
A DEPO triatlonos podcast már korábban is megszólaltatott jópár triatlon Legendát, akik egytől-egyig megemlítették az Ötpróba kihívást, amely, mint első lépcsőként ott szerepelt a triatlonistává válásuk elején.
A mai műsort ennek a mozgalomnak szenteljük, vendégemmel dr. Szélpál Tamással aki jeleneg a vezetője ennek több mint 40 éves múlttal rendelkező szabadidős pontgyűjtő rendeszernek.
Visszamegyünk egészen a kezdetekig, és sorra vesszük a Ötpróba fejlődésének mérföldköveit: hogyan alakult ki, mik voltak az első kihívások, kik voltak a szereplők, hova fejlődött napjainkra ez a szabadidősportokat tömörítő Olimpiák köré épülő vállakozás.
Sok kérdés, sok válasszal, tartsatok velünk ma is!