Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az elhízás világszerte terjedő járvány.
A legújabb klinikai kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy az elhízás okát az emésztőrendszerben kell keresni, hiszen a szénhidrát és zsír anyagcserénk, de még a szteroid hormonjaink metabolizmusa is itt zajlik le.
Amikor táplálkozunk, egyúttal az emésztőrendszerünk baktériumait is tápláljuk, de nem mindegy mely törzseket, hiszen nem csak a testsúlyunk, hanem az egészségünk is függ tőle.
Az elhízásért felelős Firmicutes baktériumok hatására hatékonyabban tudjuk kivonni a zsírokból és a cukrokból az energiát, serkentik a máj triglicerid termelését, tehát több kalória tárolására kényszerítik a testet, melynek következménye a zsírpárnák kialakulása.
Ugyanakkor a klinikai tesztek kimutatták, hogy a némely Firmicutes típusú baktériumok endotoxinokat, méreganyagokat is termelnek. Ezen méreganyagok lassú, krónikus gyulladásokat okoznak a teljes szervezetben. Ennek is köszönhető a metabolikus-szindróma kialakulása, ami elsősorban zsigeri, hastájéki elhízáshoz vezet.
A FATBOND egyedülálló súlycsökkentő világújdonság és az egyetlen 5 az 1-ben termék.
Receptúráját kutató farmakológusok fejlesztették ki.
A négyszeres kalóriagátló hatást kombinálja a fogyasztó bélflóra kiegyensúlyozásával.
A három szabadalommal védett, prebiotikus hatású növényi rost-komplexnek köszönhetően olyan természetes vegyületek szabadulnak fel a vastagbélben, amelyek megakadályozzák a hizlaló, Firmicutes típusú baktériumok túlszaporodását, és segítik a jótékony, változatos, fogyasztó bélflóra kiegyensúlyozását!
A világon egyedülálló módon a FATBOND klinikai vizsgálatokkal igazoltan 30%-al képes csökkenteni a hizlaló Firmicutes baktériumok arányát, már 48 óra alatt!
Magas gyártási minősége és előállítási technológiája miatt Orvostechnikai eszköz minősítést kapott az Európai Unió-ban.
Így végre a fogyni vágyóknak nem csak a jojó-diéta marad átmeneti megoldásként, hanem az elhízás egyik jelentős oka szűnik meg a FATBOND használata során.
Ezért a FATBOND a fogyás új dimenziója!
All content for Fatbond - a fogyás új dimenziója is the property of Bond, FatBond and is served directly from their servers
with no modification, redirects, or rehosting. The podcast is not affiliated with or endorsed by Podjoint in any way.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az elhízás világszerte terjedő járvány.
A legújabb klinikai kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy az elhízás okát az emésztőrendszerben kell keresni, hiszen a szénhidrát és zsír anyagcserénk, de még a szteroid hormonjaink metabolizmusa is itt zajlik le.
Amikor táplálkozunk, egyúttal az emésztőrendszerünk baktériumait is tápláljuk, de nem mindegy mely törzseket, hiszen nem csak a testsúlyunk, hanem az egészségünk is függ tőle.
Az elhízásért felelős Firmicutes baktériumok hatására hatékonyabban tudjuk kivonni a zsírokból és a cukrokból az energiát, serkentik a máj triglicerid termelését, tehát több kalória tárolására kényszerítik a testet, melynek következménye a zsírpárnák kialakulása.
Ugyanakkor a klinikai tesztek kimutatták, hogy a némely Firmicutes típusú baktériumok endotoxinokat, méreganyagokat is termelnek. Ezen méreganyagok lassú, krónikus gyulladásokat okoznak a teljes szervezetben. Ennek is köszönhető a metabolikus-szindróma kialakulása, ami elsősorban zsigeri, hastájéki elhízáshoz vezet.
A FATBOND egyedülálló súlycsökkentő világújdonság és az egyetlen 5 az 1-ben termék.
Receptúráját kutató farmakológusok fejlesztették ki.
A négyszeres kalóriagátló hatást kombinálja a fogyasztó bélflóra kiegyensúlyozásával.
A három szabadalommal védett, prebiotikus hatású növényi rost-komplexnek köszönhetően olyan természetes vegyületek szabadulnak fel a vastagbélben, amelyek megakadályozzák a hizlaló, Firmicutes típusú baktériumok túlszaporodását, és segítik a jótékony, változatos, fogyasztó bélflóra kiegyensúlyozását!
A világon egyedülálló módon a FATBOND klinikai vizsgálatokkal igazoltan 30%-al képes csökkenteni a hizlaló Firmicutes baktériumok arányát, már 48 óra alatt!
