
A küldetésemnek érzem, hogy csodálatos történeteket találjak ki, melyek az óvodás gyerekek mindennapjait megszépítik, és az anyukák életét néhány szabad pillanattal ajándékozzák meg. Hiszem, hogy a meséknek ereje van – képesek megérinteni a szívet, útmutatást adni az érzelmek világában, és emlékeztetni arra, ami igazán fontos. Olyan értékeket szeretnék átadni, mint a természet szeretete, a figyelmesség, az együttérzés, a másik meghallgatása – mert ezek a gyökerek segítenek felnőttként is átvészelni a nehezebb időszakokat.
A rövid, mégis mély mondanivalóval átszőtt történetek segíthetnek megállni egy pillanatra, és újra hinni a jóban, a csodákban, a természet erejében. A meséim gyakran a természetben játszódnak – ismerős helyeken, mint a Bakony erdei ösvényei, a Gyilkos-tó környéke vagy épp Fenyőfő varázslatos ősfenyvese. Ezek nem csupán színterek, hanem a lelki béke forrásai, gyógyító terek, melyek megtanítanak megfigyelni, jelen lenni, és kapcsolódni önmagunkhoz.
A karácsonyi mesémben – ahogy a legtöbb történetemben is – központi szerepet kap az együttlét, a közös élmények, az érzelmek megélése. A kisfiú és barátai, a ló, a róka, a cica és a borzcsalád közösen készülnek az ünnepre. A karácsonyfa díszítésétől a mézeskalács illatáig, a hógolyózástól az éneklésig minden pillanat a szeretetről és az elfogadásról szól. Még akkor is, amikor a gyönyörű üvegdíszek összetörnek, a kisfiú nem haragszik – inkább felismeri, hogy az emlékek nem tárgyakhoz kötődnek, hanem a közös pillanatokhoz, a nevetéshez, az ölelésekhez.
Ez a mese – akárcsak a többi – lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy érzelmeket dolgozzanak fel, megértsék a világot, miközben szórakoznak. Az anyukák pedig pár percre fellélegezhetnek, míg a gyermekeik egy meleg, biztonságos történetbe burkolóznak. Ez a néhány perc nemcsak mese – egy csepp varázslat a hétköznapok forgatagában. És ha csak egyetlen gyermek is mosolyogva alszik el egy ilyen történet után, már megérte.