Ebben a fejezetben kifejezetten a Langer-tanulmány első részének tartalmára koncentrálunk. 

Ott a pszichiáter azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan látta magát Hitler.

Langer azzal kezdi, hogy Hitler meg volt győződve arról, hogy ő a legnagyobb ember a földön aki valaha élt a klasszikus nárcisztikus értelemben. Minden bizonnyal igaz, hogy ez egy teljesen normális kifejezés azon emberek körében, akik mások felett akarnak állni, de ez az átlagosnál többször találjuk a politikusok körében és az is mindegy, melyik politikai párthoz tartozik a politikus.

Langer időrendben írja le Hitler fejlődését dobosból, szerény emberből, aki nem törekedett címekre, majd a „pusztában síró hangra”, mint az Újszövetségben, végül 1924-ben a landsbergi börtönben szerepe 180 fokkal megváltozik, Rudolf Hess először „Führernek” nevezi. Hitler számos korábbi társa megerősíti Hitler külső megjelenésének átalakulását.