
A Budapest-Bamako egy közös jótékonysági túra és versenyBudapesttől Bamakoig. A korai Afrikai rallyk kalandját és hangulatát idéző futamon ismét rajthoz áll egy fehérvári csapat 2026 januárjában. Azt, hogy ez az út nem egy könnyed hétvégi autózás, jól tudja az ÖKK Podcast két vendége is, akik nem először vágnak neki az útnak – egészen pontosan, kettőjük közül az egyikük. Az, hogy a Garamvölgyi Zoltán – Halmi István párosból miért csak utóbbi járta végig a 9500 km-t, egy életre szóló tapasztalatot szerezve, kiderül az adásból. Csakúgy mint az, hogy István a „Soha többet!” felkiáltó mondatot milyen gyorsan cserélte le, a „Hajrá! Indulás!”-ra, és kezdték el ismét közösen az újabb út szervezését. A beszélgetésben szó lesz arról is, hogyan csatlakozhatnak a hallgatók a jótékonysági túrához, mivel támogathatják a Szenegálban és Sierra Leonéban élő gyerekek tanulását, valamint minek örülnek a magyar Afrika-kutatóról elnevezett, Torday Emil Általános Iskola diákjai, az a több száz gyermek, akiknek a tanulás az egyetlen esélyük egy jobb jövőre. A Halmi István – Garamvölgyi László alkotta HunGarian Caravan jótékony célú küldetéséhez a nagy támogatók, cégek, vállalkozások pénzbeli adományát az Alba Amatőr KSE 11736006-21455285-00000000 számláján(Közlemény: Bamako), illetve a magánadományokat az Eagleteam15 számlájára 10029008-93489306-07334515 (Közlemény: Bamako) köszönettel fogadják.