Sziva Balázzsal nemcsak a Romantikus Erőszakról, de a Ferencvárosról és a magyar válogatott vb-esélyeiről is beszélgetett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője társaságában Lipták Tamás műsorvezető A pálya jobboldala legújabb adásában.
Márciusban utoljára csap majd a húrok közé a Romer, ennek kapcsán felidéztük a zenekar történetét és meghatározó pillanatait, így azt is megtudhatjuk, hogy az alakulásuk után alig egy évvel hogyan kerültek a Sziget Fesztiválra. A száraz tények mellett persze a tartalom mellett sem mehettünk el, így szóba került az is, mit jelent a rendszerváltás utáni generációknak egy-egy Romer-sláger.
Sziva Balázs életének másik meghatározó eleme a zene mellett a labdarúgás, így nem kerülhető meg vele kapcsolatban a Ferencvároshoz fűződő viszonya, és mivel két igen fontos selejtező előtt áll a magyar válogatott az örmények és az írek ellen, így a világbajnokságra való kijutásunk esélyeinek latolgatása sem maradhatott ki a műsorból.
All content for Jelen Podcast is the property of Magyar Jelen and is served directly from their servers
with no modification, redirects, or rehosting. The podcast is not affiliated with or endorsed by Podjoint in any way.
Sziva Balázzsal nemcsak a Romantikus Erőszakról, de a Ferencvárosról és a magyar válogatott vb-esélyeiről is beszélgetett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője társaságában Lipták Tamás műsorvezető A pálya jobboldala legújabb adásában.
Márciusban utoljára csap majd a húrok közé a Romer, ennek kapcsán felidéztük a zenekar történetét és meghatározó pillanatait, így azt is megtudhatjuk, hogy az alakulásuk után alig egy évvel hogyan kerültek a Sziget Fesztiválra. A száraz tények mellett persze a tartalom mellett sem mehettünk el, így szóba került az is, mit jelent a rendszerváltás utáni generációknak egy-egy Romer-sláger.
Sziva Balázs életének másik meghatározó eleme a zene mellett a labdarúgás, így nem kerülhető meg vele kapcsolatban a Ferencvároshoz fűződő viszonya, és mivel két igen fontos selejtező előtt áll a magyar válogatott az örmények és az írek ellen, így a világbajnokságra való kijutásunk esélyeinek latolgatása sem maradhatott ki a műsorból.
A Nyílt Sisak legújabb adásában Gulyás Anita Kukorelly Endre íróval, Schiffer András ügyvéddel, Kacsoh Dániellel, a Mandiner főszerkesztő-helyettesével és Lipták Tamással, a Magyar Jelen újságírójával beszélgetett.
Az adásban szóba került Magyar Péter és Toroczkai László közösségi platformokon zajló konfliktusa, valamint az, hogyan vált a vérvonalvád a Tisza Párt politikai fegyverévé.
A résztvevők arról is beszéltek, mit jelent, ha egy politikai szereplő világnézet helyett múltbeli rokoni kapcsolatokra építi kampányát, és miért nem áll ki Magyar Péter vitázni a Mi Hazánk elnökével.
Szó volt arról, miért bélyegzik Magyar Péterék a Mi Hazánkat „fideszes szatellitpártnak”, és részletesen kifejtették vendégeink Toroczkai László Facebook-kitiltásának ügyéről alkotott véleményüket is, valamint azt, hogy a technológiai óriáscégek döntései miként befolyásolhatják a magyar politikai versenyt és a 2026-os választások tisztaságát; milyen következményekkel járhat, ha a legnagyobb közösségi felületekről politikai szereplőket tiltanak le, miközben szólásszabadságot hirdetnek ezek a platformok.
Jelen Podcast