Magyar Örökség díjjal és Prima Primissima díjjal elismert, idén pedig Kossuth-díjjal kitüntetett cimbalomművésszel, Balogh Kálmánnal beszélgettünk. Kálmán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, szerte a világon muzsikált már Lisszabontól New Yorkig, népzenészekkel, szimfonikus és jazz zenekarokkal, kortárs együttesekkel. Turnézott a brooklyni, illetve a miami Philharmonic Orchestrával, játszott a Carnegie Hallban a Philadelphia Orchestrával. Filmzenében is játszott, Francis Ford Coppola filmjében. Saját alapítású zenekara, a Gipsy Cimbalom Band 1993 óta sikerrel zenél a világban. Száznál is több lemez közreműködője.
"… volt egy bokszoló cimbalmos, félelmetes erővel ütötte a cimbalmot. Akkor szembesültem azzal, hogy a románok úgy használják a cimbalmot, mint rockdobosok.
… ha azt mondjuk, hogy a Sebő, Halmos, Muzsikás voltak az első generáció, akkor én utána közvetlenül a következő generáció voltam. 1975 környékén kezdtem ezekkel a zenékkel foglalkozni.
… hogy ébredtem rá arra, hogyan is kell díszíteni? A nagybátyám hozott egy Tony Jordache lemezt. Én azt ronggyá hallgattam, arra ugráltam és táncoltam otthon. Van rajta egy hóra, ami annyira megtetszett nekem, hogy lekottáztam. Lejátszottam, de nem úgy szólt. Nem értettem, mérges lettem, játszottam így meg úgy… és egyszer csak megszólalt az a huhogó hang, ahogy a Balkánon díszítenek. Ez a visszacsapó szekund.
… akkor még létezett a vasfüggöny, és keletről szinte csak a magyarok tudtak behatolni a vasfüggönyön túlra. Mi azt a nagy Nyugat-Németországot végigjártuk. Óriási dolog volt látni, hogyan működik a szabad világ.
… a világzenét egy olyan konyhának képzeljük el, ahol a meghatározott elemekből főzöl valami újat. Nem jó, ha csak összemosni tanulunk meg. Megkülönböztetni is tudni kell és el kell tudni dönteni, hogy én mit akarok csinálni.
… a népzene soha nem volt autentikus folklór. Képzeljünk el egy falu közösséget, és ott van egy zenekar. A zenekar játszik a falunak és a környékbelieknek, románoknak, magyaroknak, cigányoknak, zsidóknak. Beolvasztanak mindent, modernnek kell lenniük, mert hogyha a közönség azt kéri, akkor ők azt kell, hogy játsszák. A korral kell haladniuk amellett, hogy megőrizték a hagyományt.
… az a baj nálunk a világzenével, hogy nekünk nincs közösségünk. Egy faluhelyen a zenekar tudta, hogy kinek mit muzsikál, hogyan, miért, mennyiért. És azt is tudta, hogy ez az új dallam kell-e nekik, vagy nem. Mert megmondták. Mi, a világzenészek, akik elkezdtük ezt a folklórt átdolgozni a mi szájunk íze szerint, visszaigazoló közeg nélkül maradtunk. A mi közönségünk egy nagyon tág közösség, akikkel nem élünk együtt. Annak a közösségnek nincs saját ősi kultúrája, amit ő hozott a saját nagypapájától.
A műsorban hallhatjuk a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band felvételeit.
A podcast az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával készült.