"Oktatni jó, emberekkel foglalkozni jó, embereknek segíteni nagyon- nagyon jó és én most ezt tehetem, a helyemen vagyok!"
Dr. Nyitrai Imre PhD szociológus, szociálpolitikus, coach, egyetemi oktató, korábbi helyettes államtitkár.
Papp Lajos 1948. március 21-én született a Baranya megyei Aranyosgadányban. A Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Pécsi Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója, a Kaposvári Egyetem professor emeritusa. A Magyar szívsebészet legendás alakja. Beszélgettünk kitartásról, hitről, elhívásról, a gyógyításba vetett hitről, vezetésről.
Pszichiáter, addiktológus, felépülő függő. Saját bevallása szerint ADHD-s és folytonos útkereső. Szakmájában a közösségi pszichiátriai modell képviselője és lelkes alkalmazó- megújítója. 2001 és 2024 között a Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztálynak munkatársa, 10 éven át osztályvezető főorvosa. 2024-től a Boldog Gellért Pszichiátriai Szakkorház stratégiai igazgatója és sztályvezető főorvosa. Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet ADHD Ambulanciájának alapítója. Több tudományos ársaság tagja, magyar és angol nyelven is oktat a felsőoktatásban és orvostovábbképzésben. Két gyermek édesapja. Nyughatatlan, szakmájában és szakmaiságában kérlelhetetlenül a maximumra törekvő szakember.
Beszélgettünk függésről, lélekről, a társak és a közösség erejéről. A felismerésről és a megbánásról, a megváltoztathatóról és a „megváltásról”. Szakmáról és az életről.
A beszélgetés módszertani központunk V. Támogatott Lakhatás Országos Konferenciáján került rögzítésre, 2024. november 27-én.
Szociológus, szociális munkás, egyetemi oktató. Két évtizedig a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa, területi vezetője. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Stratégiai Menedzsment Igazgatóságának vezetője. Legfrissebb feladata az egyház szociáis szaktitikári teendőinek ellátása. Beszélgetünk magánéletről, hivatásról, hitvallásról, szakmáról, tervekről.
Az ország méltán legismertebb toxikológusa. Sürgősségi orvos, mentőorvos, igazságügyi orvosszakértő. 40 éve van a pályán. Kiállása, humora, szókimondása, egyedisége és nem utolsó sorban megkérdőjelezhetetlen szaktudása miatt sokak által kedvelt szakember. Beszélgetünk motivációról, a szerekről, aktualitásokról, szakmáról és persze kicsit a magánéletről is. A felvétel módszertani központunk IV. Támogatott Lakhatás Országos Konferenciáján került rögzítésre, 2023. november 24-én.
Az évad második epizódjában Opauszki Györggyel beszélgetünk. Építőiparból, a szirénázó mentőn át, idősek bentlakásos intézményéig. Lehetőségek, irányok, integrált szociális szolgáltatások megvalósítása egy álmodni merő, építő, szociális szakember, vezető, mezőgazdász szemszögéből, akinek nyughatatlan tenni akarása legendás.
Lelkipásztor, oktató, rektorhelyettes, tájékozódási futó, családapa. Kipróbálta magát a köznevelés, a gyermekvédelmi ellátások és a felsőoktatás területén is. Bodrogtól- Szigetszentmiklósig, nevelőszülőségtől- a rektorhelyettesi székig beszélgetünk hitvallásról, hivatásról, elhívásról.
BAPTISTA ORSZÁGOS SZOCIÁLIS VEZETŐI KONFERENCIA (Parádfürdő) 2023. március 8-9. elhangozott kerekasztal beszélgetés felvétele. A beszélgtés résztvevői:
dr. Juhász Péter, mesteroktató, Semmelweis Egyetem SZVK (moderátor)
Dr. Nyitrai Imre, oktató, Semmelweis Egyetem SZVK
JakubinyiLászló, elnök, Szimbiózis Alapítvány
Serafin József, módszertani vezető, Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ
A felvételt készítette: Katona Gergely módszertani munkatárs
2023-as vezetői konferenciánk vendége volt a Gaál- Koltai alkotópáros. Beszélgetésünkben érintettük közös munkáikat, történeteket hallgathattunk meg a közel és régmúltból, valamint két csodás költemény és egy próza értő tolmácsolásában gyönyörködhettünk. A kérdező Katona Gergely módszertani munkatárs volt.
Dr. Juhász Péter, a Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképzésének oktatója. Előadása a Magyarországi Baptista Egyház Szociális Módszertani Központjának az Idősek és a Zene Világnapján rendezett eseményén hangzott el Kiskőrösön, a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet Imaházában, 2021. szeptember 30-án.
Beszélgetés sorozatunk harmadik epizódjában a Baptista Szolgáltató Centrum telephelyvezetőjével, Kutiné Ádám Szilviával beszélgetünk. Tartsanak most is velünk.
Podcast sorozatunk második része.
Módszertani Központunk portré sorozatának első adása, mely a baptista ellátórendszer vezetőit nemcsak tevékenyégükön keresztül kívánja bemutatni, de mint magánembereket is szeretné közelebb hozni az érdeklődökhöz.
A Magyarországi Baptista Egyház Szociális Módszertani Központjának Támogatott Lakhatás Műhelyén elhangzott előadás.
Előadó: Dr. Juhász Péter a Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképzés stratégiai vezetője, szociális magcsoport oktató.
Bővebb információ: www.szocialismodszertan.hu