosoly Alapítvány terapeutáinak tapasztalatain alapul!
Hogyan működik a #mosolyfutás?
A #mosolyfutás olyan önismereti módszerekre épít, mint a jóga, az autogén tréning, a meditáció, vagy a mindfulness, melyek alappillére a testi érzetekre irányuló, elfogadó figyelem, és a testben való tudatos jelenlét erősítése. Már az első gyakorlatoktól javulhat a koncentráció, a közérzet, az alvás minősége és csökkenhet a stressz-szint. Ráadásul a gyakorláshoz nem kell különösebb képzettség, az alapok bárki számára, egyszerűen elsajátíthatók.
Az aktív cselekvés és a mozgás öröme jól segítheti a testi érzetekre való koncentrálást, a stresszoldást és a feltöltődést. Kattints valamelyik hanganyagra és hallgasd meg bemelegítés előtt vagy közben!
Ebben a Mosoly pont podcast adásban a fizikai aktivitás lesz a fókuszban.
Az adást meghallgatva számos kérdésre kaphatunk választ. Mi a különbség a fizikai aktivitás és az edzés között? Mit jelent az „active living” kifejezés? Miért fontos az életen át tartó mozgás? Sőt, tippek hangoznak el arra vonatkozóan is, hogyan lehet jóvá tenni a 8 órás ülő munkával járó inaktivitás káros következményeit.
A műsorvezető ezúttal is Veress Dóra, aki az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán oktató Urbán Róberttel, valamint Dr. Korbai Hajnal pszichológussal, tánc- és mozgásterapeutával beszélget.
Az adás témája: Milyen az elég jó alvás? Mitől alszunk jól? Mikortól beszélünk alvászavarról? Mit tehetünk a jó alvásunkért?
Műsorvezető: Veress Dóra
Vendégek: Dr. Purebl György pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatója és a Mosoly Alapítvány terápiás munkatársa Dr. Korbai Hajnal, pszichológus, tánc-és mozgásterapeuta
Mosoly pont – ahol a művészet és a terápia találkozik.Őszinte, nyílt, egyszerű beszélgetések a Mosoly Alapítvány terápiás munkájáról terapeutákkal és művészekkel.
A mai adásban zenélni fogunk, az elején konkrétan is! Utána pedig arról beszélgetünk hogyan működik a zene terápiás környezetben. Veress Dóra műsorvezető két vendége ezúttal Stáncz Nikolett zeneterapeuta és a Belga együttesből Bauxit, azaz Kékesi Balázs.
Mit szabadít fel a zene a beteg gyerekben? Mit tesz „kiénekelhetővé” egy dal? Miért a csúnya szavaké a főszerep a kórházi ágyak mellett születő dalokban? És mi mindent énekelhetnek ki a gyerekek egyetlen szóval is? Ezekre mind választ kapunk ebben a beszélgetésben!
2022-ben a 25 éves Mosoly Alapítvány egy mini podcastsorozatban mutatta be azokat a módszereket, amelyekkel a Mosoly-terapeuták dolgoznak. Mivel ezek művészet terápiák, ezért az alkotás folyamatát két szempontból is vizsgáljuk: hogyan dolgozik vele a terapeuta és hogyan dolgozik vele a művész.
Mosoly pont – ahol a művészet és a terápia találkozik. Őszinte, nyílt, egyszerű beszélgetések a Mosoly Alapítvány terápiás munkájáról terapeutákkal és művészekkel.
A mai adásban a meséről, a mesék erejéről beszélgetünk. Mit tudnak a népmesék, miben más a mű mese vagy a kortárs mese, és mire jó és ki mondja el az én-meséket? Megrendítő pillanatokat élhetünk át a mai adásban, amelyek a mesék, a történetek erejét bizonyítják. Veress Dóra vendégei ezúttal Szinetár Dóra színésznő, énekesnő valamint Erős Nikoletta klinikai gyermek-szakpszichológus, Metamorphoses meseterapeuta.
2022-ben a 25 éves Mosoly Alapítvány egy mini podcast sorozatban mutatta be azokat a módszereket, amelyekkel a Mosoly-terapeuták dolgoznak. Mivel ezek művészet terápiák, ezért az alkotás folyamatát két szempontból is vizsgáljuk: hogyan dolgozik vele a terapeuta és hogyan dolgozik vele a művész.
Mosoly pont – ahol a művészet és a terápia találkozik. Őszinte, nyílt, egyszerű beszélgetések a Mosoly Alapítvány terápiás munkájáról terapeutákkal és művészekkel.
Miről árulkodik, ha valaki nem tud veszteni? Vagy ha éppen csal játék közben? Miért szeretünk játszani? Ezekről mind szó esik a Mosoly pont legújabb adásában, amelyben Veress Dóra műsorvezető beszélget Dr. Szentes Annamária klinikai szakpszichológussal és Till Attila műsorvezetővel, riporterrel.
2022-ben a 25 éves Mosoly Alapítvány egy mini podcast sorozatban mutatta be azokat a módszereket, amelyekkel a Mosoly-terapeuták dolgoznak. Mivel ezek művészet terápiák, ezért az alkotás folyamatát két szempontból is vizsgáljuk: hogyan dolgozik vele a terapeuta és hogyan dolgozik vele a művész.
Mosoly pont – ahol a művészet és a terápia találkozik. Őszinte, nyílt, egyszerű beszélgetések a Mosoly Alapítvány terápiás munkájáról terapeutákkal és művészekkel.
Ecset vagy ceruza, kréta vagy festék, színes vagy monokróm – elsőre egyszerűnek tűnő választásai lehetőségek, pedig már ezek az apróságok is sokat elárulhatnak az alkotó érzelmeiről vagy arról, hogy éppen milyen elakadással küzd. A mai adásban Rábainé Domszky Zsófia okleveles pszichológussal, képzőművészet-terapeutával és Lőrincz Réka kortárs ékszertervezővel beszélgetünk.
2022-ben a 25 éves Mosoly Alapítvány egy mini podcast sorozatban mutatta be azokat a módszereket, amelyekkel a Mosoly-terapeuták dolgoznak. Mivel ezek művészet terápiák, ezért az alkotás folyamatát két szempontból is vizsgáljuk: hogyan dolgozik vele a terapeuta és hogyan dolgozik vele a művész.
Mosoly pont – ahol a művészet és a terápia találkozik. Őszinte, nyílt, egyszerű beszélgetések a Mosoly Alapítvány terápiás munkájáról terapeutákkal és művészekkel.
Az első adásban a gyermek pszichodrámával foglalkoztunk. Mit tesz hozzá az átalakuláshoz egy kellék, milyen mélységekig juthatunk el a játék során, miben segít a pszichodráma a gyerekeknek? Veress Dóra műsorvezetőnek ezen kérdések megválaszolásában segít Majoros Andrea klinikai szakpszichológus, családterapeuta valamint Simon Kornél, színész, rendező.
Merüljünk el együtt a pszichodráma „mintha” világában!