Tisztátalan lélek – újszövetségi példaesetek

A lélek szó helyei, legtöbbször tisztátalan lelkek, Jézus gyógyításai, példabeszédei kapcsolatában tűnik fel (Mk. 7,24-30; Mt. 15,21-28). A varázslás szigorú tilalma (5Móz 18,10; 1Sám 15,23; vö. 4Móz 23,23). Az Ószövetségben alig van nyoma a démonhitnek (ld. pl. 1Sám 28,13; Ézs 13,21; 34,14). A démonokat, Isten Szentlelkének ellentéteként, a tisztátalanság lelkének nevezték. A tisztátalan lelkek sokféle módon árthatnak az embereknek. Az Újszövetségben gonosz léleknek is nevezi. Ezek általában betegséget okozó démonok, noha az Újszövetség nem mindig a démonokat tartja a betegség okozóinak (Mt 12,28; Mk 5,5; Lk 13,11; ApCsel 10,38). A megszállottakról szóló történetekben az ember személyisége törik össze (Mt 12,28; Mk 5,5). A démonok különleges tudásuk birtokában tudják azt Jézusról, hogy ő az Isten szentje (Mt 8,29; Jak 2,19). Az evangéliumok feljegyzéseiben több olyan történet olvasható, amikor Jézus a gyakorlatban mutatja be azt a helyzetet, amikor a tisztátalan léleknek el kell menni, ki kell menni a megszállott emberből. (Mk. 9,25-27.) A tisztátalan lélek távozásának módja bizonyítja, hogy nem jókedvében távozik.