
Folytatjuk a beszélgetést Trom Katával arról, hogy lehet-e tervezni az „OTTHONT” és ebben a fázisban már alkalmazhatóak-e a „TÉR-LÉLEK-TAN” elvei? Az otthon az a hely ,ahová megérkezünk, ahol feltöltődünk, ahol inspirálódunk, ahol biztonságban tudjuk magunkat egyszóval a hely, ahol lényegünket és intim életünket éljük meg.
Nem mindegy tehát, hogy milyen hangsúlyt fektetünk erre a tervezés során. Az, hogy a megépült házunk mint élettér otthonként tud-e szolgálni abban fontos szerepe van az építésznek de bizony nagyrészt a mi felelősségünk.
A mai beszélgetés azt taglalja, hogy lehet-e ezt tervezni vagy az a használat során velünk együtt fejlődő folyamat eredménye lehet csak. Kata szerint egy lakás csak lakva válhat otthonná. Minősége rajtunk áll, mentalitásunkon és szokásrendszereinken múlik.
István véleménye az, hogy a ház tervezés lényege abban áll, hogy olyan térkapcsolatokat kell létrehozni, ami magába rejti az otthonteremtés lehetőségét. Kérdés, hogy van-e recept erre vagy el kell fogadni, hogy ahány ember, annyi szokás és ház.
Kata és István szerint a tervezési folyamat lényege az, hogy fel kell tárni önnön lényegünket az építésszel való közös munka során, hogy létre tudjunk hozni egy otthon kialakítására alkalmas életteret.