Magas gyártási minősége és előállítási technológiája miatt Orvostechnikai eszköz minősítést kapott az Európai Unió-ban.
Így végre a fogyni vágyóknak nem csak a jojó-diéta marad átmeneti megoldásként, hanem az elhízás egyik jelentős oka szűnik meg a FATBOND használata során.
Ezért a FATBOND a fogyás új dimenziója!
Klinikai vizsgálatok és szakirodalmi cikkek sora foglalkozik a bélbaktériumok egészségünket alapjaiban befolyásoló hatásairól. Eddig teljesen ismeretlen információk látnak napvilágot arról, hogy a bélflórának milyen kiemelkedően fontos hatása van testünk és lelkünk egészségére.
Megfelelő összetételű bélflóra nélkül, nincs sikeres fogyás, vonzó megjelenés és ragyogó bőr - ha nem is az akadémikus orvoslás lassan őrlő malmaiban, de azért ez már évek óta közismert. Aki sikeresen szeretne fogyni vagy tartani az általa ideálisnak tartott súlyt, nem érhet célhoz a bélflóra jelentős változtatása nélkül. Ezen teória tudományos körökben már bizonyított és teljesen egyértelmű, s lassan beszivárog a köztudatba néhány professzor fanyalgása ellenére is.
A folyamatosan érkező kutatói eredmények azonban már a fenti állításon is jelentősen túlmutatnak. Egyértelműen bizonyítják, hogy közvetlen összefüggés van a bélflóránk és az agyunk működése között.
A bolygóideg (nervus vagus) testünk legnagyobb paraszimpatikus idege, amely közvetlen kapcsolatot biztosít bélflóránk és az agyunk között. A bélflóránk sok milliárd baktériuma mintegy liftezve a bolygóidegen, közvetlenül az agyunkba is fel tud jutni. Így aztán lassan már abban sem lehetünk biztosak, hogy mi kívánjuk annyira azt a pazar süteményt, a hidegen habzó sört vagy csak a bennünk élő baktériumok, amelyeknek a túléléshez és szaporodáshoz éppen ezekre a vágyott anyagokra van szükségük!
Egy nemrégiben publikált új klinikai vizsgálat, a Flemish Gut Flora Project, nem kevesebbet állít, minthogy közvetlen összefüggés van a bélflóránk és idegrendszerünk egészsége között. A vizsgálatban 1054 depresszióban szenvedő ember vett részt, s egyértelműen bebizonyosodott, hogy a depressziósok bélflórájából teljesen hiányzik két baktériumtörzs: a Coprococcus és a Dialister. Ezek hiányában az antidepresszáns kezelések is nagyon mérsékelt eredménnyel jártak. Visszatelepítésük a bélflórába ezért rendkívül fontos lenne a depresszió gyógyítása szempontjából.
Ezzel persze rátapintottak a jóléti társadalmakban élők egyik legnagyobb problémájára, nevezetesen az egyre kevesebb baktériumtörzset tartalmazó bélflórára. Az összefüggés nagyon egyszerű: minél diverzifikáltabb a bélflóra, azaz minél többféle baktériumot tartalmaz, annál egészségesebbek vagyunk testileg és lelkileg is. Tehát aki szeretne javítani közérzetén, hangulatán, vagy legyőzni a depressziót, annak célszerű nagy hangsúlyt fektetni a bélflóra normalizálására is.
Emellett persze sikerülhet leadni a felesleges kilókat, javítani számos, eddig akár gyógyíthatatlannak minősített autoimmun betegségen is.
A piacon már elérhető olyan termék, amely jelentősen tudja befolyásolni a bélflóra összetételét és ezzel párhuzamosan egészségünket is új alapokra tudjuk helyezni.
A klinikai vizsgálatok értelmében egyre inkább bebizonyosodik, ha szedünk is PRObiotikumokat, de nem biztosítjuk a vastagbélben a megfelelő életkörülményeket a számunkra jó bélbaktériumoknak, azok nem tudnak életben maradni és megfelelő mennyiségben elszaporodni.
Kiemelt fontossága van a PREbiotikumoknak. A speciális, emészthetetlen növényi rostok olyan természetes vegyületeket szabadítanak fel a vastagbélben, amelyek ellehetetlenítik a számunkra ártalmas baktériumcsaládokat és kiegyensúlyozzák a jótékony bélflórát a különböző baktériumok „létfenntartási körülményeinek” támogatásával.
Fatbond - a fogyás új dimenziója